Szanaszét dobált kismotorok és rollerek, táncoló tömeg, közös éneklés: mindenki megnyugodhat, nem angol turisták lepték el a kerületet, hanem óvodások, akik a rendezvény után járműveiket gondosan összeszedték és haza is vitték.

Azért gyűltek össze a téren, hogy a járókelőknek megmutassák, milyen menő Józsefvárosban járni óvodába. Most már mindegyik tagintézmény részt vesz a Zöld Óvodák programban, így a Föld napjára különleges akcióval készültek: a különböző csoportok a saját ovijaikból indulva (persze szülők és óvónők vezetésével) környezettudatos járművekkel jutottak el a Rákóczi térre, ahol együtt elénekelték Gryllus Vilmos Bicikli című gyerekdalát.

Bernáth Gábor, az esemény ötletgazdája és Aissou Erzsébet, az Egyesített Óvodák vezetője elmondta, hogy a gyerekek imádják ezeket a programokat, lelkesen vesznek részt a környezettudatos foglalkozásokon, ültetnek, locsolnak, komposztálnak. Anyák napjára a legtöbben saját maguk által magról ültetett kis növényt vittek haza ajándékba. Tudják, hogyan kell szelektíven gyűjteni a szemetet, melyik jármű környezettudatos, és azt is, hogy fogmosáskor nem szabad végig folyatni a vizet.

Ezeknek az egész kerület számára látható rendezvényeknek elsődleges céljuk, hogy az óvodaválasztás előtt álló szülők is láthassák, milyen szuper dolog józsefvárosi ovisnak lenni, mennyi fejlesztő programban vehetnek részt a gyerekek.
