A pénz beszél, a képviselő kérdez

KT-ülés - Fotó: Mile Máté
2022. december 17.

Már van költségvetése a kerületnek 2023-ra

Korábban az volt a gyakorlat, hogy év elején születik meg a kerület adott évre vonatkozó költségvetése, 2022-re például februárban került sor az elfogadására. A 2023-as évre viszont már most, az utolsó képviselő-testületi ülésen elfogadták a kerület büdzséjét.

Törvényileg a tárgyév február 15. a határideje annak, hogy egy önkormányzat elfogadja az évi büdzséjét. Józsefvárosban idén változott a gyakorlat, mivel már nyár óta zajlik a költségvetés részletes tervezése és kidolgozása, így a december 15-i képviselő-testületi (KT) ülésen már megszavazták a 2023-as év pénzügyi tervét.

A cél egyértelműen az volt, hogy a bizonytalan pénzügyi-gazdasági környezetben – így az infláció, energiaválság, hatósági árak, a járvány gazdasági utóhatásai, a nemzetközi politika pénzügyi vonatkozásai mellett – legyen egy olyan részletesen kidolgozott terv, aminek alapján neki lehet futni a következő évnek, és amennyiben szükséges, később a megfelelő korrekciókat meg lehessen tenni. Azért is előnyös a korábbi elfogadás, hogy a közbeszerzési eljárásokat jó időben el lehessen kezdeni, és az általában időigényes ügymenet minél hamarabb befejeződhessen.

A gazdálkodás költségvetési keretei jelenleg biztosítottak, nincs szükség átmeneti gazdálkodásra. A sok bizonytalanság miatt olyan költségvetés született, amiben bőven maradtak tartalékok a nem várt hatások esetleges orvoslására is – fejtette ki Pikó András polgármester még a KT-ülés költségvetési vitájának elején. Ezen tartalékokat úgy kell értelmezni, mint amikhez hozzá lehet nyúlni, amennyiben valamilyen nem tervezett változás – a gazdasági helyzet alakulása, a kerületre negatívan ható kormánydöntés stb. – történik. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján érdemes erre előre felkészülni feszesebb költségvetéssel tervezve.

A 2023-as év költségvetése első ránézésre jelentős növekedést mutat, több mint 20%-kal nőtt meg a tervezett bevételi és kiadási oldal, ám ez egyáltalán nem tűnik olyan nagy növekedésnek, ha figyelembe vesszük, hogy 2022 novemberében 22,5%-os volt a hivatalos inflációs ráta, ennyivel nőttek az árak egy év alatt, 2021 novemberéhez képest. A növekedés mögött áll a működési költségek növekedése, ami nemcsak az energiaárak emelkedésének köszönhető, hanem a megnövekedett bérköltségeknek is. Plusz ehhez jött még a fejlesztési feladatok bővülése. Józsefváros a fejlesztéseket úgy igyekszik végrehajtani, hogy ezekre egy fillér állami támogatást sem kapott.

Miközben az önkormányzat szociális kiadásai növekedtek, számos szolgáltatás díját érintetlenül hagyták, így nem nőtt az önkormányzati lakások bérleti díja és a szülőknek sem kell többet fizetniük a gyermekek közétkeztetése után.

Íme, a főbb számok:

jogcím2022 (Ft)2023 (Ft)2023/2022 nominális változás (Ft-ban)2023/2022 nominális változás (%-ban)
működési bevételek19 591 647 85523 238 181 6253 646 533 770118,6%
felhalmozási bevételek2 266 976 8052 314 336 06547 359 260102,10%
finanszírozási bevételek17 781 841 47322 845 924 1215 064 082 648128,50%
finanszírozási korrekció-8 139 386 760-10 406 688 119-2 267 301 359127,90%
BEVÉTELEK ÖSSZESEN31 501 079 37337 991 753 6926 490 674 319120,60%
működési kiadások22 159 638 68028 040 875 5585 881 236 878126,50%
felhalmozási kiadások7 187 621 2598 720 744 5991 533 123 340121,30%
finanszírozási kiadások10 293 206 19411 636 821 6541 343 615 460113,10%
finanszírozási korrekció-8 139 386 760-10 406 688 119-2 267 301 359127,90%
KIADÁSOK ÖSSZESEN31 501 079 37337 991 753 6926 490 674 319120,60%
A 2023-as költségvetés főbb számai a 2022-es büdzséhez viszonyítva

A költségvetésnek nullásnak kell lennie, tehát a kiadásoknak és a bevételeknek egyensúlyban kell lenniük.

