„… a Gattyán-párt új értelmet ad a digitalizációnak”

2022. március 02.

Több 6-os oevk-s jelölt sorsa is a fellebbezés elbírálásával fog eldőlni

Fellebbezés a halottak ajánlása, a vissza nem vitt ajánlóívek vagy a kevés ajánlás ügyében – még nincs lefutva a jelöltségi verseny a mozgalmas 6-os oevk-ban.

Mint arról beszámoltunk, fordulatokban gazdag ülésen hullott ki néhány kis párt jelöltje a 6-os oevk mezőnyéből, miután a helyi országos előválasztási választási bizottság (oevb) vizsgálata alapján nem lett meg a kellő számú (500) érvényes ajánlásuk.

Több jelöltnél halottak is „leadták” ajánlásukat, ami miatt a bizottság feljelentést is tett. Így történt a Gattyán-féle Megoldás Mozgalom (MEMO) jelöltje, Ungár Dániel esetében is. De mivel nála végül a 821 ajánlásból lett 502 érvényes, ezért őt nyilvántartásba vette a bizottság, azaz felkerül az egyéni képviselőjelöltek szavazólapjára.

Mármint akkor, ha elbukik Jámbor András fellebbezése. A Szikra Mozgalom és az Egységben Magyarországért összellenzéki jelöltje ugyanis a Facebookon jelentette be, fellebbez. (A döntés után három napig lehet fellebbezni, egész pontosan

csütörtök 16 óráig kell leadni a fellebbezést.)

„Ő egyébként több mint 40 halott aláírását adta le, ami tudtommal országos rekord. Úgy tűnik, Józsefvárosban a Gattyán-párt új értelmet ad a digitalizációnak”, írja posztjában Jámbor, utalva tréfásan a Gattyán-féle párt fő programpontjára, a digitalizáció felgyorsítására.

Később Jámbor újabb posztot tett fel a témában, arra hívja fel az embereket, hogy ellenőrizzék, nem éltek-e vissza az ajánlási adataikkal, azaz, nem hamisították-e oda valamilyen forrásból a személyes adataikat az ajánlóívre.

A helyi oevb-től azt tudtuk meg, hogy eddig három fellebbezés érkezett. Boros György, A Mi Pártunk – IMA jelöltje nem vitte vissza határidőre az E1-es nyomtatványt, ezért nem tudták elfogadni az ajánlását, ezt a döntést fellebbezte meg. A másik kettő egy személyhez kötődik: Cséplő Dániel, a Magyarországi Munkáspárt 2006 – Európai Baloldal jelöltje is pár szavazattal maradt az 500 ajánlás alatt, a vitatható ajánlások másként elbírálása reményében fellebbezhetett. És ebben az esetben a jelölő szervezet is fellebbezett a bírság ellen, ugyanis a bizottság azt is megállapította, hogy 6 felvett ajánlóívet nem adtak le, ami 6000 forintos büntetést jelent – ha a Fővárosi Választási Bizottság, amely elbírálja a fellebbezéseket, másként nem dönt. Jámbor András fellebbezése még nem érkezett meg tehát az oevb-hez.

„Az utolsó pillanatban fogjuk csak beadni a fellebbezést, addig várjuk azok jelentkezését, akiknek a Gattyán-párt visszaélt az adataival”, magyarázza Jámbor a Józsefváros Újságnak, miért nem adták még be, mert így erősebb lesz a fellebbezés ereje. Csak konkrét panasszal lehet fellebbezni, és a bizottság a fellebbezés tárgyát fogja vizsgálni, ezért minél több bizonyíték van, annál nagyobb az esély a sikeres fellebbezésre.

Igyekeztünk elérni a MEMO-s Ungár Dánielt is, hogy feltegyük neki kérdéseinket az esetről, eddig nem jártunk sikerrel.

Az aláírásokkal való visszaélésekről gyűjtött tapasztalatokról a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) írt hosszú posztot.

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
2026. augusztus 29.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.
2026. augusztus 27.
A kormány elfogadta a belső kerületi polgármesterek kezdeményezéseit, így belátható időn belül javulhat Budapest közbiztonsága – erről tájékoztatott Pikó András, Józsefváros polgármestere, aki azt is hangsúlyozza, hogy megnyugtató eredményeket kell felmutatni a rendőrséggel, mert ennek hiányában elveszik a közbizalom a szociális intézkedések végrehajtásához.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.