Olvasóinknak nem ismeretlen ez az udvar, ezért vegyes érzésekkel fogadtuk a mai helyzetet. A ház ékessége egyértelműen a harmadik emeleti gang virágos növénysora, ami olyan terebélyes, hogy mondhatjuk akár kertnek is. Amíg Fördős úrra várunk, szomszédja, Mesterné Eszter elmondja,
jó megpihenni a virágok mellett,
az egyik sarokba kerti bútorokat tettek, ami „összeköti az embereket”.
Ő maga is részt vesz a virágok gondozásában, amikor a szomszédai elutaznak, öntözi, vigyázza a növényeket. Van virág az első emeleten is, de a második most üres. Pedig ott is lehet üldögélni, mondja, virágtalan zöldek között, de most a szomszédok bevitték őket a lakásba, mert elutaztak. És az udvaron, virágtartókba is kezdtek ültetni, hogy pótolják valahogy a vadszőlőjük elvesztését.
A ház nem körfolyosós, az udvar a szomszéd ház tűzfalára néz, amit hosszú évek óta vadszőlő borított. Most csak a száraz indák látszanak, csupán egy kis részen zöld még. Hogy mi történt, nem egyértelmű. Egyesek szerint a szomszéd házat zavarta, hogy lehúzza a vakolatot a vadszőlő, ezért vágták el az egyik felét. Pedig Eszter szerint minden évben tetemes összeget, mintegy 200 ezer forintot fordítottak arra, hogy visszanyessék, éppen a kártétel elkerülése érdekében.
Közben megérkezik Fördős István is, aki nyugdíjazásáig építésvezető volt, s mutatja, a tűzfalon csak a kémény vonalában hullott le vakolat, ami már a benőtt rész felett is hullani készül, a szőlő eleve a téglán kapaszkodott meg. Egyértelmű, hogy
nem a vadszőlő a hibás, a vakolat már előbb lehullott.
A többi részen, amit befutott, nincs sérülésnek nyoma. Szerinte a pusztulásnak természetes oka is lehet, mert a szőlő egy alig pár tenyérnyi földből nőtt ki.
Nem a vadszőlő miatt mentünk, de ez most forró téma, szeretnénk megismerni a tapasztalatokat. Sokan szeretnék a tűzfalakat befuttatni, mert szemet gyönyörködtető a zöldje és a forróságot is csökkenti, de közhiedelem szerint tönkreteszi a vakolatot és a bogarak bemennek róla a lakásba. A rovarok inváziójának rémképe itt is megosztotta a lakókat, de Mesterné Eszter nem tapasztalt még ilyet: neki az ablakát teljesen befutotta a vadszőlő, de a bogarak nem vágytak be a lakásába. Most csendes az udvar, amíg élt a zöld növényfal, madarak csiviteltek itt, főleg a feketerigó szerette. Ezt a zöld falat láttunk mi is legutóbb.
Akkor azonban a muskátlisor alacsonyabb volt, éppen elérte a korlát magasságát, mára azonban jócskán túlnőtt rajta.
Amikor sok évvel ezelőtt kitették az első pár láda muskátlit – „örököltem őket egy idős nénitől” –, mindenki azt mondta, évente vissza kell vágni, magyarázza Fördős úr. Egykori barátjától, a Népliget dísznövénykertészétől, Pesti Lászlótól más tanácsot kapott, nem nyesegetik a növényeket. A muskátli ezt meghálálta, mára szinte vállig ér és dúsan virágzik. Mint mondja, ez igazában a feleségének az érdeme, hiszen valójában ő gondozza a növényeket,
olyan szeretettel, hogy még beszélget is a virágokkal.
Mára eljött az ideje annak, hogy a hosszúkás virágládákból kisebb cserepekbe ültessék át a muskátlibokrokat, a nagy ládákat már alig lehet mozdítani, olyan nagyra nőttek. A fagyos időben nem hagyják kint, a lakásban teleltetik át őket. A töveket lécek fogják finoman össze, így stabilan állnak. Ez is egy apró trükk, amit általában nem látunk muskátlinál.
Búcsúzáskor lekísér minket az első emeletre, amit szintén szép virágok díszítenek. Itt kevesebb a fény, mondja Fördős úr, ezért a korlátra kiakasztott ládákban vannak a virágok.
Nyitókép: Mile Máté
