Fotópályázat, műemléki séták és lakossági beszélgetés

2022. július 31.

Tűzfalon innen és túl: a Csarnoknegyed rejtett kincsei

A Tűzfalon túl egy civil szerveződés, a Csarnoknegyed megmentendő értékeit hivatottak feltérképezni, bemutatni, valamint Belső-Józsefvárosban közösséget építeni. Most fotópályázatot hirdetnek, amire augusztus 20-ig lehet beadni pályaműveket.

A tavaly meghirdetett Ötletcsarnok-pályázaton 10 különböző ötlet is nyert, egy részüket már idén megvalósították. Ezek közé tartozik például a Zenélő piac programsorozat, ahol a Rákóczi téri Vásárcsarnokot zenés rendezvényekkel tették hangulatossá, avagy a Zöld séták nevezetű projekt, ami a napokban is zajlik. A Csarnoknegyeddel foglalkozó civil csoportosulás is a nyertes pályázók között tudhatja magát a három pillérből álló (fotópályázat, műemléki séták és lakossági beszélgetés), józsefvárosi műemlékvédelem tematikájú programsorozatával.

Fotó: Huszár Boglárka

Fotópályázat

Első körben fotópályázatot hirdetnek, amire egészen augusztus 20-ig várják azoknak a profi és amatőr fotósoknak a képeit, akik a Csarnoknegyed valamely értékét jelenítik meg képi formában. Az idei, 2022-es pályázat kiemelt témái:

  • homlokzatok (külső-belső)
  • házrészletek (kilincs, ajtó, fafaragás, dombormű stb.)

Fotó: Huszár Boglárka

Nevezési feltételek:

Egy pályázó legfeljebb 10, saját maga által készített fényképpel nevezhet, melyeknek teljes felhasználási jogával rendelkezik. Egy adott épület adott részletéről egy személy csak egy fotóval pályázhat (de ugyanannak az épületnek több védendő vagy értékes részét is beküldheti a versenyre).

A pályázaton való részvétel ingyenes, nincs nevezési vagy regisztrációs díj.

Más fotópályázatokra beküldött képekkel is lehet nevezni, de a fotó készítése nem lehet korábbi, mint 2022.

A pályázat benyújtása:

A pályázatra jelentkezni és fényképeket feltölteni a Tűzfalon túl online felületén (a Tűzfalon túl Facebook-oldalán) keresztül lehetséges.

A pályázónak a fotók feltöltésekor (a szövegboxban) meg kell jelölnie a képek címét, a készítés helyszínét, a pályázó nevét, adott esetben történetet a házról, a képről vagy a készítés körülményeiről. A pályázó képenként is pályázhat, vagy a képeket mappába is feltöltheti. Fontos, hogy amennyiben a képen felismerhetően személyek is szerepelnek, akkor a hozzájáruló nyilatkozatot a pályázattal párhuzamosan a kiírónak e-mailben meg kell küldeni. A hozzájáruló séma a közösségi oldalról letölthető.

Díjazás:

A szervezők a 20 legjobb, kiállításra szánt pályamű alkotóit elektronikus úton, e-mailben értesítik 2022. szeptember elején. A kiállításra kerülő fotókból képeslap is készül, melyet a készítők rendelkezésére bocsátunk. Az 1–3. helyezettek, valamint a közönségdíjas ajándékcsomagban (kétfős vacsorautalvány, vásárlási utalvány, élményjegyek) részesülnek, ezen felül további értékes nyereményekkel (fotóismereti kiadványok, múzeumi belépőjegyek, utalványok) gazdagodnak.

A fotópályázattal kapcsolatban további részleteket itt lehet olvasni. A pályázat kiírása ide kattintva elérhető, érdeklődni pedig a tuzfalontul@gmail.com e-mail-címen lehet.

Fotó: Huszár Boglárka

A Tűzfalon túl csoport első programjának záró akkordja egy köztéri kiállítás lesz, melyet a legjobb beküldött alkotásokból rendeznek meg.

A sorozat második eleme pedig örökségvédelmi séták lesznek, ahol örökségvédelmi szakemberekkel választják ki a szervezők azokat a házakat, műemlékeket, melyekkel érdemes foglalkozni, és létrehoznak egy útvonalat, ahol a sétavezetők az épületek izgalmas történeteit, legendáit mesélik el a résztvevőknek.

A harmadik lépcső közösségi beszélgetés. Ahol a szakma és a lakosság is úgy tartja, beszélgetéseket szerveznek a védendő értékekről, az itt felfedezett házakban lakókkal. Ez főként annak mentén szerveződik majd, hogy miként lehet levédetni az épületet, műemléket, szeretnének-e belevágni, hogyan zajlik az egész folyamat.

Fotó: Huszár Boglárka

Nyílt nap

A Tűzfalon túl közösségi örökségvédelmi program szervezői nyílt napot tartanak augusztus 4-én, 18 és 19:30 óra között, amikor ismertetik a csoport működésének első lépését, azaz a fotópályázatot, a kiírási, pályázaton való feltételeket, a hosszú távú terveket, valamint a fotópályázat utóéletét. Lehet kérdezni, de pogácsázni és limonádézni is.

A projektről az egyik szervező, Fris E. Kata nyilatkozott a Klubrádió Utcafront című műsorában, amit ide kattintva hallgathatnak meg.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.