Mókus, denevér és egyéb állatfajták

2021. január 26.

Rókák nyomában a Fiumei úti sírkertben

Január közepén a kerület több pontján is rókák bukkantak fel, többek között a Fiumei úton, a kórház kertjében. Felmerül a kérdés, hogy honnan szabadultak be a vadállatok a kerület közepére: szakértők szerint a Fiumei úti sírkertből jöhettek. A Józsefváros Újság utánajárt, valóban élnek-e rókák a temetőben.

A cél: befogni őket

Nem hagyjuk a végére a poént: Szakács István, a sírkertet kezelő Nemzeti Örökség Intézetének (NÖRI) műszaki igazgatója beszélt arról, hogy évente néhány rókát valóban felfedeznek a Fiumei úti sírkertben és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben, de komoly erőfeszítéseket tesznek az állatok szakszerű befogásáért. Rejtély, honnan jöhetnek ide a rókák, de elképzelhető, hogy a budai hegyekből érkeztek egykor, azóta pedig mindig van utánpótlás a szaporulat miatt. Azt senki nem tudja, hogy hol élnek pontosan, a temető csaknem 70 hektáros területén nem sikerült még megtalálni a lakhelyüket. A műszaki igazgató arra gondol, hogy valójában az egykori Józsefvárosi piac elhagyatott területén élnek, és onnan járnak át a temető területére. 

A temetőt fenntartó NÖRI gondoskodik arról, hogy az állatok ne okozzanak gondot. Vakcinával ellátott eleséget tesznek ki nekik, így próbálják megakadályozni, hogy betegségeket terjesszenek. Továbbá négy rókacsapdát is felállítottak a temetőben – ezek sérülés nélkül fogják meg az állatokat, melyek ezután két hétig karanténba kerülnek, és ha egészségesek, visszaengedik őket a sírkerttől távolt eső, természetes közegükbe. A csapdákat naponta ellenőrzik. Évente 2-3 rókát sikerül így befogni, tavaly éppen hármat. A temető dolgozói közül néhányan már találkoztak az állatokkal, de mivel a rókák éjszakai ragadozók, elég kicsi az esély arra, hogy a látogatók szemben találják magukat velük. 

Egyéb állatfajták

A Fiumei úti sírkertben nemcsak rókák, hanem vörös és szürke mókus, védett denevérfajok, keleti sün és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület nyilvántartása szerint több, mint 100 madárfaj él, közöttük 35 itt költő madárféle. A sírkert főigazgatója, Radnainé dr. Fogarasi Katalin azt tervezi, hogy információs táblákon ismertetik meg a madárfajokat az ide látogatókkal, emellett természetes és természetközeli elemek – odú, itató, etető – kihelyezésében is gondolkodnak az állatvilág megőrzése érdekében.

A sírkert, mint zöldfelület

A belvároshoz ennyire közel eső ekkora zöldfelület akkor is hatalmas érték, ha egykor a Kerepesi úti temetőt eredeti funkciójában temetkezési helynek szánták. A sírkert és a zsidó temető összesen 70 hektárt tesz ki, viszonyításképp: a zöldfelületként szintén nagy jelentőségű Füvészkert mindössze 3 hektáron terül el. 

A Fiumei úti sírkert Budapest Zöldinfrastruktúra Stratégiája szerint a zöldfelület-intenzitás vizsgálata során 80-100 százalékos besorolást kapott. Ez azt jelenti, hogy az összetett, igen értékes és változatos növényállományának köszönhetően – fák, cserjék, lágyszárú növényekkel kiegészített gyepfoltok – a legelőnyösebb együttes hatást biztosítja mind a zajvédelem, mind a porfogás, az oxigéntermelés és a párásítás szempontjából. A sírkert egy része elerdősödött terület, melyet igyekeznek minél jobban megőrizni eredeti állapotában a cserjékkel és a talajt borító, illetve fákra felkapaszkodó borostyánnal együtt.

A sírkertet az Országgyűlés 2013-ban nemzeti emlékhellyé nyilvánította, ezzel Magyarország 21 hasonló, kiemelt helyszíne közé került. A temető fenntartója és vagyonkezelője 2016 közepe óta a NÖRI. Nemcsak a természeti, de kulturális értékei miatt is érdemes ide ellátogatni – rendszeresen tartanak vezetett sétákat, ám most járványhelyzetben csak virtuális formában.  Mivel a sírkert a kerület legnagyobb zöldfelülete, szívesen látják ott a kikapcsolódni vágyókat, sétáló családokat, de még a futókat is.

Fotó: Nagy Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 01.
Kívánni valamit, amikor a mikró órája azonos számokat mutat; izgatottan kibontani egy szerencsesütit ígéretes üzenet reményében; feldobni egy érmét döntési helyzetben – ismerős? A spiritualitás része az életünknek, kinek csak az előbbi példák mértékéig, ám vannak, akik boszorkányokat is felkeresnek. Utánajártunk, miért népszerűek a spirituális tanácsadók.
2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.

További cikkek

2026. szeptember 01.
Kívánni valamit, amikor a mikró órája azonos számokat mutat; izgatottan kibontani egy szerencsesütit ígéretes üzenet reményében; feldobni egy érmét döntési helyzetben – ismerős? A spiritualitás része az életünknek, kinek csak az előbbi példák mértékéig, ám vannak, akik boszorkányokat is felkeresnek. Utánajártunk, miért népszerűek a spirituális tanácsadók.
2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.