Amikor arról beszélünk, hogy a nők nehezebb helyzetben vannak lakhatási szempontból, sokan rávágják, „de hát több a férfi hajléktalan”. A kérdés összetett, tény, hogy az utcán élő hajléktalan emberek többsége férfi, de ez nem jelenti azt, hogy a nőket nem érinti a probléma, csak kevésbé látható kívülről.

A női lakhatás szorosan összefonódik a bántalmazás kérdésével: sokan azért maradnak benne, illetve kerülnek bele egy bántalmazó kapcsolatba, vagy akár prostitúcióba, mert nincs hova menniük – derül ki a kiadványból. Emellett sokkal kevesebb a női férőhely a hajléktalanellátó intézményekben.

Ha gyerek is van a képben – mivel egy szétköltözésnél a gyerek általában az anyjával marad –, az tovább nehezíti a nő lakhatási és anyagi helyzetét. Fanni és Zsuzsanna külön részben foglalkoztak az egyedülálló anyákkal, ahol a fő problémát az jelenti, hogy amíg az anya otthon van a gyerekkel, nem tud dolgozni, így nincs miből albérletet fizetnie. A kiadványban személyes történetekkel is szemléltetik ezeket a problémákat, kiemelve azt, hogy a különböző élethelyzetekre és különböző problémákra eltérő lakhatási válaszokat kell adni.

Menedékből az utcára

Aszerint, hogy egy nő elsősorban milyen okból kerül lakhatási krízishelyzetbe – tehát például bántalmazó kapcsolatból menekül, szexuális erőszak áldozatai, menekült nő vagy egyedülálló anya –, eltérő lakhatási megoldások az optimálisak számára. Ezeket, a szerzők által optimálisnak tartott válaszokat az alábbi ábra szemlélteti:

Sajnos nálunk a szociális munkával támogatott lakhatás és a hosszú távú, megfizethető lakhatás alig létezik, az intézményekből pedig valójában nagyon kevés kilépési lehetőség van.

Az intézményi megoldásokból van leginkább, viszont ezek nem nyújtanak önálló lakhatási lehetőséget és csak korlátozott ideig lehet őket igénybe venni: a legkönnyebben hozzáférhető az éjjeli menedékhely, vannak ezek között kizárólag nők számára elérhető szállások. Gyermekes nőknek hosszabb távú megoldást nyújtanak az anyaotthonok, családok átmeneti otthonai, gyermekteleneknek pedig a nők átmeneti szállói.

Átmeneti otthonban maximum másfél évet maradhat az ember, ennyi idő pedig gyakran kevés ahhoz, hogy felépítsen egy olyan egzisztenciát, amiből finanszírozni tudna mondjuk egy albérletet. Ezáltal ismét visszakerülhetnek az utcára vagy a bántalmazó partnerhez, illetve újra az éjjeli menedékhelyre, a körforgásból pedig szinte lehetetlen kiszállni.

Így lehetne tartós megoldást találni

A megoldás a kiadvány szerint az lenne, ha elérhetőek lennének érezhető támogatást nyújtó adósságkezelési programok, illetve, ha lennének megfizethető bérlakások.

Erre jelenleg Magyarországon civil szervezeteknek vannak már bejáratott példái, például az Utcáról Lakásba Egyesületnek: itt lakbért kell fizetni, de az alacsony keresetűek piaci áron alul juthatnak lakáshoz.

A tartós, de sajnos kevesek számára elérhető megoldást az önkormányzati bérlakásrendszer jelenti jelenleg, és a rászorulóknak sokat segítene, ha a pályázati elbírálásban súlyozottan számítana, ha valaki családok átmeneti otthonából, anyaotthonból jelentkezne bérlakásra, és ezáltal segítenék őket kilépni a szociális rendszerből.

