Civilben is szolgál és véd

Rendőrség - Fotó: Ványi Ákos
2022. július 21.

„Ilyenkor egyből cselekedni kell”

Akinek a munkája a hivatása is: egy szolgálaton kívüli rendőr feltartóztatott egy, épp a párját ütlegelő férfit, majd intézkedett az ügyben. Mi pedig megtaláltuk, és beszélgettünk vele.

Fél óra pihenő címmel adott közre a police.hu egy rövid cikket, melyben arról adtak hírt, hogy egy józsefvárosi járőr munka után, hazafelé tetten ért egy azóta garázdasággal gyanúsított férfit, aki épp a barátnőjét ütötte-verte az utcán. Az eset július 13-án, a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányságtól egyébként nem is messze, a Víg utca sarka és a Déri Miksa utca sarka magasságában történt. A 26 éves férfi beismerte tettét.

„Mentem haza munka után. Megláttam, egyből odarohantam. Nem is gondolkodtam rajta, hogy segíteni kell” – kezdi az eset mesélését Tolnai Zoltán Richárd, a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság egyik őrmestere, aki tetten érte az élettársát ütlegelő férfit.

Azt mondja, ugyanúgy intézkedett, mint szokott, csak most civilben (tehát munkaidőn, szolgálaton kívüli időben). Éjjel végzett az egyébként 12 órás műszak után, aztán elindult haza. Először hallotta, hogy hangosan veszekednek, de amikor elcsattant az első ütés, odarohant.

Tolnai Zoltán Richárd – Fotó: BRFK

Hangosan felkiáltott, hogy „Rendőrség, hagyja abba!”, majd elmondta a nevét, felmutatta az igazolványát, félrelökte az illetőt épp annyira, hogy ne essen el. A nőtől megkérdezte, hogy van-e szüksége mentőre – nagyon sírt, de komoly testi sérülés nem érte.

Tolnaival most történt először, hogy civilben intézkedett, de hallotta, hogy kollégáival már előfordult ilyesmi. Úgy látja:

„Ilyenkor egyből cselekedni, segíteni kell!”

Azt is elmagyarázta nekünk, hogy ilyen esetekben – amikor épp nem dolgoznak, de szükség van rá – szolgálatba helyezik magukat, és ugyanúgy tudnak intézkedni, de a helyszínre kell hívniuk az éppen szolgálatban lévő kollégákat, akik aztán átveszik az ügyet.

Kisköréről a Nyolcba

Gyerekkora óta az volt az álma, hogy rendőr lehessen. Az őrmester másfél-két éve dolgozik rendőrként, az adyligeti Rendőrképző Akadémián végzett. Ketten kerültek ide a VIII. kerületi rendőrkapitányságra egy barátjával együtt. Azt mondja, még rengeteget kell és szeretne is tanulni, első lépésként pedig körzeti megbízottá akar válni. Ő Egerben született, majd kiskörei lakos volt, de felköltöztek Budapestre a párjával.

Fotóillusztráció: BRFK

Hogy milyen itt a nyolcadik kerületben dolgozni, felnevet, és azt feleli:

Nagyon jó! Itt tényleg nagyon jó dolgozni!

Volt szakasztársai azt mondják, hogy más kerületekben sem rossz, de szerinte a nyolcadik kerület viszi a prímet: szereti, mert itt nem unalmas. Itt sok tapasztalatot lehet szerezni, sokat lehet tanulni az esetekből.

„Szeretem, hogy menni kell!”

Tervei szerint marad a nyolcadik kerületi kapitányságon, itt is szolgál és véd.

Nyitókép: Ványi Ákos

Kapcsolódó cikkek

2022. június 12.
Tudták azt, hogy a rendőrkapitány szerint jó jel, ha a kábítószer-kereskedelmi esetek száma nő? És hogy valamiben nálunk a leggyorsabbak a rendőrök? A rendőrség statisztikáit elemző cikkünk folytatásában a VIII. kerületi Rendőrkapitányság 2022-es beszámolójának adatait mutatjuk be.
2022. június 04.
Május elején lettek nyilvánosak a 2021-es kerületi bűnügyi statisztikák. Nem sokkal ezután politikai vita alakult ki arról, hogyan is alakult a bűnözés 2019 óta, amikor Pikó András került Józsefváros élére. Mi most adatok alapján igyekszünk utánanézni, hogy változott a statisztika 10 év alatt.
2022. július 05.
Június elsején ért véget a rendőrök járványügyi vészhelyzet miatt bevezetett felmondási tilalma, akkor egy hét alatt 300-an mondtak fel. A BRFK elárulta, hány budapesti és hány józsefvárosi rendőr távozott.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.