Mindhárom jelölt megszólalt

2022. június 03.

Kampánytéma lett, kölcsönös vádaskodások a Német utca–József utca sarki beruházás ügyében

Lakossági tiltakozás indult a József utca 19-23. alatti volt telefonközpont telkén tervezett beépítés ellen. Az ügybe most beleálltak a június 26-i időközi választáson induló józsefvárosi képviselő-jelöltek is.

A tiltakozók szerint a tervezett beruházás túlzó: „összezárja a teret, levegőtlenné teszi az utcát, és megnyitja a lehetőséget az egész utca kilencemeletes épületekkel való zártsoros beépítésére” – írják petíciójukban.

A történet a fejlesztő cég válaszával itt olvasható:

További aggodalmuk, hogy az új épület elveszi a lakóházaktól és az iskolától a fényt és sötétségbe borítja az iskolaudvart, a telek pedig túlépítetté válik, a sűrű beépítettség sikátorossá teszi azt. Az sem nyerte el a környékbeli lakók tetszését, hogy szerintük a tervezett beruházás teljesen eltakarná az egykori interurbán telefonközpont ikonikus épületét, ami építészeti érték, látványa a környék jellegzetessége.

Fotó: Mile Máté

Ráadásul a tiltakozók a korábbi tapasztalataik alapján nem viseltetnek túl nagy bizalommal a beruházó iránt: egy korábbi építkezésen, mely a József utca 29. és a Horváth Mihály tér 15. közt zajlott, súlyos műszaki problémák merültek fel, többek között az Őr utca 3.

súlyosan megrongálódott, a ház reped és süllyed, az udvar egy része pedig leszakadt.

Forró a téma tehát a környék közösségének, nem csoda hát, ha a kerületi időközi választásokra készülődvén a három helyben induló képviselőjelölt is megnyilvánult az ügyben.

Gondos: Nem kérdezték meg a lakókat

Elsőként Gondos Judit, a Fidesz jelöltje jelezte, hogy beleáll az ügybe: Facebook-bejegyzésében azt írja, hogy Pikó András polgármester az ott élők megkérdezése nélkül találta megfelelőnek a lakótömb építésének terveit, és egyben kifogásolta, hogy

az önkormányzat az itt lakók megkérdezése nélkül hozott döntést

„a lakókörnyezetet nagy mértékben befolyásoló beruházásokról”. Mindemellett támogatásáról biztosította a petíció aláíróit. Posztja alatt azonban tamáskodó hangok jelentek meg, melyek kifogásolták, hogy amikor az építési engedélyek megszülettek, még fideszes többség volt az önkormányzatban, melynek Gondos is a képviselője is volt, a beruházásnak zöld utat adó döntést tehát ő is aláírta. Mi ennek így nem találtuk nyomát, kerestük Gondos Juditot is az ügyben, hogy tisztázza a helyzetet, de május 27-e óta azóta nem válaszolt megkeresésünkre.

Fotó: Mile Máté

Pityó: Lakossági fórumot hirdetek

Pityó László, a DK, az MSZP, az LMP, a Momentum és a Jobbik közös jelöltje szerint ez sajnos kitűnő példa arra, hogy az előző városvezetés hogyan ártott a kerületnek: „Elveszik a gyerekektől a fényt a szó szoros értelmében,

ezért lakossági fórumot fogok hirdetni az ügyben,

amire várom Gondos Juditot is természetesen, ha már hirtelen ennyire beleállt a témába. Talán elfelejtette, hogy annak idején megszavazta ezt a beruházást Sára Botonddal egyetemben. Juditnak volt lehetősége, hogy megkérdezze a lakókat, de akkor nem tette meg. Valószínűleg ő is érzi, hogy mennyire ciki ez, és próbálja menteni magát a helyzetből” – mondja Pityó lapunknak. Elmondása szerint most az a céljuk, hogy „elmenjünk a falig és még azon is túl, hogy leállítsuk a beruházást”, mivel fontos, hogy olyan döntés szülessen, ami a helyi emberek érdekeit szolgálja:

„végre hallják meg a józsefvárosiak szavát is, ennek az ügynek erősebb képviseletre volna szüksége, erre én vagyok a legalkalmasabb”

– mondja a jelölt. Elmondása szerint folyamatosan beszél a lakókkal, mivel neki az ő érdeküket kell szolgálni, ezért is szervez majd fórumot, ahová várja a lakók mellett a jelenleg regnáló képviselőket és a polgármestert is, illetve a korábbi városvezetést, Sára Botondot és Kocsis Mátét.

Simon: Kell egy politikus a két politikai fősodor közé

Simon György, a Magyar Munkáspárt és az ISZOMM jelöltje úgy látja, hogy „önkormányzatok jöttek mentek, de senki se foglalkozott az itt élőkkel, sajnos ebben az esetben is későn jött a segítség”.  Szerinte megelőzhető lett volna a jelenlegi helyzet, ha már korábban a Fideszes többség által meghozott döntésekbe is be lettek volna vonva az érintettek. Úgy érzi, éppen ideje, hogy

„a két politikai fősodor közé bejusson az önkormányzatba valaki, aki nem pártérdekek és ideológiák által vezérelve dolgozik, hanem valóban a lakókat képviseli”. 

Megválasztása esetén javasolni fogja vizsgálóbizottság felállítását, melynek feladata lenne annak kiderítése, történt-e mulasztás vagy jogszerűtlen lépés az ügyben, illetve annak feltárása, hogy a kialakult helyzetben mit lehet tenni.. Kifejezte azon szándékát, hogy minden olyan törekvést támogatni fog, ami a kerület lakóinak életminőségét javítja: „ebben partnerként számíthat rám a polgármester” – mondja Simon György.

Visszatérve a konkrét ügyre, a József utca és Német utca sarkára tervezett beruházásra, ezzel kapcsolatban Békési Zsuzsa, az önkormányzat sajtófőnöke elmondta, hogy az önkormányzat úgy tudja, egyelőre nincs építési engedély kiadva a József utca 19-23-ra, településkép-védelmi eljárást pedig nem tud lefolytatni az önkormányzat, mert annak jogát a Sára Botond által vezetett kormányhivatal magához vonta.

Egyébként maga a beruházó írta azt megkeresésünkre, hogy a „egyelőre nincsen konkrét terv a fejlesztés megkezdésére”.

Nyitókép: Whitefield – Látványtervek

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.