Az egyesült ellenzéki Egységben Magyarországért és a Fidesz jelöltjei is már a gyűjtés, azaz a kampány első napján, február 12-én leadták a kellő számú ajánlást. A 6-os oevk-ban már csatlakozott hozzájuk Dúró Dóra, a Mi Hazánk alelnöke és Haga Béla, a Normális Élet Pártjának jelöltje is (igaz, utóbbi esetben büntetőeljárás is indult a halott ajánlók miatt).
De mi van a kisebb formációkkal? Utánakérdeztünk a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál és a Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal jelöltjénél, mást egyelőre nem értünk el.
Itt olvasható az ajánlásokat összegyűjteni igyekvő 11-11 jelölt neve:
Cséplő Dániel, a Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal jelöltje, egyben a magyarországi Szociáldemokrata Párt pártigazgatója, valamint a VIII. és IX. kerületi alapszervezet elnöke lapunknak elmondta, már megvan az elegendő ajánlás, de ők biztosra szeretnének menni, ezért még az utolsó pillanatokban is gyűjtenek. Csütörtök 14 és 17 óra között standolnak a Rákóczi téren. Utolsó információnk szerint 650 ajánlást gyűjtöttek össze.
Cséplő korábban elárulta, nehezen megy az ajánlások gyűjtése, és azt is elmondta, miért nem a szociáldemokraták színeiben indult:

Az MKKP (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) jelöltjei, a 6-os oevk-ban Döme Zsuzsanna, Suzi szerdán leadta a körülbelül hatszáz ajánlást, Hotz Antal pedig az 1-es OEVK-ból már napokkal ezelőtt leadta az ötszáz ajánlást. Ő egyébként az utóbbi napokban is még kint standolt, mondta el nekünk a Kutyapárt elnöke, Kovács Gergő. Időközben Döme meg is jelent a választási oldalon mint jelölt. Hotz még nem szerepel az állami választási oldalon, annak ellenére, hogy korábban leadta az ajánlásokat. Frissítés: Hotz jelezte lapunknak, hogy csütörtök este hitelesítette a választási bizottság a szükséges 500 ajánlást, tehát már ő is jelölt.

Kovács Gergely MKKP-elnöktől azt is megtudtuk, Budapesten könnyen ment az aláírásgyűjtés, egyedül a XX. kerületben jött össze kicsit nehezebben. Vidéken viszont – úgy mint Karcag, Dombóvár, Balmazújváros – nincs könnyű dolguk. Kovács azt mondta, most még számolgatják az ajánlásokat, nem tudja, összegyűlt-e már az országos lista állításához a 14 megyében szükséges összesen 71 egyéni jelölt 500-500 érvényes ajánlása. Péntek délután 16 óráig lehet leadni, addig gyűjtenek, szerinte a 98 egyéni jelöltből akár 20 is bukó lehet.
Az ISZOMM jelöltjét, Szabóné Kállai Szilviát is elértük telefonon, aki csapatával ma már nem standolt, csak házról házra kopogtattak még valamennyit. Kállai elmondása szerint hat-hétszáz ajánlást gyűjtött össze, az íveket pedig pénteken, tehát az utolsó nap adja le a választási irodában.
Nyitókép: Mile Máté
