Művészet alatt most nem feltétlenül képzőművészetre, zenére vagy irodalomra kell gondolni, az esemény inkább azt célzott megmutatni, hogy
hogyan élik a japánok hétköznapjaikat is művészi módon.
Hatperces tea
Erre leginkább Rajzó-Kontor Kornélia tradicionális matcha teaszertartásról szóló előadása és bemutatója engedett rálátni. Olyan érdekességeket tudtunk meg, minthogy a teaszertartást általában egy kiemelt személynek rendelik meg (születésnapos, friss házaspár stb.), ő az esemény főszereplője, ő kortyolja először a teát, és a szertartást vezető teaművésztől is csak ő kérdezhet. Erre a japánok nem úgy tekintenek, hogy szegény többiek mennyire háttérbe szorulnak, hanem hatalmas ajándéknak tekintik, ha valaki teaszertartás fővendége lehet.
Maga a készítés mindössze 6 percet vesz igénybe,
aki ennyi idő alatt nem tudja elkészíteni a teát, inkább neki se álljon,
vallják a teaművészek – ugyanis az idő nagyon fontos kritérium, a teaminőség folyamatosan romlik, ahogy hűl. Az elkészült teát azonnal érdemes elfogyasztani, minél gyorsabban.
Az sem mindegy, hogy milyen eszközöket használunk, egy teaművész pontosan tudja, milyen alkalomhoz, évszakhoz, szezonhoz milyen eszközök illenek, és nem is használnak mást.
Ugyanez igaz a tea mellé kínált süteményre is: mindig adnak mellé süteményt, és ezt is a legnagyobb gondossággal választják ki. Nyáron például gyakran zselés állagú süteményt szolgálnak fel a tea mellé, ami hűs érzetet kelt. Nem mindegy a sütemény formája, színe, textúrája, minden apró részlettel ki lehet fejezni a figyelmességet a teaszertartás vendégei felé.
Csomó csomagolásművészet
Borsányi Klára és Ballagó Petra furoshiki bemutatót tartottak, ez nem valami furcsa nemzeti tánc, hanem a japánok csomagolásművészete. Maga a szó a hagyományos japán kendőt jelenti, amibe különféle technikákkal csomózva mindenféle ajándéktárgyakat lehet elegánsan, művészien becsomagolni. Az anyag könnyen siklik, ezért a csomók kibonthatók, így ez a technika nemcsak nagyon kedves, de környezetbarát is.
Furoshikiből nemcsak ajándékcsomagolást, de számos hétköznapi használati tárgyat is lehet alkotni néhány mozdulattal: négy sarkát megkötve és beforgatva strandsapkát kapunk, egy kendőt a derékra kötve, egy másikat átcsomózva rajta kis övtáskát, nagyobb kendőt összecsomózva bevásárlótáskát – a variációk száma végtelen, és akkor a kendők mintáiról még nem is beszéltünk.
A duplavérűek
Hallgattunk előadást a kimonók keletkezéstörténetéről és hagyományáról, majd élőben megnézhettünk egy kimonóba öltöztetést. A műsorvezető, Merényi Krisztina interjút készített Kácser Zitával, aki a Tokióba utazó olimpiai csapat tagja volt – de más ponton nem kapcsolódott sem Japánhoz, se annak kultúrájához, így kissé kilógott a programból.
Egy másik beszélgetésben Emmer Rita, tolmács, idegenvezető mesélt a japán–magyar vegyesházasságáról, gyerekeik neveléséről, kulturális különbségekről. A műsorvezető a „félvér” kifejezést használta a gyerekekre, de Rita kijavította, hogy a vegyes házasságban született gyerekek jobban szeretik az idegen nyelvről magyarított „duplavérű” kifejezést, utalva arra, hogy nem hiányosságaik, inkább extra adottságaik vannak (mint például a két anyanyelv).
A rendezvény végén sushit kóstolhattunk, ehhez még jó lett volna valamiféle útmutatást kapni, ahogy a teázásról, öltözködésről, csomagolásról is rengeteg mindent megtudtunk, a sushi művészi elkészítéséről, elfogyasztásáról is hasznos lett volna pár szó a falatozás megkezdése előtt.
Színes, kicsit összevissza, de mindenféleképp nagyon kedves, japán–magyar közösséget összehozó rendezvényt sikerült szerveznie a CAPE-nek, aminek fénypontja volt, mikor Perényi László, az egyesület elnöke (nyitóképünkön a jobb szélen) kimonóban lejtett végig a színpadon.
Fotók: Huszár Bogi
