Michael és Miklós képein a nyolckert láthatjuk viszont, és ez jó nekünk

2022. december 12.

Szomszédok – megnyílt a kerületet dokumentáló művészpáros fotó-festmény kiállítása

Michael Wallace és Déri Miklós képalkotó művészek kiállításán jártunk, az egyik festő, a másik fotós, a szemléletmód azonban azonos. Alant a megnyitón elhangzott szöveg olvasható, mely Bujdosó János kollégánk (e cikk szerzőjének) jóvoltából „került megírásra” és a helyszínen előadásra. A téma örökzöld, mégpedig a józsefvárosi létezés mindennapi formái.

Az elmúlt időszakból egyre több olyan nyolckeri akcióra emlékezhetünk, mely a kerületiséggel magával foglalkozik, önreflektál tehát, ilyen volt pl. a Csarnoknegyed értékeit feltérképező Tűzfalon túl fotókiállítás, a csodálatos Csarnoknegyed arcai tárlat itt a Déri Miklós (bocsánat Miksa, a nyelvbotlás azért, mert fotóművészünk is ebben az utcában lakik, minek köszönhetően néha nem hozzák ki neki a pizzát) utcában, és ezek csak a közelmúlt heteiből.

Színes-szagos kerületünknek van történelme, ez már – nem túl régre visszamenve – Fejes Endre által is egy olyan kerület volt, mely

ezerszer áldott,

mindig volt itt valami, ami különleges, egyedi, minden korban. A fent említett akciók azonban a jelennel foglalkoznak (oké, a Tűzfalon túl nem teljesen, de jelen idejű, állampolgári bevonódást és részvételiséget feltételező projekt), fókuszuk, vagy résztvevőik pedig nem híres emberek, hősök, hanem derék hétköznapi állampolgárok, akik a kerület szociálisan erősen nyomott jellege ellenére derűvel, szeretettel élik meg a mindennapokat itt.

Michael Wallace és egy látogató, balra hátul narancsban Déri Miklós, gitárral szerzőnk

Fontos hely volt ez mindig a lokálitáshoz kapcsolódóan megélt érzelmek végett, fontos a mindenféle társadalomtudósoknak is ennek a sokszor inkább csak lesajnált kerület kutatása, tanulmányozása, és persze fontos a mindenkori autokrata politikusoknak is, mint kis hazánk kísérleti laboratóriuma, ahol arra tesznek erőfeszítéseket a hatalom társadalommérnökei, hogy kidolgozzák a módszert, melynek révén a legrosszabb, legkiszolgáltatottabb helyzetben tengődő rétegek is leszavaznak az elnyomó disznófejűekre.

Az itt lakóknak – az általánosítás ódiumát még véletlenül se magunkra vonván –

identitásuk formálódott itt, mely helyi. A már említett unikalitás megfejtetése pedig alighanem nem más, mint az otthon, mint olyan fogalma.

Közhelyeket lehet sorolni, melyek igazak, úgy, mint multikulti olvasztótégely, a legmuzikálisabb kerület, azt, hogy mindenki ismer mindenkit, itt közvetlenség és szenvedélyek vannak, én kis falum, örömök, szomszédság, szomszédok. Szomszéd itt két ma esti hősünk is, Michael Wallace és Déri Miklós is.

Rövid kis pihenő: Déri Miklós

Valóban egy házban laknak, és ami tök vicces, hogy érdeklődési körük jelentős átfedésben van: mindketten a fentebb taglalt nyolcker-jelenségnek egyik legaktívabb megfejteni (?), vagy csak dokumentálni (?) óhajtó művészemberei. Az egyik fest, a másik fotózik, a fotók szépek, helyi szólással élve „olyan gyönyörűek, mint a festmények”, a festmények ellenben fotószerűek, kb. hiperrealista jellegükből adódóan nem is lehetnek mások,

keresztül-kasul tehát a letagadhatatlan valóság megragadásának lehetőségein.

Az átlaghétköznap itt a legkevésbé sem egy csinosított valóság, nyers az, kendőzetlenül, kosz is van, meg kevés pénz lóvéra. A nyomor vagy gettóromantikusnak nevezett szegényábrázolások módszerei és eredményei sok etikai kérdést felvetnek, ezeket itt most nem fogjuk végigvenni, de pl. vannak olyan facebookos mémoldalak, mint a mackónadrágban guggoló szlávok, vagy a Magyarország nem szláv elnevezésűek, ahol is a szomorú, de büszke posztszocialista melós életmód a vizsgálat és elég sokszor a gúny tárgya, a löncshúsos valóság, a pörköltfoltos asszonyverőben (fehér atléta) elbóbiskoló családfők golyószerű alakja a méteres kínai aranykereszt alatt, satöbbi.

Sokféle ilyen van, egy azonban közös ezekben: elképzelt kamerájuk mindig az alanyok felett rögzít, felülnézetből, fentről néz – lefelé, lenéz tehát, és ha valaki lenéz valakit, akkor onnan már az ítélet sincs messze. Ilyeneknek nyoma sincs a ma látható műtárgyakon. Michael és Miklós (ja ez a 2 név ugyanaz, még egy egyezés) képei, ha nem is mindig konkrétan, de legalább szellemiségükben (még ha ezt nem is lenne könnyű meghatározni) horizontálisan, a szereplőkkel egy szintmagasságból készíti képeit,

mellé- és nem felé rendelt igazi együttérzéssel.

Mondjuk ki a szót, szeretet van ezeken a képeken, az otthonosság érzete, és egy kis helyi büszkeség is, arra nézvést ugye, hogy másoknak nincs ilyenjük, mint ez a nyolcker itt nekünk. Építsenek, vagy ha már megvan, akkor ápoljanak tehát önök is identitást a kiállítás befogadása által, reménykedjünk és bízzunk a megtekintések pozitív visszacsatolást előidéző jellegében, merüljenek el, majd emelkedjenek fel!

Szomszédok – Michael Wallace és Déri Miklós kiállítása, Susuka kávézó, Budapest 1084 Nagyfuvaros utca 12. Megtekinthető január 30-ig

Fotók: Michael Wallace

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.