Iványi Gábor Ukrajnáról és a jelen rendszerről

2023. január 03.

Iványi Gábor: „Nem lehet egy csokor virággal szembeszállni azokkal, akik a legmodernebb fegyvereiket tesztelik egy népen”

A Heti Kettes, Ujhelyi István ex-MSZP-s Európai Parlament-i képviselő YouTube műsorának vendége volt Iványi Gábor lelkész, aki az utóbbi hetekben Ukrajnába látogatott segítséget vinni a háború sújtotta családoknak.

Szó esett arról, hogy nehezebb volt-e 2022 az Oltalom és Iványi számára, mint a rendszerváltás előtti idők, hogy hogyan lehet viszonyulni a hatalomhoz a mai Magyarországon, milyen az ukrajnai helyzet, de legfőképp arról szólt a beszélgetés, mennyire képmutató az, ami ma demokrácia címén az országban zajlik.

Iványi úgy látja, most sem sokkal nehezebb, mint korábban, vagy inkább korábban sem volt könnyebb. Olyan családból származik, ahol a szülők hivatásukból kifolyólag (édesapja lelkész, édesanyja pedagógus) mindenféle nehézségekkel szembesültek, ennek ellenére derűs gyerekkort biztosítottak fiuknak.

Elmesélte, hogy a középiskolából kicsapták egy dolgozata miatt, amiben kifejtette a véleményét valamiről, ami foglalkoztatta épp, ezt „izgatásnak” titulálták, később az utcán prédikált, felfüggesztett börtönbüntetést is kapott.

„Nem az idő tette tanulságossá és széppé ezeket a történéseket utólag, hanem megtanultam, hogy a jó dolgoknak meg kell adni az árát, a győztesnek is mindig vannak veszteségei”

– állítja.

Reménykedő embernek vallja magát, aki segíteni szeretne azoknak, akik az élet súlyosabb terheit hordozzák. Ukrajnai útjára is ez vitte, mert optimizmusa ellenére azt gondolja, bolond, aki elhiszi, hogy Oroszország abba fogja hagyni a nép sanyargatását, ártatlan emberek gyilkolását.

„Minden jóérzésű embernek szembe kellene fordulnia, és határozottan kimondani, hogy embertelenség, amit csinálnak, ördögi pogányság, amit művelnek” – summázza szavait most már a magyar kormány „ne adjunk nekik fegyvert” hozzáállására is célozva.

Majd hozzáteszi, hogy

egy csokor virággal nem lehet szembeszállni azokkal, akik a legmodernebb fegyvereiket tesztelik éppen egy népen.

Ukrajnába egyébként tartós élelmiszert, gyerektápszert vittek, illetve generátorokat, sőt még azt a mobil mosodát is kiszállították, ami még a 2015-ös menekültválság idejére készült. Látott családokat, akik csak a gyerek dzsekijét és gumicsizmáját tudták felkapni, úgy menekültek, de olyanról is hallott, aki visszaszaladt valamiért, és az lett a veszte.

Látott házakat, amiknek a falára kiírták, hogy itt emberek élnek, hátha az ellenség soraiban is emberek állnak, akik meghallják ezeket a szavakat, de nem így történt, az oroszok lakóházakat rombolnak le sorra.

Fotó: Huszár Boglárka

Iványi úgy látja, a rendszerváltás előtt legalább nem volt ez a képmutatás, nem hazudták, hogy demokráciában élünk. Szerinte most is egypártrendszer van, és a legjobb, amit tehetünk, hogy nem támogatjuk ezt a hazug, képmutató hiedelmet, hogy van választásunk. Azt megérti, hogy kell az embereknek az ellenzéki média, kell az, hogy legalább valahova kikiabálhassák a maguk igazát, de abban nem biztos, hogy ez segíthet a rendszert legyőzni.

Az egész rendszert jelképezi szerinte Maruzsa Zoltán államtitkár javaslata: miután az Oltalomtól 2017 óta nagyjából 15 milliárdnyi támogatást vontak meg, azt tanácsolta Iványinak, a fennmaradásuk érdekében szedjenek tandíjat a náluk tanuló gyerekektől. Ezt már nekünk is elmondta korábban:

Azoktól a gyerekektől, akik fűtetlen otthonokból jönnek, ahol nincs pénz tanszerre, tornacipőre, de még ebédre se.


Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.