Stephen Hiltner újságíró a New York Timesban publikálta beszámolóját:

„Április elején, amikor a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren leszállt a gépem, Borsos László várt rám az érkezési oldalon. Huszonnyolc éve nem láttam őt. Végigpásztáztam a tömeget és ott találtam vad vigyorral az arcán, fehér galléros ingén elegánsan lógó szemüvegével.

Egy gyors ölelés után intett, hogy siessek; pont az üvegajtókon túl parkolt. Éreztem, ahogy eljönnek a régi megszokások, vállamra dobtam a táskám, hitetlenkedve ráztam meg a fejem, és megtettem azt, ami gyerekként négy évig a napi rutinom része volt: követtem őt egy körre Budapesten keresztül.”

Hiltner Amerikában született, a 90-es évek elején költöztek Magyarországra, amikor a Tungsram gyárat megvette a General Electric.

„1990 nyarán érkeztünk Budapestre, hogy megleljük teljesen megváltozott valóságunkat. A bátyám, a húgom és én egy nemzetközi iskolába iratkoztunk be, ahol − ellentétben Ohio külvárosával − osztálytársaink a világ minden tájáról érkeztek. A szüleim, akik addig alig hagyták el az Egyesült Államokat, kirándulni vittek minket Krakkóba, Madridba, Rómába. Vettünk egy vadonatúj Volvo kombit. És talán a legpazarlóbb, ami a szüleim számára komikusan felfoghatatlan luxus lehetett: a General Electric bérelt nekünk egy sofőrt − egy László nevű férfit, aki minden reggel megérkezett makulátlanul tiszta Opel Kadettjével, hogy a testvéreimet és engem keresztülvigyen a városon az iskolánkba.”

A szerző megemlékezik arról, hogy az eltelt 32 év alatt Magyarország az egykori keleti blokk legvállalkozóbb és leginkább nyugatbarát országából a nacionalizmus, az illiberalizmus és a demokratikus értékek erodálódásának példaképévé vált, és „olyan politikai víziót kínál, amelyet Lengyelországban utánoznak, Franciaországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban pedig populista figurák csodálnak”.

„Már érkezésem után néhány perccel megéreztem valami nyugtalanító feszültséget, amikor László a reptérről való kocsikázás közben az ukrajnai háborúval kapcsolatos Kreml-barát összeesküvéseket kezdte el visszhangozni, amiket az állami tulajdonú média és a kormánypárti hírcsatornák széles körben terjesztettek.”

Hiltner 2022 elején döntött úgy, hogy egy időre letelepszik abban a városban, ahol legkorábbi maradandó emlékei keletkeztek. „Abban reménykedtem, hogy a felnőttkor magaslatáról felidézhetem gyermekkorom bizonyos elemeit, leporolhatom régóta szunnyadó nyelvtudásomat, újra kapcsolatba léphetek a régi családi barátokkal, felmérhetem a város politikai valóságát, és ami talán a legfontosabb, megismerhetem a helyet − megtanulhatom ritmusát, értékelhetem kultúráját, megfigyelhetem a magyarok mindennapi életét.”

„Ha Magyarország most az Európai Unió legdacosabb államává, akkor Budapest Magyarország legdacosabb liberális enklávéjává − a városba rövid időre látogatók is könnyen észrevehetik a feszült politikai környezet jeleit.”

A szerző persze a nyakába vette a várost. „Néhány napot néhány kiválasztott művész nyomát kerestem: Lechner Ödön építészeti pompáját, kinek munkássága meghatározta a magyar szecessziós mozgalmat, a szecesszió helyi kifejeződését; vagy Róth Miksa mozaikjait és ólomüveg-művészetét, akinek hagyatéka szétszórtan megtalálható az egész városban.”

„Délután, amikor a gyaloglástól már fájt a lábam, gyakran ültem be dolgozni egy kávézóba vagy a város számos nyilvánosan hozzáférhető (és meglepően jó) könyvtárának egyikébe.”

Kedvenc időtöltése azonban a budapesti temetőkben való csavargás volt: a Kerepesi a VIII. kerületben, a Farkasréti a XII. kerületben, a Kozma utcai a X. kerületben. Mindhárom kívül fekszik a népszerű turisztikai zónákon, ami azt jelentette, hogy a város szélesebb területét ismerhette meg.

