A címbéli idézetet Liszt Ferenc önéletrajzi elbeszéléséből citáltam, ami pontosan így hangzik:
„Én vagyok a Magyar Királyság első számú cigánya”
– így vallott magáról a világhírű zeneszerző, miután megírta a 15 darabból álló magyar rapszódiáját.

A verbunkos stílusjegyek a roma kultúra gazdagságáról árulkodnak, amelyből a mai napig is csak keveset ismerhet a szélesebb közönség. A cigányok nem tudatosan alakították a verbunkost olyanná, amilyenné lett, hanem a saját természetükből adódó tudásukat és zenei tehetségüket adták ahhoz a népzenei kultúrához, amely a XVIII. században kezdett új formát ölteni Magyarországon.
A cigányzenészek és a nemesek együttműködésének köszönhetően születhetett meg az új stílus, a verbunkos,
ami rövidesen meghódította az egész magyarságot.
A cigányzenészek a kárpátinak nevezett cigány csoportból kerültek ki, ők voltak tehát azok a zenészek, akik nagy szerepet vállaltak a nemzeti tudat ápolásában, mivel a zenélésből éltek.
A verbunkos kezdettől fogva hangsúlyos szerepet kapott a nemzeti egység megteremtésében. A reformkor szellemi légkörétől elválaszthatatlan volt a zene, segítette a reformkori eszmék kibontakozását, elterjedését.
A mai felállású cigánybandák kialakulása és a verbunkos megszületése egybeesett,
mert bár cigánybandák voltak azelőtt is, de ebben az időszakban támadt fel a nemesekben az igény magyarságuk kifejezésére. A verbunkost teljesen a magukénak érezték, annak ellenére, hogy ez az előadói felállás kétségkívül a cigánybandákban alakult ki.
Suki András, a neveléstudományok doktora, zongoraművész magyarázta el, hogy Lisztet hogy ihlette meg a cigányzenészek játéka és a magyar motívumok: „Liszt első magyaros műveit 17 évesen írta. A Zum Andenken címet viselő két zongoradarabjának alapjait Fáy László és Bihari János egy-egy verbunkosa adta. A verbunkos muzsika Liszt életének első felében hódított. Ez egyben a cigányzene kifejlődésének és diadalra jutásának is a nagy korszaka. A külföldön nevelkedett Liszt Ferenc számára a magyar zene az 1840-es évektől kezdve egészen mást jelentett, mint ifjúkorában. Minden magyarországi hangversenyén magyaros dallamokra rögtönzött, amivel tulajdonképpen a magyarságát szerette volna hangsúlyozni, noha ő maga nem beszélt magyarul.

Liszt 1839-1847 között írta 21 darabját, melyet Magyar Dalok címen adott ki. Ezeket aztán átírta, és Magyar Nemzeti Dallamok címmel újra kiadta. Később harmadszor is átírta ezeket, és így jelentette meg a 15 Magyar Rapszódiát. A magyar rapszódiák forrása főként hangszeres verbunkos és csárdás muzsika. Egy részük szöveges eredetű magyar népies műdal, de akad közöttük magyar népdal is. A dallamok nagy részét Liszt kottázta le elsőként, ahogyan azt a cigányzenekarok előadásában hallotta.
És hogy miben áll Liszt magyaros stílusa? Használja az úgynevezett cigányskálát, a ritmusok gazdagsága és szabadsága, valamint a dallamok cifrázása mind a cigányzenekarok játékstílusára utal.
Az érzelmes előadásmódot a hangismétlések fokozzák. A bokázó ritmus és a cimbalom hangzásának utánzása szintén a magyar rapszódiák elengedhetetlen kelléke.”
Így lett tehát a magyarul nem beszélő Liszt a Magyar Királyság első számú cigánya.