Hogyan segíthetik a nők lakhatását az önkormányzatok?

2022. június 08.

Ukrán menekült és gyermekotthonokból kikerült nők – így tudnak segíteni a kerületek

Május 20-án az Eötvös 10-ben tartott kerekasztal-beszélgetésen azt próbálták a résztvevőkkel közösen megfejteni, hogy mit tehetnek az önkormányzatok a támogatásra szoruló célcsoportok lakhatásának érdekében.

Dés Fanni és Pósfai Zsuzsanna a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpontnál készített kiadványából tudjuk, hogy a nők többsége hátrányosabb helyzetből indul, ha lakhatásról van szó. Korábban részletesen írtunk a kiadványról, valamint Pósfai Zsuzsannának és Dés Fanninak a józsefvárosi önkormányzattal tervezett együttműködéséről:

A kiadványból kiderül, hogy az alacsonyabb munkabérek és a gyermeknevelés okozta nehézségekben széles réteg érintett, de több szűkebb, kiszolgáltatott célcsoportot is találtak, akiknek hosszabb távú támogatott lakhatásra lenne szükségük: gyermekotthont elhagyó fiatal nőket, bántalmazó kapcsolatból jövőket, menekült, illetve gyermeküket egyedül nevelő nőket.

A május 20-ai beszélgetést a Periféria, a NANE Egyesület és a Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest szervezte három önkormányzat képviseletének részvételével: a 8. kerülettől Szűrszabóné Tóth Tímea, a Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője, a 2. kerülettől Kovács Márton alpolgármester, a miskolci önkormányzattól pedig Varga Andrea alpolgármester volt jelen.

Új célcsoport: menekült nők

A kiadvány szerkesztői röviden bemutatták a három önkormányzat számára kidolgozott javaslataikat, felméréseik eredményeit. Megtudtuk, részletesen megvizsgálták, hogy az együttműködni kívánó kerületekben milyen önkormányzati ingatlanok segíthetnék a felmerülő szükségleteket, milyen erőforrásokat lehet még becsatornázni, mennyi pénz kell a fejlesztéshez stb. Majd a beszélgetés szereplői külön is elmondták, hogy eddig mit sikerült megvalósítaniuk önkormányzati szinten. 

Fontos megjegyezni, hogy a kiadvány elkészítése óta eltelt időben az ukrán háborús helyzet miatt sokkal hangsúlyosabbá vált a menekült nők helyzete, mint korábban, így ez az önkormányzatokról azonnali reakciót igényelt. Ezen a ponton a II. kerületi alpolgármester részletesen elmesélte a stratégiájukat, hogy miként bocsátottak használatra a menekültek részére két lakást, melyben egy-egy családot (összesen 35 embert)  tudtak elhelyezni. 

Emellett, mivel náluk láthatatlan a probléma, kisebb a hajléktalanság stb., megnézték, hol tudnának mégis segíteni, és azt találták, a gyermekotthonból kiköltöző nők vannak a legrosszabb helyzetben, ezért számukra is kialakítanak két nagyobb lakást, ahol a gyermekotthon utáni éveket tölthetik. Azért különösen fontos, hogy legyen biztos lakhatásuk ezeknek a fiataloknak, mert így kisebb eséllyel esnek áldozatul a szexiparba „beszállító” emberkereskedőknek. 

Ukrajnai menekültek a Keleti Pályaudvaron. Fotó: Huszár Bogi

Kifogások helyett megoldások

Kovács Márton hozzátette, örömteli, hogy mindenki problémákról és megoldásokról, politika, szakpolitika és szakmai együttműködésekről beszél, és nem kormányzati elvonásokról panaszkodnak és kifogásokat keresnek. 

A IX. kerület a kapcsolati erőszak áldozatainak segítésére helyezte a hangsúlyt, itt Lombos Petra, a program vezetője számolt be az eredményekről. A polgármester kérése alapján kezdték el a meglévő rendszereiket átalakítani, hogy ne kelljen forráshiány miatt életveszélyes helyzetben maradnia senkinek. Azt figyelték meg, az állami ellátás nem elég érzékeny, csak a közvetlen életveszélyben lévőket tudja menteni, de a „szimplán” folyamatos bántalmazásban élőknek nem jut hely. 

A IX. kerületben most 24 órán belül el tudnak helyezni minden veszélyben lévőt, és 2 hónapra tudnak nekik lakhatást biztosítani. Bár utána sem engedik el a kezüket, az még kidolgozás alatt van, hogy hosszabb távon mi lesz számukra a megoldás.

Szűrszabóné Tóth Tímea, a Józsefvárosi Gyermekjóléti Központ szakmai vezetője elmondta, hogy a problémákat a segítő szakmának kell felismerniük, a szakpolitika feladata pedig a meglévő igényekre reagálni, kiadni a megoldandó feladatot a szakmának, és erőforrást biztosítani hozzá. Ha ezek jól működnek együtt, akkor lehet eredményeket elérni. Józsefvárosban, állítása szerint, jelenleg nem fordulhat elő olyan, hogy egy bajban lévő nőt ne helyezzenek el.

Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ

Nemrég felismerték például, hogy a 12 férőhelyes gyermek átmeneti otthon nem működik megfelelő kihasználtsággal, így 2023 decemberében elköltöztetik egy volt óvoda helyére, és kibővítik a szolgáltatásokat: kisgyerekes édesanyákat is várnak majd összesen 3-4 lakószobába. 

Emellett továbbra is működik a Lélek-Program (a helyi Fidesz szerint ezt a kerület leépítette – a szerk.), ahol a hajléktalanná válástól mentenek embereket, és a folyamat végén önkormányzati bérlakáshoz juthatnak a résztvevők. 

Nyitókép: Ádám Judit Eszter

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.