Megoldás a láthatáron

A problémakört enyhítheti a Józsefvárosi Önkormányzat a NANE Egyesület, az Utcáról Lakásba! Egyesület (ULE) és a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont közös pályázata, amely által 8 lakás valósulhatna meg egy jelenleg üresen álló önkormányzati épületben – a cél egy női lakóközösség létrehozása.

Az épület maga a Szigony utca 18. szám alatt áll, a szomszédban főleg üzletek találhatók, közvetlenül csak egy lakóház határolja. A tervek szerint 8 önálló lakást alakítanának itt ki három célcsoportnak, egyedülálló anyáknak, bántalmazás elől menekülő nőknek, illetve gyermekotthonok utógondozásából kikerülő nőknek.

Lakhatási mintaprojekt

A lakások jogi értelemben önkormányzati lakásokként funkcionálnának, kicsivel magasabb lakbérért, de valószínűleg ugyanúgy pályázati úton lehetne bekerülni. A lakbérnél előzetes becslések alapján 1000-1200 forint/négyzetméterárakkal számolnak most, ami egy 30 négyzetméretes lakásnál 30-45 ezer forintra jön ki, ez még mindig nagyjából harmada a jelenlegi piaci áraknak.

Kovács Vera, az ULE egyik alapító tagja elmondta, hogy a cél egy olyan lakóközösség létrehozása, ahol mindenki önállóan vezetheti a saját háztartását, de a nők, anyák tudnak segíteni egymásnak, beoszthatják a gyerekvigyázást, házimunkát stb. Szeretnék, ha mindenki felnőtt életet élhetne itt, de segítséget is igénybe vehetnének, ha szükségük van rá, ezért szociális munkások folyamatosan tartanák a kapcsolatot az itt élőkkel, és továbbirányítanák őket orvoshoz, terápiára, segítenének nekik támogatások igénylésében, tájékoztatnák őket a lehetőségekről. A cél, hogy minden embernek és családnak egy segítője legyen, akihez az összes problémájával fordulhat, ezáltal ne kelljen végigjárnia a hivatali útvesztőket minden alkalommal, ha valamire szüksége van.

Az épületnek lesz egy nagy közös helyisége is, ahova csoportfoglalkozásokat is terveznek. A NANE kifejezetten a bántalmazás traumáit feldolgozó, illetve bántalmazást megelőző programokat szeretne, amire külső érintettként is lehet majd csatlakozni.

Ez a program lenne az országban az első mintaprojekt, ami kifejezetten nőkre koncentrál, és ilyen módon kínál lakhatást. Azzal, hogy 8 embernek otthont adnak, nyilván nem oldják meg az egész országban jellemző problémát, de olyan kezdeményezést szeretnének, aminek a jógyakorlatai alapján más önkormányzatok is átvehetik ezt a támogatott lakhatási formát.

A társadalmi egyeztetés kényszerének kettős mércéje

Kovács Vera úgy gondolja, hogy egy üresen álló önkormányzati épület nem kaphatna ennél jobb célt, hiszen egy jelentős lakáspolitikai hiányra mutat választ, megoldást, ami egyébként nemcsak ezen a területen, de a hajléktalanellátásban, a fogyatékosellátásban is ugyanennyire jellemző. Ennek ellenére – a pályázat benyújtásáról januárban dönt a képviselőtestület –, fel van készülve némi ellenállásra a mindenkori ellenzék részéről. Tájékoztatási kötelezettségüknek eleget téve a környék lakóit már tudatták a terveikről, de úgy látja, van ebben kettős mérce. Ha bárki vesz egy házat, és kocsmát, éttermet, Airbnb-t nyit benne, nem kérdezi meg szomszédokat, a társadalmi egyeztetés mindig akkor kerül csak előtérbe, amikor nehéz helyzetű emberek lakhatásáról esik szó. „A magántulajdon szent, de ha (az egyébként nem használt) köztulajdont szegény embereknek akarják adni, az azonnal ellenérzéseket vált ki.”

Nyitókép: Huszár Boglárka