A rászorulókért tevékenykedő alapítvány, amely amellett, hogy tehetség-, krízis- és szemüvegprogrammal is támogatja a nehéz sorsú gyerekeket, továbbá
minden év szeptemberében 5000 pár cipőt gyűjt össze és oszt szét a Magyarország legszegényebb falvaiban élő, hátrányos helyzetű családok gyerekei között,
ismét a lakosság segítségét, együttműködését kéri, hogy sikeresen hajthassa végre az ünnephez kapcsolódó akcióját is.
Az elmúlt karácsonyi adománygyűjtéseik alkalmával évente 1000 gyerek számára tudtak eljuttatni ajándékot, szintén az ország legszegényebb régióit célba véve, idén pedig szeretnék elérni, hogy dupla ennyi gyereknek szerezhessenek örömet. Éppen ezért
jó állapotú, működőképes, megtisztított játékok, képes mesekönyvek gyűjtésére buzdítják a józsefvárosiakat is.
(A babáknak, autóknak örülnek a legjobban a gyerekek, de bármiféle csecsebecsének is örülnek.) A tárgyakkal nincs egyéb dolga az adományozó félnek, minthogy besétáljon vele az alapítvány központjába, ami a Déri Miksa utca 3. szám alatt található, bejárata a Víg utcára nyílik. Aki játékkal, könyvvel nem tud hozzájárulni az akcióhoz, viszont szívesen áldozna az idejéből, azt szeretettel várják az önkéntes csomagolóbrigádba december elejétől, ugyanakkor édességgel is hozzájárulhatnak az adakozókedvűek a kezdeményezéshez.
A játékok egészen biztosan jó helyre kerülnek, ugyanis nem véletlenszerűen osztják ki őket, kvázi személyre szabott csomagok készülnek, figyelembe véve a gyerekek életkorát, nemét.
Minden egyes csomagba kerül édesség, plüssjáték, mesekönyv, egyéb játék és valami kis extra kedvesség,
például egy téli mintás zokni is.
Az alapítvány természetesen gondol a VIII. kerületi rászoruló gyerekekre is, számukra a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központon (JSZSZGYK) keresztül juttatják el az adományokat. (A 2021-ben érkezett nagyobb játékadományokat (futóbicikli) a kerületi óvodának és a Kesztyűgyárnak juttatták el.)

Az ajándékcsomagok kiosztását december közepén megkezdik, így egészen biztos, hogy szentestére megérkeznek az otthonokba a meglepetések. Az adományozásról az alapítvány tagjai minden évben beszámolnak, ezek leírásait és az idei akcióról szóló felhívásukat a honlapjukon és a Facebook-oldalukon is megtalálhatják.
Ne feledjék, ha egy játék az egyik gyerek számára már feleslegessé vált, ha használt is, azzal egy másiknak valóra válható az álma!