Levelet írt Ferencváros és Józsefváros polgármestere Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterenek, illetve Téglási Andrásnak, a Nemzeti Választási Bizottság elnökének, hogy állapítsák meg Sára Botond kormányhivatali kormánymegbízott, egyben fideszes országgyűlési jelölt összeférhetetlenségét. Mivel szerintük a két pozíció nem fér meg egymás mellett, videójukban kijelentik:
„Sára képtelen szétválasztani politikusi, képviselőjelölti tevékenységét attól a felelős és pártatlan feladatellátástól, mely kormányhivatali vezetőként a minimális elvárás vele szemben. Legutóbb aljas módon, politikai rágalomhadjáratot indított a VIII. kerületi óvodák és óvodapedagógusok ellen, emiatt Pikó András büntetőpert kezdeményez ellene az önkormányzat vezetőjeként. Ne egy fideszes képviselő-jelölt által vezetett kormányhivatal járjon el a kerületek ügyeiben. Józsefváros és Ferencváros ne váljon áldozatává Sára Botond egyéni politikai érdekeinek!”
Minimális elvárásként jellemzik Sára pártatlanságát kormányhivatal ivezetőként. Ugyanakkor Csordás Anett, a C8 politikusa korábban épp egy ilyen pártatlansági igazolást próbált kérni Sárára a Magyar Kormány-tisztviselői Kar Területi Etikai Bizottságától. Ám az azt állapította meg, Sára politikai kinevezett, nem kormánytisztviselő, ezért nem vonatkozik rá a pártatlanság követelménye – Csordás maga is erre a végkimenetelre számított, de úgy látta, fel kell hívnia arra a figyelmet, hogy az aktív politikusi (többek közt Facebookon politizáló) és a kormányhivatali vezető (önkormányzatok felett törvényességi felügyeletet is ellátó) szerep nem összeegyeztethető. Csordás a Józsefváros Újságnak azt is kifogásolta, hogy Sára olyan politikai vezető, akit senki nem választott meg.
A dolog jogi hátterét Szabó Máté, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakmai igazgatója magyarázta el a Józsefváros Újságnak. A kormányhivatal vezetője a jogállására vonatkozó szabályok szerint kormánymegbízott, akinek a jogviszonyára alapvetően a kormányzati szolgálati jogviszonyra és a kormánytisztviselőre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, de vannak kivételek, és ezek közt vannak a összeférhetetlenségre és a hivatásetikára vonatkozó szabályok – magyarul a kormányhivatali vezetőre ezek, a kormánytisztviselőkre amúgy érvényes pártatlansági és összeférhetetlenségi szabályok nem vonatkoznak.
A tisztviselők amúgy indulhatnak választásokon, fejthetnek ki politikai tevékenységet, viszont „elképzelhető olyan kampánytevékenység, amely nem biztosítja a tisztviselő pártatlan munkáját, vagy, ami fontosabb, az abba vetett bizalmat”. Más szabályokat amúgy a törvény nem állapít meg a kormánymegbízottakra, csak kimondja, a kormánytisztviselőkre vonatkozó ilyen típusú szabályok rájuk nem vonatkoznak.
Más kérdés a választási kampány és az erőforrásoké: a törvény szerint korménymegbízott elindulhat a választásokon, de a kampányban, ami hivatalosan 50 nappal a választás előtt kezdődik (ez április 3-án lesz, tehát február 12-től indul a kampány) „a pozíciójából adódó anyagi, erőforrásbeli többletet nem használhatja fel kampányához, tehát
a kormányhivatal anyagi forrásait, tisztviselőit nem állíthatja saját szolgálatába.
A pozíciójából adódó ismertségét kihasználhatja, eredményeit bemutathatja – általános gyakorlat, hogy bizonyos állami vagy önkormányzati pozíció betöltői országgyűlési képviselői székre pályáznak, és eközben így járnak el. Azonban mindezt csak úgy teheti meg, hogy közben nem veszi igénybe a fenti erőforrásokat” – ezt már Döbrentey Dániel, a TASZ Választási Jogi Program Politikai Szabadságjogi Projekt koordinátora ismerteti a Józsefváros Újságnak.
Persze ez az elvileg jól szétválasztott szabályozás a valóságban jóval szürkébb zónákat eredményez. Nézzük csak a következő példát: a fővárosi kormányhivatal játékgyűjtő akciót szervezett munkatársai körében 5-11 éves gyerekeket oltó kórházaknak, erről Facebook-posztban számolt be. Ezen Sára Botond is feltűnik.
Sára Botond maga is feltünteti Facebook-oldalán ezt az akciót, a kormányhivatal nevét kerülve a posztja szövegében: „Ma a Bethesda kórházba is eljuttattuk a gyerekeknek gyűjtött játékokat.” (A fotókon látszik, hogy a kormányhivatali gyűjtés eredményeiként összegyűlt játékokat vitték ki.)
Amúgy Sára többször rakott már ki olyan posztot, amelyben elnagyoltan többesszám első személyben hivatkozik tevékenységre – elvittük a nyugdíjasokat színházba, táboroztatjuk a gyerekeket -, és a Teleki téri utcafórumán, ahol rákérdeztünk, bevallotta, hogy a Alapítvány a Polgári Józsefvárosért által finanszírozott programokra hivatkozott – amelyhez azonban a bírósági dokumentumok szerint nincs köze.
Adódik a kérdés, hogy akkor ez a fenti gyerekjátékos poszt most a jogilag megengedett „eredmények bemutatása”, vagy a tiltott kormányhivatali anyagi és emberi források kampánycélú felhasználása? Nehéz egyértelműen szétválasztani a kettőt, szürke zónának tűnik ez.
A kampányolási források kérdésében kikértük a Nemzeti Választási Bizottság véleményét is, a válaszról külön cikkben fogunk beszámolni.
Nyitókép: Huszár Boglárka
