Emiatt szerencsésebb a szexuális kizsákmányolás, prostitúció, emberkereskedelem kifejezést alkalmazni, ha az áldozatok szemszögéből közelítünk a témához (és máshogy nem nagyon érdemes).
Egyenlőség-modell
A múlt pénteki konferencia a prostitúció területén elért eddigi eredményekről, lehetséges kiutakról szólt. A legnagyobb eredménynek az elmondottak alapján tekinthető, hogy szemléletváltás történt: az áldozathibáztatás helyett bevezették a svéd eredetű Egyenlőség-modellt több országban. A modellről részletesebben későbbi cikkünkben számolunk be.
Ennek ellenére a helyzet meglehetősen reménytelennek hangzik. Dés Fanni (NANE Egyesület) workshopján különféle területeken érintett szakemberek és érdeklődők gyűltek össze, hogy megosszák egymással tapasztalataikat és gondolataikat a témával kapcsolatban.
Könnyű áldozattá válni
Kisebb csoportokban kaptunk egy-egy esetleírást, egy prostitúcióban érintett nő történetét, melyet különféle kérdések alapján kellett feldolgoznunk, átbeszélnünk. Hogyan vált áldozattá az illető, melyek voltak a főbb pontok az életében, amik ide vezették őt? Mely pontokon tudtak volna beavatkozni segítő szervezetek, ha tudnak a problémáról? Milyen szervezeteket ismerünk, akik segíthettek volna?
Minden történet más és más, de a közös pont bennük:
egyik nő sem önként döntött úgy, hogy prostituálttá válik.
Ha direkt módon nem is kényszerítették őket (bár volt, akit igen), akkor is tele volt az életük olyan eseményekkel, traumákkal és kényszerítő körülményekkel, melyek miatt szinte egyenes út vezetett számukra idáig. Gyerekkori bántalmazás és szexuális erőszak, állami gondozásban való felnövés, bántalmazó kapcsolat, nehéz anyagi körülmények.
A legtöbb történet valamely pontján felbukkant egy „megmentő” férfi, aki „jóindulatúan” szerette volna kisegíteni az áldozatot nehéz helyzetéből pénzzel, lakhatással. Csakhogy ezek a megmentők egy idő után elkezdték visszakérni a kölcsönt, szívességet, és jól fizető munkával kecsegtették a nőket, melyekkel hamar visszafizethetik a tartozásukat. „Csak táncolni kell”, vagy „felszolgálni egy bárban”.
Persze hamarosan kiderült,
mit is takar ez a jól fizető munka,
általában konkrétan prostitúciót, ahol a megmentő férfi már a nő futtatójaként lépett fel. Ha a nő nem akarta elvállalni a munkát, kényszerítették, a fizetség pedig messze alulmaradt az ígért összegekhez képest. Menekülni a helyzetből nehezen lehetett, mert irataikat, mobiltelefonjukat elvették, többnyire bezárva és felügyelet alatt tartották a nőket.
Bár ezek a maguk teljességében fiktív történetek, minden elemük megtörtént, a valóságon alapul.
Merre van a kiút?
A csoportmunkában mindenki a saját területén keresztül elmondta a tapasztalatait, próbáltunk közösen gondolkozni, kiutakat keresni. Egy jó tanár már iskolában észrevette volna, hogy baj van a kislánnyal, a bántalmazásnak azért vannak erős jelei. De a tanárok túl vannak terhelve, nem lehet tőlük elvárni, hogy a munkájukon felül még a gyerekek családi gondjaival is foglalkozzanak.
Mi történt volna, ha észreveszik? Kiemelik a családból, akkor lehet, hogy csöbörből vödörbe kerül, a nevelőotthonban sem indul sokkal jobb kilátásokkal. És itt el is akadtunk, nem igazán találtunk kiutat alanyunk, Rita számára.
Talán ha lettek volna barátai, más rokonai, egyéb támogató közege. De pont egy barátnője fiúja miatt jutott el a prostitúcióig, így ezzel a szállal csak veszített. Talán ha az édesanyja meghallja a hangját, és hisz neki, amikor a bántalmazásról beszélt. De valószínűleg az édesanya sem jöhetett sokkal jobb közegből, neki sem volt könnyebb élete.
Ha lettek volna információi a segítő szervezetekről. Akkor talán otthonról elköltözve nem a barátnője segítségére szorul, kerülhetett volna egy védett otthonba. És onnan hova?
Bár vannak szervezetek, akik áldozatos munkát végeznek, és rengeteg bajba jutott nőnek segítenek, az áldozatsegítés egész intézményrendszere hiányzik az országból (és más országokból is), hiányoznak a lépcsőfokok ahhoz, hogy valaki a nulláról, a gödör aljáról érkezve felépítse és rendbe tegye az életét. Vannak persze kivételes esetek és jó példák, de ez a ritkább, a gyakoribb a visszaesés – jobb lehetőségek híján.
A konferenciáról inkább a reménytelenség, mint a bizakodás érzésével távoztunk, nehéz ebben a témában eredményeket felmutatni, pozitív kimenetelű kiutat látni, de reméljük, hogy évről évre kicsit könnyebb lesz.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