A költségvetést a képviselő-testület szavazza meg, és ebből derül ki, hogy az alapvető kötelező feladatokon túl mire is költ az önkormányzat. A kerület prioritásait azok a politikai programok határozzák meg, amikkel a képviselők indultak a 2019-es választásokon. A megválasztott politikai vezetőknek van mozgásterük, hogy mire költsenek, egy költségvetésnek eme programok egyes elemeinek megvalósításához szükséges pénzeket is tartalmaznia kell. Amikor tehát a költségvetés számait értelmezzük, ezeket is érdemes nézni. A 2023-as költségvetésnek a politikai program alapján három prioritása van: a Gyerekbarát Józsefváros program, az önkormányzati Ház- és Lakásfelújítási program, valamint a közterek megújulásáért hirdetett program, melynek főbb elemeit az alábbi ábra tartalmazza.

Józsefváros 2023-as költségvetésének fontosabb elemei
Józsefváros 2023-as költségvetésének fontosabb elemei

Az önkormányzat 2023-as költségvetésében bruttó 700 050 000 Ft-ot tervez önkormányzati bérház- és bérlakás felújításra szánni saját forrásokból, és már azt is meghatározták, hogy a 2024-es évre is biztosítanak 400 050 000 Ft-ot.

A lakosság felé nyújtott önkormányzati szolgáltatásoknak és a biztonságos működésnek alapfeltétele a szakmai apparátus megtartása és fejlesztése, ezért előrehozottan megemelték a hivatalban és az önkormányzat intézményeinél dolgozók bérét.

Itt láthatóak a tervezett adóbevételek:

Adónem2020 (ezer Ft-ban)2021 (ezer Ft-ban)2022 (ezer Ft-ban)2023 (ezer Ft-ban)Változás 2023/2020 (ezer Ft-ban)Index (%) 2023/2020Változás 2023/2022 (ezer Ft-ban)Index (%) 2023/2022
Építményadó2 500 0002 579 9172 751 0003 105 198605 198124,21%354 198112,88%
Telekadó45 00059 68260 50069 72724 727154,95%9 227115,25%
Idegenforgalmi adó450 000173 000104 000405 000-45 00090,00%301 000389,42%
Kommunális
adó
100 000105 73287 743193 93993 939193,94%106 196221,03%
Gépjárműadó185 000000-185 000
Összesen3 280 0002 918 3313 003 2433 773 864493 864115,06%770 621125,66%
Az önkormányzat adóbevételeinek alakulása

A Fidesz-KDNP frakció mint kerületi ellenzék, kritikával illette a benyújtott költségvetést. Még a vita előtt a kommunikációjukba némi gyurcsányozást keverve azzal támadták a kerületvezetést, hogy soha nem látott mértékű a költségvetés összege, hogy „minden Józsefvárosi lakosra több mint félmillió forint jutna”. Hozzátehetjük, a rekordméretű infláció miatt reálértéken valójában nem látni 2022-ről 2023-ra semmilyen növekedést.

A költségvetés elfogadása után már azt hangsúlyozták, hogy „közbiztonsági, köztisztasági és szociális intézkedésekre, fejlesztésekre, felújításokra kellene fordítani” a megnövekedett összeget, bár a költségvetés is betervezett ilyen tételeket.

A fideszes képviselők módosításként adták be, hogy egy 957 035 000 Ft-os keretet hozzanak létre, de forrásokat nem jelöltek meg a beadványban, hogy miből vegyék el a szükséges összeget, rótta fel nekik Pikó András. A KT-ülésen sikerült végül kisakkozni, mely céltartalékok terhére kívánták átcsoportosítani a javaslattevők ezt az összeget, de a többség leszavazta a javaslatot.

