A 6-os oevk-ban induló összellenzéki jelölt, Jámbor András már március 11-én arról számolt be Facebook-oldalán, hogy több mint 1000 plakátjukat rongálták meg aznap éjjel városszerte.
Az aktivistáik levideózták, sok helyen megfutamították a rongálókat, még autóval is üldözték őket, és végül rendőrségi feljelentést tettek. Még aznap éjjel elkezdték a plakátok kijavítását is. Jámbor szerint a „Fidesz szervezetten rongálta meg” azokat.
A jószefváros-ferencvárosi 6-os választási körzetben Jámbor és Sára között a Facebookon folyik az adok-kapok egy ideje – holott Jámbor többször is kihívta vitára Sárát, aki erre nem reagált, úgy tűnik, hogy nem lesz kettejük között vita, ahogyan Márki-Zay Péter és Orbán Viktor között sem.
Jámbor március 12-én lapunknak nyilatkozva a Fideszt jelölte meg az ellene terjesztett szórólapok terjesztőjeként, és azt mondta, arra kéri Sára Botondot, vele álljon le vitázni, mert a választók megérdemlik, hogy hazugságok helyett a választás valódi tétjeiről beszéljenek.
Erre akkor Sára Botond úgy replikázott, hogy „Ne engedjük, hogy Jámbor András visszahozza a drogközpontot!”. „Nem tervezem visszahozni a Kék Pontot a kerületbe, drogközpontot pedig pláne nem szeretnék létrehozni. Ez például az egyik olyan felirat, amit rágalmazásnak tartok” – mondta nekünk akkor Jámbor.
Ugyanaznap Sára képet közölt arról, hogy neki is letépték egy plakátját, amire akkor Jámbor a saját oldalán úgy reagált, „mindenkitől azt kérem, amit az aktivistáinktól is: ne bántsátok a fideszes plakátokat”.
Egyébként az 1-es oevk-ban induló fideszes Böröcz László már március 5-én arról írt, hogy megrongálták egy plakátját, ő az egyesült ellenzék jelöltjeként induló Csárdi Antal aktivistáit jelölte meg tettesként.
Március 20-án, vasárnap Jámbor újabb rongálásról adott hírt, akkor „hazug szórólapjaikat ragasztották rájuk”, írta, és jelezte, hogy ez már a sokadik alkalom, és hogy azon a hétvégén újabb száz plakátjukat vágták le. Sárának pedig azt üzente: „Ahogy én is megkértem az ellenzéki aktivistákat és támogatóimat, úgy ő is kérje meg az övéit arra, hogy ne rongálják a plakátokat”, és „álljon ki végre vitázni”.
A plakátok átragasztása is mindkét oldalra jellemző. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt a Mini-Feri, a Gyurcsányt Márki-Zayhoz kapcsoló fideszes plakátra ragasztott korábban Putyin-Orbán-arcokat.
Másnap, március 21-én Sára Botond azt írta a Facebook oldalán, hogy több száz plakátját firkálták össze, rongálták meg helyrehozhatatlanul. „Felszólítom Jámbor Andrást, hogy fékezze meg az aktivistáit!” – írta a bejegyzésben.
Március 22-én reagált Jámbor András Sára előző napi bejegyzésére, kijelentette, hogy mindenkit arra kért, nem rongáljon Fidesz-plakátot, egyúttal arról számolt be, hogy Sára bejegyzését követően „éjszaka megrongálták ötödszörre is 10 nap alatt szinte az összes plakátunkat. Megint szervezetten mentek, több csoportban, kocsival és létrával”. Sárát újra bocsánatkérésre és a rongálások leállítására kérte, és hogy álljon ki vele inkább vitázni.
Sára erre úgy reagált egy óra múlva, hogy 11:0 az ő javára, mert ő 11 évvel több ideje dolgozik Józsefvárosért, mint Jámbor, aki „tud semmilyen eredményt felmutatni”.
Jámbor a 11:0-ra nem válaszolt, de még az aznap délutáni Facebook-bejegyzésében megerősítette, hogy az éjszaka ötödszörre rongálták meg szervezetten a plakátjaikat, és a Fidesz kárhoztatta, hogy „12 év kormányzás után rágalmazással, plakátlopással, rongálással kampányol, mindent elmond a kormányzása minőségéről”.
Így áll most a plakátrongálási és Facebook-üzengetési csata a választások előtt 11 nappal.
Nyitókép: Huszár Boglárka
