Nyitnikék

2023. március 20.

Újranyit a Kerepesi úti kormányablak

Itt a tavasz, újranyitnak az ősszel bezárt kormányablakok, köztük egy józsefvárosi is.

November 2-án bezárt a két józsefvárosi kormányablak közül a Kerepesi út 2–6. alatti, az akkori energiakrízisre való tekintettel, spórolási céllal, mivel a kormány az állami intézményeknél 25 százalékos energiaspórolást írt elő. (Ahogy a kormányhivatali oldalon olvasható: „A téli időszakban több, kisebb forgalmú kormányablakban csökkentett nyitvatartással volt lehetőség az ügyintézésre, egyes helyszíneken pedig szünetelt az ügyfélfogadás, mivel a háború és a brüsszeli szankciók miatt bekövetkezett energiaválság gázfelhasználás-mérséklést tett szükségessé.”)

Ugyanígy járt akkor a terézvárosi, Andrássy úti hivatal is. A bezárást március közepéig hirdette meg Budapest Főváros Kormányhivatala. Így a józsefvárosiaknak egy kormányablak maradt ügyintézésre a Baross utca 59. alatt.

Most érkezett a hír, hogy

március 20-tól ismét kinyit a Keletinél a kormányablak

(és az Andrássy úti is), így visszaáll a korábbi rend.

A kormányhivatali oldalon az is olvasható, hogy hétfőtől összesen 31 kormányablak és okmányiroda nyit újra, hét helyszínen pedig május elejéig áll vissza a korábbi rend.

Bizonyos ügytípusok ugyanakkor továbbra is intézhetők Ügyfélkapun keresztül.

A kormányablakokban amúgy 2500-féle ügytípus intézhető, a legtipikusabbak:

  • a személyi igazolvánnyal kapcsolatos feladatok,
  • a járműnyilvántartással és a vezetői engedéllyel kapcsolatos feladatok,
  • a kormányablakok hatáskörébe tartozó, illetve abba nem tartozó ügyekben tájékoztatás nyújtása, továbbá
  • a lakcímigazolvánnyal és a családtámogatással kapcsolatos feladatok.

Nyitókép: Batár Zsolt

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.