Hamisított rokkantkártya, instant lebukás

2022. november 14.

„Amatőr módon volt körbevágva ollóval”

Maga vitte be a parkolási igazgatóságra a fénymásolt, iratnak kinéző papírdarabot, mert látványosan nem értette, mi a probléma vele, végül ez buktatta le a hamisítót.

Idézzük fel a nem túl jellegzetes, szűk és félreeső Kis Stáció utcát, és ott a lágy, októberi kedden egy mozgáskorlátozottak ingyenes parkolására feljogosító kártyának jogosulatlan felhasználásába keveredett hölgyet! Ha ez megvan, mármint a szabályszegőnk, akkor kell, hogy legyen egy, a szabályt éppen hogy betartatónk is, ő pedig (a neve elhallgatását kérő) B., késő harmincas parkolási ellenőrnő.

B. annak ellenére, hogy csak négy hete dolgozik a romantikus nevű Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) Parkolási Igazgatóságánál, már fürkésző és értő szemekkel rója az utcákat, így hát nem csoda, ha több mint gyanús lett neki egy ott parkoló autó szélvédőjére helyezett rokkantigazolvány:

„Egyértelműen látszott, hogy másolat, hiszen sem értelmes lejárati dátumot, sem engedélyszámot nem lehet látni rajta” – mondta el B. lapunknak.

Az észlelést fotókészítés követte, mely fotót meg is kapott a Parkolási Igazgatóság. A verdikt itt még csak egy szimpla pótdíjazásban merült ki, és bár az is „megállapításra került”, hogy a kártya fénymásolt papírdarab csupán, nem pedig hivatalos irat, további intézkedések foganatosítása – egyelőre – elmaradt.

De! A nap még nem ért véget! Még aznap este az autó tulajdonosa egy másik parkolási ellenőrbe futott bele, akitől számonkérte, hogy miért került sor pótdíjazásra? Az ellenőr nem sokat tudott az ügyről, ezért telefonos segítséget kért az igazgatóságtól, onnan pedig az a bölcs javallat érkezett, hogy egyelőre ne mondjon semmit a kedves autósnak, csupán annyit, hogy másnap a Német utca 17–19-be, az ügyfélszolgálatra befáradni lesszíves.

És midőn a város egy újabb napra virradt, a hölgyhöz tartozó férfi (nem tudjuk, hogy élettárs vagy hitves, legyen: pár) meg is jelent a minden parkolási ügyek elintézésének helyben legmagasabb fórumán, bemutatni a vitatott iratot. Varga Zsolt, a JGK parkolásüzemeltetési divíziójának vezetője elkérte a kártyát, és amíg az ügyfélszolgálat szóval tartotta az ügyfelet, segítséget kért a közterület-felügyelettől és a rendőrségtől.

A három percen belül kiérkező közegek egy órán keresztül faggatták a férfit, de az nem volt hajlandó semmit sem mondani a kártya eredetéről, ezért előállították a Víg utcai rendőrkapitányságon. Ameddig viszont az úr a rendőrségen vesztegelt, a Parkolási Igazgatóság a megpótdíjazott autó továbbra is szabálytalan parkolását volt kénytelen konstatálni, ráadásul a szélvédő mögött egy – másik – rokkantigazolvány hevert.


Nem kellett hozzá vaslogika, hogy rájöjjenek, ezek szerint több ilyen létezhet, de legalább kettő. A gépjárműre kerékbilincs került hát, ekkor került elő a páros hölgytagja, aki telefon segítségével indítványozta (volna) a csendes (vagy bármilyen) elvonulást lehetetlenné tevő eszköz eltávolítását. Ekkor jelentek meg a közterület-felügyelet és rendőrség munkatársai, akik így most már a hölgyet is bekísérték az őrsre.

A kártya eredetije azóta sem került elő, a fénymásolatokról azonban messziről látszott, hogy rossz minőségűek – mondja Varga Zsolt, aki a történet azon motívumát nem érti, vajon miért jött be a férfi reklamálni, ha tudván tudta, hogy hamisítványt lobogtat: „Bevallom, ezt nem értem, egy 10 ezer forintos bírsággal megúszhatták volna, ha nem jön be a férfi. Mi azt hittük, hogy az a kártya, amit behozott, a B. által kiszúrt példány, de hát kiderült, hogy nem.”

Varga szerint több ismertetőjele is van az igazolványnak, ilyen például a hologramcsík, a matrica és a vízjel, ezek hiányoztak a kártyákról. A nyomtatás minősége is kívánnivalót hagyott maga után: „Házilagos nyomtatás nem tud olyan okiratot csinálni, mint egy ipari nyomtató, plusz amatőr módon volt körbevágva ollóval” – mondja.

A kártyákkal való visszaélések száma jelentősen csökkent a 12 év alatt, mióta Varga a területen dolgozik. A jogosulatlan felhasználás leggyakoribb módja, a nem jogosult kártyahasználat (a nagymama kártyájával parkolok a nagymama nélkül) is visszaszorult, a hamisítás pedig mindig is nagyon ritka volt.

A rendőrség azt közölte lapunkkal, hogy a gépjárművezetőt közokirat-hamisítás gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, de a férfi a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el. Az eljárásban a férfi szabadlábon védekezik, a nyomozást szakértő bevonásával folytatják.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 01.
A Korányi Sándor utca képe nagyon megváltozott az utóbbi pár évben, új egyetemi épület határolja, és az utca maga is teljesen megújult. Ez további változásokat is maga után hoz: átalakul a Füvészkert bejárati része, és egy új kollégium is épül.
2026. szeptember 01.
Az önkormányzat ismét meghirdette pályázatát a józsefvárosiakért tevékenykedő civil szervezetek részére.
2026. szeptember 01.
Negyedik alkalommal rendezik meg a Cigány Zenészek Éjszakáját a Mátyás téren, a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával és a Rendezvény8 közreműködésével, szeptember 5-én. A délután öt órakor kezdődő program repertoárja már az év elején összeállt, olyan nevekkel tarkítva, mint Jáger Bandi.

További cikkek

2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
2026. augusztus 29.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.
2026. augusztus 27.
A kormány elfogadta a belső kerületi polgármesterek kezdeményezéseit, így belátható időn belül javulhat Budapest közbiztonsága – erről tájékoztatott Pikó András, Józsefváros polgármestere, aki azt is hangsúlyozza, hogy megnyugtató eredményeket kell felmutatni a rendőrséggel, mert ennek hiányában elveszik a közbizalom a szociális intézkedések végrehajtásához.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.