Mikszáth Kálmánra emlékeztek

2022. január 18.

Írónak elég bőbeszédű, politikusnak hallgatag volt

Mikszáth Kálmán születésének 175. évfordulóján koszorúzták meg az író emlékének állított szobrot az íróról elnevezett téren.

A Mikszáthnak szentelt emléktábla a tér egyik sarkában, míg a szobor a másikban található, ugyanakkor maga az író a tér harmadik sarkán lakott, pipázgatott, és itt is hunyt el 112 éve, 1910. májusában.

Fotó: Nagy Dániel

A beszédeket a Mikszáth-szobor előtt mondták el, majd a szobrot hátulról, a bokrok közt átmászva koszorúzták meg a jelenlévők, hogy a kis zöldfelületen elültetett virágokat ne tapossák össze.

Csipke Rozália – Fotó: Nagy Dániel

Az eseményt a Mikszáth Kálmán Társaság nevében Csipka Rozália szervezte, hosszabb beszédet a kerületi önkormányzattól Erőss Gábor kultúráért felelős alpolgármester mondott. Suhai Pál, Mikszáth verseinek sajtó alá rendezője pedig az író egy rövid, gyerekkorában írt, két irányból, horizontálisan és vertikálisan is értelmezhető versét olvasta fel.

Erőss Gábor – Fotó: Nagy Dániel

Erőss beszélt Mikszáth parlamenti képviselői karrierjéről, kiemelve, hogy kormánypártiként politizált, újságíróként mégis örök ellenzéki maradt. Bár a parlamentben mindösszesen kétszer szólalt fel az évek során, regényeibe mélyen beépítette mindazt, ami ott történt. Erőss beszédének teljes szövege itt olvasható.

Suhai Pál – Fotó: Nagy Dániel

Végül Praznovszky Mihály irodalomtörténész szavaival zárta beszédét, melyet a Józsefváros Újság korábbi interjújából idézett (így körbeért ez a mondat):

„»Élvezzük mindazt, amit leírt, és ahogyan leírta! A humorát, kedélyét, megértését, a szegények iránti gyöngédségét, az igazság melletti elfogultságát. Minden meséjével ráébreszt arra, kik is vagyunk mi valójában.« Éljen a 175 éves Mikszáth!”

Nyitókép: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.