„Az apró, csendes pillanatokat élveztem a legjobban. Először csak arra sétáltam, majd beintegettem, végül pedig megálltam, hogy találkozzam Bajkó Erikával, aki egy kis kutyakozmetikai üzletet üzemeltetett a lakásomtól nem messze, a Rákóczi tér közelében. Felpillantottam a Széchenyi fürdő bejáratának kupolás mennyezetére; érzelmekkel teli zarándoklatot tettem régi otthonomba, a hegyes Budai Törökvész negyedébe; csatlakoztam az esti tömeghez a Szabadság híd közepén, ahol a Duna fölött átvonuló erős szél segített elmosni a késő tavaszi és kora nyári hőséget; Radnóti Miklós, a holokausztban meggyilkolt ünnepelt magyar író költészetét tanulmányoztam, miközben végigsétáltam a környéken, ahol élt.”

„Az Öcsi Étkezde nevű kis éttermet Tas Tóbiás ajánlott nekem, akinek Offbeat Budapest nevű honlapja egy helyi szemszögéből mutatja be a várost, ott érdemeltem ki első magyar becenevemet is: Pityu, az István kicsinyítőképzős változata.”

„Varga Erzsébet séf elbűvölően próbált segíteni rendelni nekem az étlapról, ami az angol nyelv minden nyomát nélkülözte, és megütközött azon, hogy két savanyúságot tartalmazó ételt választottam − ezek nem fognak jól kijönni a gyomromban, magyarázta nevetve az egyik törzsvendég −, és helyette a legfinomabb tál gulyást adta, amit utam során ettem.”

Hiltner elbeszélgetett múltról és jelenről Török Andrással, rácsodálkozott a Fortepan gyűjteményére, kilátogatott az Ecseri piacra, elgondolkodott Orbán népszerűségén, és írt a migránsellenes kormányzati propagandáról is. „Minél többet gondolkodtam Magyarország autokratikus fordulatán, annál jobban kísértett valami, amit Török úr említett májusi el-elkalandozó beszélgetésünk során. Azt mondta, csodálatos dolog volt megtapasztalni Magyarország átalakulását a totalitarizmusból szabad demokráciává a 80-as évek végén és a 90-es évek elején. »Korábban azt gondoltam, hogy rosszkor születtem − mondta. − De aztán rájöttem: Mégiscsak a megfelelő időben születtem!«”

A szerző azt is felveti, a 90-es években a General Electric és a nyugati tőke gyors belépése a keleti blokk piacaira előkészítette-e Orbán Viktor felemelkedését? „Vajon mennyire segített a történelemnek az a korábbi hullámvölgye a mainak alakításában?”

Előjött a mulandóság gondolata is: „Miután a családom visszaköltözött Ohióba, ahol a homogén külvárosi környezet kiemelte a hátrahagyott kultúra gazdagságát, megtanultam, hogy az egyetlen állandó, amire támaszkodhatok, az állandó változás ígérete. Sok minden egyszerűen elhalványult. A szüleim elváltak. Barátaim a nemzetközi iskolában szétszóródtak, mint a magok. Nagyanyámat elsorvasztotta a rák. Idővel a Tungsram is hanyatlott, ahogy a General Electric is, ahogy a nyugati liberalizmus befolyása is.”

„De Budapest az emlékeimben úgy áll, mint egy idő előtti ország. Kétségtelenül ezért érzek ilyen kötődést a helyhez. Ezért érzem magam itt otthon. Budapesten nem lehet kétszer ugyanabba a szószba mártani a kenyeret. A város az átalakulás időszakát éli. Ahogyan már ötszáz éve teszi ezt.”

Záró gondolatai pedig ezek: „Azt hiszem, a múlttal és a jelennel birkózva kezdtem úgy látni Magyarország jövőjének központi kérdését, ahol a pesszimizmus és az optimizmus egyaránt naivnak tűnik: ha az elmúlt harminc év történelmi árapálya bármiben is irányt mutat, akkor hogyan remélhetnénk valaha is megtudni, mit hoz a következő árapály?”

Nyitókép: Huszár Bogi