Főengedélyező Miniszter

2022. augusztus 19.

Lázár János lett a főengedélyező, és ez kihathat józsefvárosi fejlesztésekre is

A jelentősebb beruházások engedélyére Lázár János és minisztériuma bólint immáron rá.

Lázár János építési és beruházási miniszter amellett, hogy épp leállítja az állami építések és beruházások jelentős részét (a városmajori MTK-létesítmények Józsefvárosba költözése is kárát láthatja ennek), jelentősen megbolygatja az építkezések törvényi szabályozását: épp kidolgozzák a minisztériumban az állami beruházásokra vonatkozó kerettörvényt.

Emellett megszünteti a területet érintő állami cégeket (mint a BMSK, erre még visszatérünk), és kinevezte jobbkezét, Lánszki Regőt országos főépítésszé. Majd, Lánszki vezetésével, létrehozta az Országos Építészeti Tervtanácsot, amelynek véleményezési joga van minden nagyobb beruházás, építkezés esetében. Végül augusztus 17-től ez a tervtanács gyakorlatilag vétójogot kapott.

Mit is jelent mindez pontosan?

A Tervtanács véleményezi

  • az összes állami magasépítési projekt dokumentációját (Lázár még a Miniszterelnökséget vezető miniszterként ágált a dél-budai 120 méteres Mol-torony ellen, tájsebnek nevezte azt)
  • az 5000 négyzetméter összes hasznos alapterületű vagy annál nagyobb épület, vagy
  • „egy építési telken 1500 négyzetméter összes hasznos alapterületet meghaladó és legalább hat lakásból álló többlakásos, új építésű lakóépület építészeti-műszaki dokumentációját”,
    olvasható a rendeletben.
    És ha ezeket nem ajánlja engedélyezésre, akkor a beruházás nem kapja meg az (elvi építési keret)engedélyt.

Lázár mindezt az örökségvédelmi törvénybe is beépíti, tehát ott is a Tervtanács engedélye kell majd.

És a fenti beruházások országkép- és településkép-védelmi szempontú előzetes véleményezése is Lázár kezében lesz majd. Tehát Lázár János és minisztériuma döntheti el, hogy országszerte milyen nagyberuházás épülhet.

Fotó: Mile Máté

Egyelőre információink szerint nem tudni, mely józsefvárosi projektek esnek ennek a törvénynek a hatása alá.

Ahogy még arról sem lehet biztosat tudni, mi lesz a káptalanfüredi gyerektábor építésével: a főépület építésére és egyéb munkákra 2,2 milliárdot biztosít az állam, amely részéről a megszüntetendő BMSK volt a partner.

A cég minisztériumi beolvasztása, a feladatok átadása-átvétele bizonyosan nem fogja felgyorsítani a projekt elkészültét: az önkormányzat 2023-ra tette előzetesen a munkálatok megkezdését, és másfél évre taksálta azok időtartamát, hogy 2024 nyarára a gyerekek már mehessenek nyaralni. Ekkor már tudható lesz, ki nyerte a 2024 májusában megtartandó önkormányzati választást, de a polgármester szeptemberig még biztosan Pikó András lesz.

Nyitókép: MTI/Kiss Dániel

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?
2026. augusztus 31.
Egy óvoda működése és népszerűsége nem csupán a vezetőjén múlik, hanem azon is, hogy a gyerekeket körülvevő felnőttek mennyire tudnak egymással együttműködni és közösen gondolkodni – vallja Csabainé Lampert Ágnes. A Százszorszép óvoda vezetője 33 év után búcsúzik az intézménytől, ahol dajkaként kezdte a pályáját.

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.