Garamszegi Vandát, a BMSZKI Alföldi utcai Átmeneti Szálló szakmai vezetőjét és Farkas Bíborkát, a szálló egyik szociális munkását a 8, csajok, satöbbi podcast adásába hívtuk meg a munkájukról beszélni a november 12-i szociális munka napja alkalmából.

Amikor hajléktalanságról van szó, folyton ugyanazokat a szomorú, kilátástalannak tűnő, évtizedek óta megoldatlan problémákat ismételgetjük: nem lehet mit kezdeni az utcán élőkkel, a szállásokról alig-alig találni kivezető utat, nagyon kis százalék, aki „megmenekül”.

Erre bejön két életvidám, mosolygós nő a szerkesztőségünkbe, hülyéskednek, nevetnek, és amikor arról kérdezzük őket, ugyan, mi a fene tartja őket még ezen az elképesztően nehéz, ugyanakkor sokak által mélyen lenézett, alulfizetett pályán, csillogó szemekkel néznek ránk: ők imádják ezt a munkát csinálni.

Humorérzék nélkül nem érdemes

„A dumánkkal, személyiségünkkel dolgozunk” – vallják, ezt a munkát humorérzék és lazaság nélkül nem lehetne bírni. „Szerencsére a hajléktalanellátásban dolgoznak a legjobb fej szocmunkások” – állítják.

Mindketten a szociális munka úttörőinek számítanak, a 90-es években, amikor ők kezdték, még nem is létezett ez a szakma. Vanda egy éjjeli menedéken önkénteskedett diákként, egyébként régésznek tanult, de mikor jött egy új törvény, hogy szakképzés nélkül nem lehet tovább csinálni a menedékes munkát, azonnal döntött és iskolát váltott.

Bíborka egészségügyi iskolában tanult, ahol ráébredt, ő inkább beszélgetni szeretne az emberekkel. Akkor indult a második évfolyam az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szociális munka szakán, így belevágott. A kórházi gyakorlaton rájött, hogy nagyon jól kijön az idősekkel, szeret is velük foglalkozni.

„Az ember nem hajléktalannak születik”

Vanda azért szeret a hajléktalan emberekkel dolgozni, mert közel áll a személyiségéhez ez a hobó mentalitás, számára van egy romantikus feelingje. Úgy látja, van a hajléktalan emberekben valamiféle életkedv, ami sok emberből már kihalt. Vidámabbnak látja őket, mint sok bolti eladót. Emellett ugyanolyan emberek, mint bárki más, ő nem a hajléktalant látja bennük, hanem az emberi oldalukat.

Mindketten vallják, hogy sokat lehet a hajléktalanoktól tanulni, például azt, hogyan is ne rontsa el az ember az életét, vagy például túlélési technikákat hideg esetére. Bíborka egy bentlakótól tudta meg, hogy a farmert a köldökéhez és a gerincéhez kell odamérni, ha ezt a területet lefedi, biztosan jó lesz méretre. A ruhaosztásokon ugyanis nincs idő felpróbálni, gyorsan kell dönteni. „Az ember nem hajléktalannak születik. Érdekes, miért siklik ki egy élet, hogyan jut ide valaki, és hogy lehet-e még visszafordítani, ebben van kihívás” – mondja.

„Az én normám nem az ő normája”

Ebben a szakmában nagyon ritka, hogy valakit sikerül „megmenteni”, szociális bérlakásba vagy albérletbe juttatni. Van, hogy évekig egyetlen lakót sem – ezt el kell fogadni. Így nagy remények és megmentő szándék helyett a hajléktalanokkal dolgozóknak meg kell tanulniuk a kisebb sikereknek örülni, például annak, ha valakinek sikerül a leszázalékolást elintézni, vagy pszichiátrián a gyógyszerét beállítani, hogy újra közösségbe tudjon menni.

„Szociális munkásként meg kell tanulnod, hogy az én normáim nem azonosak az ő normáikkal, ha segíteni akarok, azt az ő normáik szerint kell tennem” – mondja Vanda és hozzáteszi, ha valaki a hónap elején két nap alatt elissza a nyugdíját, nekik ezzel is tudniuk kell együtt élni, és elfogadni, hogy a lakónak így jó. A megmentő szándék a legkevesebb sikerrel szokott járni, az elfogadásból már el lehet érni apróbb eredményeket.

Hálásak a főváros vezetésének, mert azt látják, az elmúlt évtizedekben közel annyit nem tett senki a hajléktalan emberekért és az ellátásban dolgozókért, mint a mostani vezetés, és ez felcsillant egy kis reményt. De sok utcán vagy szálláson élőből már a szándék is kihalt, hogy változtasson.

Néha a szuperhősök is a kiégés közelébe kerülnek, de eddig mindig volt, ami visszahozza őket. Vannak szállók, ahol nem tudtak munkabért fizetni a dolgozóknak, sokan fel is mondtak. Egyelőre más határvonalat nem húzott Vanda és Bíborka: amíg fizetést kapnak, kitartanak. Szurkolunk nekik.

Ha meghallgatná a podcastot is, amiben a két szuperhőssel beszélgetünk, ide kattintva megteheti.

Powered by RedCircle

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf