Kis kritikák

2022. október 05.
Társszerző: Ádám Judit, Rebró Fanni, Dercsényi Dávid

Tündebotrány, összegraffitizett ajtó, futurisztikus mozdony

Szerda délutánra három kis kritikával múlathatjuk a változékony őszi időt, kaphatunk kedvet filmet nézni, kiállításra, múzeumba menni. Vagy veszthetjük el.

Színes bőrű tündék? Botrány!

A Gyűrűk Ura előzménysorozata, A hatalom gyűrűi már azelőtt botrányt keltett, hogy elindult volna: nem elég, hogy sorozat, nem elég, hogy nem Peter Jackson rendezi, de színes bőrű tündék szerepelnek benne?! Gyűrűk Ura-fanatikusként nem kevés kétséggel indultam neki az első pár résznek, bár engem legkevésbé zavartak a színes bőrű tündék, szakállmentes törp-nők, és mindaz, amit felhoztak a sorozat ellen. Viszont nem gondoltam, hogy sorozatként öt évadon át is érdekes tud maradni, és a Peter Jackson által oly tökéletesen megformált világot másképpen tálalva szeretni fogom.

A világ eddigi legdrágábban készült sorozatához a készítők nem szerezték meg sem az A szilmarilok, sem a Befejezetlen regék Númenorról és Középföldéről könyvek jogait, így az ott található információkat nem használhatták. Mivel ezek a művek tartalmazzák A Gyűrűk Ura előtörténetét, felmerül a kérdés, akkor mégis mi a fenét használtak? Egyébként nagyjából A Gyűrűk Urában említett félmondatokat és a saját fantáziájukat.

Így aki Tolkien világához „történelmileg” hű alkotást vár, csalódni fog. Aki minden előítélettől mentesen, csak úgy nézne egy izgalmas és látványos fantasyt, annak inkább ajánlom a sorozatot – bár az első néhány rész alapján, őszintén szólva, engem még nem ragadott meg eléggé, valahogy hiányzik a „lelke”. Azt a varázst, amit Peter Jackson három másodperc alatt megteremtett A Gyűrűk Ura-filmekben, az eddigi 4 epizód alatt még nem sikerült létrehozni az alkotóknak.

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi

Amazon Prime Video

3/5

-ÁJ-


Közelről

Merényi Dávid szeptember 15. és október 1. között látható Up Close című kiállításának megnyitójára a Klauzál6 Projekt Galériában felüdülés volt megérkezni az egyébként magas színvonalat képviselő acb Galéria két másik kiállítását követően. A szellős fehér térben intenzív látványt nyújtó, többnyire nagy méretű és élénk, színes képek ötvözik a modern művészeti stílusokat a hagyományossal. Beugrót, lépcsőfordulót ábrázolnak, felidézik a 80-as, 90-es években trendi csillogó zöld és kék aluljárócsempéit, fémből vagy fából készült ajtókat, kapukat, vagy azok részleteit. Egy-egy alkotás percekre maga elé szögezte a kiállításra látogatókat.

Minden képnek sajátos hangulata van. Az élénkvörös összetagelt vagy graffitizett faajtó, vagy a lágy tónusú lépcsőházajtó mintás greslapburkolattal eltérő érzéseket keltett. Mivel a képekhez nem jár sem cím, sem leírás, a közönség maga találhatta ki, melyik hol lehet a valóságban – már ha valóságban is léteznek –, és erre hallhatóan meg is történtek a gondolatkísérletek. „Ez olyan, mint amit Berlinben láttam egyszer”, „ez pedig tipikusan olyan belvárosi”.

Az olajfestékkel készült alkotások mindegyikében megvolt az az üdeség, ami a jelenlévő művészből is sugárzott. Az ember alkotta tárgyak természetes múlandósága végig jelen van a kiállításon, az egyébként használati tárgynak alkotott kapuk és lépcsőfordulók az idő és a használóik nyomát korban és kifejezésmódban is magukon viselik.

Merényi Dávid: Up Close

Klauzál6 Projekt Galéria

5/5

Rebró

Fotó: Rebró Fanni

Főgonoszok parkolója

Az Északi Járműjavító ideiglenes közlekedési múzeumként funkcionál, miután az ide véglegesnek szánt épületnek még a kiviteli terveire is jövő évig várni kell, és akkor még a közbeszerzést ki sem írták.

Nem lehet nem iróniát látni abban, hogy a Vitézy Dávid múzeumigazgató előéletéhez annyira köthető BKK-s app, a Budapest GO rosszul adja meg az útvonalat a múzeumhoz: az Eiffel Műhelyház helyett az eggyel korábbi megállónál szállítja le az utast, ha a belváros felől érkezik.

De a modern és interaktív kiállítás a helyén van. Épp a kellő mértékben rendbe tett szerelőcsarnokban vagyunk, nem túlpolírozott, nem túl lerohadt. Fel lehet ugrani a híres 424-es mozdonyra, képzeletben szenet lapátolni, a futurisztikus sebességrekorder 242-es mozdony pedig mintha egy Marvel-film főgonoszának járműve lenne. A mozdonyok nyers ereje amúgy is lenyűgöző tud lenni.

Az Árpád gyorssínautóbusz vagy a Cmn személykocsi még azokat az időket idézi meg, amikor a vasúti közlekedés és a míves kivitelezés egy mondatba helyezhető volt – csodálatos iparművészeti kialakítás, megoldások jellemzik őket, abból a korból, amikor Magyarországot még komolyan vették.

Emellett remekül válogatott autó-, autóbuszpark is látható szovjet luxuskocsikkal, Csepel teherautóval, csodás faros Ikarusszal – sajnos a buszokba nem lehet bemenni, és belátni sem, ami élménycsökkentő tényező.   

Északi Járműjavító

5/5

-dd-

Fotók: Dercsényi Dávid

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.
2026. szeptember 21.
A leterhelt, sokszor diszfunkcionálisan működő oktatási és szociális rendszer miatt a tanodákra is egyre több feladat hárul. A józsefvárosi Zsendülő Tanoda vezetői szerint ideje újragondolni a szabályozást, egyértelműsíteni a kereteket.

További cikkek

2026. július 03.
Amikor a mai Magyarországon a „cigánykérdésről”, a mélyszegénységről, a gettósodott településekről, településrészekről vagy a munkaerőpiaci helyzetről vitatkozunk, a közvélemény és a politika előszeretettel tesz úgy, mintha ezek a problémák „etnikai sajátosságokból” fakadnának. A történelmi tények azonban egy egészen más, sötétebb történetről mesélnek. A mai napig ható strukturális csapdahelyzetet, amelyben a hazai cigányság jelentős része él, nem a közelmúlt hibái szülték. Az alapokat a XVIII. századi Habsburg-abszolutizmus államilag irányított, erőszakos asszimilációs politikája fektette le.
2026. április 11.
Egy barátom azt kérdezte, hol talál korrekt információt ahhoz, hogy dönteni tudjon, kire szavazzon a vasárnapi országgyűlési választáson.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.