Ahol 1912-ben felépültek ezek az egyforma halványzöld házak – eredetileg is ilyen bánatos zöld volt a színük? –, régen kétholdas kert terült el. Az 1903-as térképen még látható a Papnövelde-kert, amit a Szigony utca és Práter utca közvetlenül, a Jázmin utca és a Szigetvári (ma Füvészkert) utca pedig egy ház-, illetve teleksorral elválasztva határolt. Sokan a papi szemináriumhoz kötik a Práter (szerintük fráter) utca nevét, ám így hívták már akkor is, amikor ezek a kertek még a Mosel-család birtokában voltak a 18. század végén és a 19. század elején. Az utca neve minden bizonnyal a latin pratum (mező, rét) szóból ered, mint ahogy bécsi testvéréé is.
A 19. század második felében a területet a Pesti Központi Papnövelde Alapja szerezte meg, innen a Szemináriumkert vagy Papnövelde-kert elnevezés. És itt volt a híres Papgödör is, ahogy a józsefvárosiak hívták maguk közt a teret, ami 1967-ben kapta meg az akkor 90 éves Molnár Ferenc nevét. A térnek addig nem volt neve, „tervezett park”, írta a térkép. 1931-ig valóban gödör volt itt a Szemináriumkert tavának kiszáradt medre helyén a gyerekek nagy örömére, akik telente a lejtőin szánkáztak.
Az 1912-es kataszteri térképen már megvannak a ma is ismert utcák, amik a Papnövelde-kert helyén felépített telep házai között vezetnek. Akkor négy utca volt itt, ebből három 17. századi esztergomi érsekek nevét viselte – Lósy Imre, Lippay György, Telegdy János –, egy meg Kemény Zsigmond íróét. Mára ebből csak Lósy Imre utcája maradt meg, a Lippay utca Lippa utcává változott, a többi utca pedig a Molnár Ferenc tér része lett. Hogy Lósy mivel érdemelte ki, hogy ne vegyék el az utcáját az egyháztalanítás évei alatt, azt nem tudom; lutheránus hitből tért katolikusra, a nagy ellenreformátor, Pázmány munkatársa és utódja volt.
1910-ben a városvezetés felparcellázta a területet, 11‒12-ben pedig felmérést végeztek, hol vannak szükséglakások építésére alkalmas területek Budapesten, ahol tisztességes körülmények között, olcsón lakhat a kisember. Ilyen szándékkal hozta létre az egyház is a Józsefvárosi Bérház Részvénytársaságot, ami a kislakásos bérházakból álló telep beruházója volt. A terveket Tőry Emil és Pogány Móric készítette. Ők voltak a torinói világkiállítás hírneves magyar pavilonjának és a Deák téren álló Adria Biztosító székházának tervezői is, utóbbiban most a Ritz-Carlton Hotel működik. A Papházak stílusa nem olyan nemes, mint az Adria székházé. A lényeg az volt, hogy jót építsenek ne túl drágán, hiszen ezeket a lakásokat kisjövedelmű embereknek adták ki. A házakat tartós klinkertéglával burkolták, ami nagyon jó választás volt, mert jobban bírta a történelem és az állami ingatlankezelés viszontagságait, mint a vakolatdíszítésű házak. Emiatt azonban kicsit szögletesek, mintha legóból rakták volna őket össze. Nem a szépségükkel hódítanak, lényegében az angol és amerikai (klinkertéglás) tömeglakás-építkezés nívós honosításáról van szó, amit nehéz teljes szívvel szeretni, de könnyű elismerni a jóságát.
A lakások mai mértékkel nem is kicsik, tipikusan 50-80 négyzetméteresek, a belmagasság is több mint 3 méter. Korszerűsítésük már többnyire a rendszerváltozás után, társasházi viszonyok között történt meg, ezért ahány lakás, annyiféle megoldással, átépítéssel lehet találkozni. A telep megőrizte egységes arculatát, kifejezetten jól karbantartott környéknek számít, amit a lakások 700-900 ezer forint közötti eladási árai is tükröznek. A Corvin sétány beépültével pedig a környék egyre inkább felértékelődik, a külvárosi bérkaszárnyából végül előbb-utóbb belvárosi „apartmanház” lesz, és már nem a Ganz-kolónia lesz a rokona, hanem a sétány modern bérházai, amik szintén telepet alkotnak, csak már nem a szegényebbeknek szánva.
Fotók: Karancsi Rudolf
