A MET és az Oltalom Karitatív Egyesület kálváriájáról több alkalommal írtunk. A lényege az, hogy a MET és intézményei rendkívül sok közfeladatot látnak el – iskolák, hajléktalan kórház, óvoda, Fűtött utca stb. –, amiket törvény alapján az állam köteles támogatni, mint minden egyéb hasonló intézményt.
Az egyházi törvény azonban megfosztotta ezt a metodista egyházat az egyházi státuszától, és azóta a támogatások jelentős részét visszatartja az állam.
Annak ellenére is, hogy a MET és intézményeinek jogos igényét a támogatásokra azóta magyar és uniós bírósági döntések alapozzák meg.
Iványi Gáborék a pénztelenség ellenére folytatták és folytatják karitatív tevékenységüket – ami sok ezer rászoruló ember mindennapi létét biztosítja –, de mert nem jutnak hozzá a járandóságaikhoz, ezért adókötelezettségeiket sem tudják rendesen teljesíteni. Ennek közfelháborodást kiváltó történetéről mi is hírt adtunk:
Nemrég azonban mintha fordulat állt volna be, mert bírósági döntés alapján visszakapták az egyházi státuszukat, ha nem is teljes mértékben, de bejegyzett egyházként, és úgy tűnt, véget érhet a MET és az Oltalom vesszőfutása.
Az Iványi Gábor által kiadott közlemény azonban ennek az ellenkezőjéről számol be: újabb negyvenmillió forintot tartottak vissza az oktatási intézményeik után járó normatívákból, ezzel a tanév kezdete óta már mintegy 170 millió forintot vontak el tőlük.
Iványi Gábort kérdeztük arról, hogy mi történt, és ezek után mit fognak csinálni.
„Változatlanul tovább gyomroznak bennünket, elterjedt, hogy visszakaptuk a státuszunkat, de hát ez nem így van” – mondta: az ügyészség ismét megtámadta az egyházi bejegyzésük jogosságát, ami esetükben a négy fokozatból a harmadik lenne. Az egyházi törvény (Ehtv.) négy fokozatot különböztet meg:
a) vallási egyesület,
b) nyilvántartásba vett egyház,
c) bejegyzett egyház és
d) bevett egyház.
A bejegyzett egyháznál feltétel az, hogy éves átlagban négyezer támogatójuk legyen. A MET-et ennek sokszorosa támogatja, 52 ezren ajánlottak fel adóegyszázalékot nekik, közölte Iványi.
Az ügyészség most úgy akarja töröltetni a egyházi státuszukat, hogy egy ötéves időszakot is megkövetel. „Elfogadhatatlan ördögi packázás folyik, és húzzák az időt, mert egyházként – amik vagyunk, de kicsavarták a kezünkből – meg kellene adni azt a támogatást, ami jár.”
A támogatások fele részét, az alap normatívát megkapják ugyan, „ez a trükk”, magyarázta Iványi Gábor, mert a másik 50 százalékát már nem.
Amikor elkezdték az államtól átvállalt tennivalókat, azért kezdhették el, mert kiszámíthatóan megvolt ez a fele is a költségvetésüknek, „az nem jutalom”.
Alapítványi iskolák esetén, ahol tandíjat szednek, nem jár ilyen kiegészítő támogatás, és mint elmondta, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár legutóbb megtévesztő módon azt írta nekik, ha nincs elég pénzük, szedjenek tandíjat a gyerekektől. „De hát ezek a világ legszegényebb gyerekei! Enni nem tudnak otthon, cipőt nem tudnak vásárolni, mi támogatjuk a családjukat.
Az arcátlanság csimborasszója ez, hiszen hogyan szedhetnénk tandíjat azoktól, akik még a villanyszámlájukat sem tudják kifizetni.
És erre ok sincs, mert nem alapítványi iskola vagyunk, hanem egyházi, de olyan helyzetbe hoztak minket, hogy elvették az egyházi státuszunkat.”
Iványi Gábor szerint minden szakértőnek az a véleménye, hogy az állam eljárása alkotmánysértő, sőt maga az Alkotmánybíróság mondta ki, hogy 2012. január 1-től visszamenőleg vissza kell az egyházi jogaikat állítani. „De köpnek rá”, mondta nem kis megindultsággal.
Arra a kérdésre, hogy ebben a helyzetben hogyan képesek működni, azt mondta:
napról napra élnek, az intézményrendszer egynapi működése legkevesebb 3 millió forintba kerül, amit szintén apránként szednek össze.
Emiatt volt a december 16-i karácsonyi adománygyűjtő rendezvényük is, ahol közismert emberek álltak melléjük – Hernádi Judit, Kern András, Parti Nagy Lajos, Presser Gábor, Gundel Takács Gábor és sokan mások –, akik személyes tárgyaikat ajánlották fel jótékonysági árverésre.

Mit vár 2023-tól, kérdeztük még. „Semmit nem látok előre, vakrepülés az egész történet. Bízunk a Jóistenben, hogy megsegít bennünket, és eddig sikerült lábon maradni. Miért lennék kétségbeesve?”, mondta Iványi Gábor, aki azt is reméli, egy napon talán történik változás, és egy tisztességesebb vezetés megérti, súlyos bűn és felelőtlenség játszani emberek életével.
„Nézze, azt tanultuk meg, hogy mindig a mai nap a megoldandó feladat”, vont tanulságot és a most vasárnap kezdődő hanuka ünnep példáját hozta fel. „A hanuka üzenete, hogy ha van egy napra való olajunk, akkor azt gyújtsuk meg még akkor is, ha nem ég nyolc napon át, mire újabb olajunk lesz, és így elhamvad a láng.
De a mi dolgunk nem az, hogy emiatt lezárjunk mindent és vonuljunk el feltartott kézzel. Ha működnek a dolgok, akkor egyelőre működtetjük még, bármi is lesz.”
Az Oltalom Karitatív Egyesületet többféle módon is lehet támogatni, erről itt található tájékoztatás.
Nyitókép: Huszár Boglárka