Józsefvárosiaktól kérdeztük

2026. szeptember 24.

Luxus-e a klíma?

Még másfél hete is kánikula volt. Arról kérdeztük a józsefvárosiakat, hogy mit gondolnak a klímaberendezésekről úgy, hogy egyre forróbb nyarakat vagyunk kénytelenek átvészelni.

Kati

Tíz éve még azt mondtam volna, hogy luxus, ma viszont már nem számít annak, csak a házakra kell nézni. Bár az anyagi korlátok miatt ma ugyanúgy nem engedhetem meg magamnak, hogy költsek rá, mint ahogy akkor sem. Együtt élek a gyerekekkel, most született meg a legkisebb unokám, sokba van a pelenka és a tápszer is, a villany megeszi az életemet is – mindig van helye a pénznek. Tervezik, hogy majd átköltöznek egy nagyobb lakásba. Talán akkor, ha már nem kell besegíteni annyit, majd akkor lesz rá lehetőség, hogy beruházzak. Addig a kánikulában becsukom az ablakot, behúzom a sötétítőket, leengedem a reluxát, vizes kendőt teszek a nyakam köré, mint eddig is.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Misi

Manapság nem lehet klíma nélkül élni. Aki azt mondja, hogy ezt a dögmeleget ki lehet bírni másként, az hazudik. Amúgy se bírom a nyarat, mert beteg vagyok, nekem kell a hűvös. Nagyon szeretem a klímát a kocsiban is. Bedagad tőle a szemem, ömlik belőle a könny, de nem érdekel. Hat készülék van a házunkban, 27 fokra van beállítva mindenhol. Nem akarom, hogy hideg legyen, csak azt, hogy ne purcanjunk ki a melegtől. Este, mikor lehűl kicsit az idő, kikapcsolom és jól átszellőztetem a házat. Nálam a fűtés is klímával megy, a gáz nincs bekötve. Volt egy lakásom itt a Vay Ádám utcában. Eladtam, két évre rá megfulladt benne az új tulajdonos. Régi konvektorok voltak ott, mi minden évben átnézettük. Ő ilyen gyűjtögetős volt. Még én költöztettem oda, a kisszobát úgy csurig rakta könyvekkel, hogy a közelébe se fért a konvektornak. Tragikus történet.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

János

Nekem ablaki mobilklímám van, amit nem kell külön beszereltetni, és átfúratni miatta a falat. A Diószegi utcában laktunk, az önkormányzat fél éve költöztetett át minket ide a Fecskébe. Azért is vettünk olyat, amit csak megfogunk és viszünk tovább, mert tervben volt a költözés. Tavaly nyár közepén vettük meg újonnan. Digitális távirányítóval működik, 350 ezer forint volt, de a másik klíma sem volt olcsóbb. Nem mondanám, hogy luxus, de áramot azért fogyaszt rendesen. Jó háromezer forinttal többet fizettünk a nyáron, mikor ment. Máskülönben én bírom, de a lányom terhes, a feleségem pedig cukros, igényelték a hűvöset ezekben a nagy melegekben. Egy plusz két félszobás lakásban vagyunk, azt kellemesen ki tudta hűteni.

Fotó: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 24.
Október 6-án emlékpadot avatnak Gerőcs László matematikatanár tiszteletére a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium előtt. Az országosan ismert pedagógus harminchét éven keresztül tanított a józsefvárosi iskolában.
2026. szeptember 24.
Több mint 2100 programmal rendezik meg szeptember 25-én és 26-án a Kutatók Éjszakáját. Józsefvárosban egyebek mellett múzeumi raktárakba lehet bejutni, életmentést lehet tanulni, drónokat lehet irányítani, és azt is ki lehet próbálni, milyen szinkrontolmácsként dolgozni. A programok ingyenesek, egy részük azonban előzetes regisztrációhoz kötött.
2026. szeptember 24.
Gondos Judit a képviselő-testület szeptember 24-i ülésén letette esküjét, ezzel ismét önkormányzati képviselő lett Józsefvárosban. A Fidesz–KDNP politikusa a szeptember elején lemondott Egry Attila listás mandátumát vette át.

További cikkek

2026. szeptember 24.
Október 6-án emlékpadot avatnak Gerőcs László matematikatanár tiszteletére a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium előtt. Az országosan ismert pedagógus harminchét éven keresztül tanított a józsefvárosi iskolában.
2026. szeptember 22.
Másfél éves lett a Lakótér, a Józsefvárosi Önkormányzat önkormányzati lakásbérlőket segítő szolgáltatása. Az elmúlt időszakban a Kálvária tér 21. szám alatt működő irodájukban információkkal, tanácsadással és különböző programokkal várták a bérlőket.
2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.