Juharos Róbert és Veres Gábor - Fotó: Mile Máté
Vörös Szilvia aljegyző, Juharos Róbert (Fidesz) és Veres Gábor (MSZP)

Ugyancsak kritikával illették, hogy az önkormányzat az ingatlanvagyonának egy részétől megválna, ezt a fideszesek eltékozlásnak minősítették olyan helyzetben, amikor van a kerületnek pénze.

Egry Attila - Fotó: Mile Máté
Egry Attila (Fidesz)

Az egyösszegű lakásértékesítési bevételek tervezett előirányzata 40 millió Ft, a lakásértékesítések részletfizetéses tőketörlesztésének előirányzata pedig 75 millió. Mindez 5 és 25 millió Ft-os csökkenést jelent az előző évhez képest.

Árveréses lakásértékesítés jogcímén 2023-ban nem tervez bevételt az önkormányzat. Helyiségértékesítésből 80 millió Ft, a helyiségértékesítés részletfizetéses tőketörlesztéséből 3,5 millió Ft bevételt irányoztak elő, mindez majdnem 10 millió Ft-os csökkenést jelent a 2022. évi tervszámokhoz viszonyítva.

Az üres helyiségek árveréséből viszont duplázna a kerület, 100 millió Ft-os bevételt remélnek ebből.

A Fidesz felrótta, hogy a soha nem látott pénztartalékok ellenére tervez ingatlanokat eladni az önkormányzat, szerintük ez az ingatlanvagyon elherdálása. Pikó András azt mondta erre, nincs értelme teljesen lepusztult épületeket, lakásokat megtartani, inkább az eladásukból származó pénzből érdemes kevésbé lepusztultakat felújítani. Az eladásra szánt listán üres telkek is vannak:

Értékesítésre szánt ingatlanTervezett nettó bevétel (Ft-ban)
Karácsony S. u. 29. sz. alatti üres telek187 842 520
Szerdahelyi u. 9. sz. alatti üres telek160 000 000
Korányi Sándor utca 14. sz. alatti üres telek188 976 378
Korányi Sándor utca 16. sz. alatti üres telek138 582 677
Bauer Sándor utca 13. épület209 000 000
Vajdahunyad u. 8. épület29 400 000
Szigony utca 39. épület340 500 000
Tolnai Lajos u. 37. épület220 000 000
Mindösszesen1 474 301 575
Egyéb önkormányzati ingatlanok elidegenítéséből származó tervezett bevételek

Józsefváros 2023-as költségvetését a 2023. december 15-i ülésen a képviselők 11:5 arányban fogadták el.

Akik a részletes költségvetési adatok iránt is érdeklődnek, azok a részleteket itt találják. A költségvetési vitáról készült videófelvétel pedig itt nézhető vissza.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2022. február 25.
A költségvetés állt a testületi ülés fókuszában, a Közösen Józsefvárosért frakció fogadkozik, hogy idén már látványosabb eredményeket tudnak felmutatni, az ellenzék pedig az a alkalmatlanságukat igyekezett bizonygatni a személyeskedésig fajuló vitákkal tarkított ülésen.
2022. december 12.
Józsefváros jövő évi költségvetése már lényegében összeállt, az utolsó egyeztetések folynak még. Nemsokára megszavazzák, akkor megtudjuk a számokat is, most azonban arra voltunk inkább kíváncsiak, mi mindent kell elvégezni egy ekkora költségvetés elkészítéséhez. Ehhez Hőrich Szilviához, a Józsefvárosi Önkormányzat gazdasági vezetőjéhez fordultunk segítségül.
2022. július 24.
Harmadik etapja volt a részvételi költségvetésben való részvételre buzdító pikniksorozatnak szombaton a Bacsó Béla utcában, ezúttal a hívószó a palacsinta volt.

További cikkek

2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.
2026. augusztus 28.
A Nagy Fuvaros utca 3. előtt szakadt be az úttest egy része pénteken. A veszélyes területet elkerítették, a helyreállítást a Fővárosi Csatornázási Művek végzi.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.