Péntekig kell válaszolnia a polgármestereknek a levélre

2023. március 22.

A józsefvárosi Fidesz szerint senki nem akarja elvenni a JEK-et a kerülettől

A hét végén lejár a határideje az önkormányzatoknak, hogy nyilatkozzanak arról, át akarják-e adni a rendelőintézetüket az államnak. A héten egyre több fővárosi kerület részéről érkezett a hír, hogy nemet mondanak. Józsefváros is úgy döntött, nem adja át a JEK-et a magyar államnak. De mit szól az egész ügyhöz a Fidesz?

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere kedden mondta el, hogy nem adják át az államnak a szakrendelőjüket, Déri Tibor, Újpest polgármestere pedig hétfőn nyilatkozott hasonlóan.

A téma először tavaly nyáron merült fel, azóta gyűjtenek helyi politikusok is személyesen aláírást a Szent Kozma előtt.

Novemberben döntött arról az önkormányzat Képviselő-testületi ülése, hogy elfogadja az egészségügyi ellátórendszer tervezett átalakításával kapcsolatos önkormányzati álláspontot, melyben nem értenek egyet az államosításról. A vita során arról is született egy álláspont, hogy a polgármester értesítse erről az Országgyűlést; a helyi Fidesz-KDNP képviselők lobbizzanak „a kerületben élők érdekében, képviselői esküjüknek eleget téve, kezdeményezzenek tárgyalásokat a kormányzat illetékeseivel a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ önkormányzati fenntartásban maradásáról”; valamint Józsefváros országgyűlési képviselőit, az LMP-s Csárdi Antalt és a szikrás Jámbor Andrást is megkérték, hogy ugyancsak az itt élők érdekében kezdeményezzenek az országgyűlésben olyan törvénymódosításokat, határozatokat azért, hogy ne kelljen átadni a rendelőintézetet.

A vita során a fideszes képviselők azt hangoztatták: politikai hangulatkeltés volt az egész ügy, Szilágyi Demeter szerint valóságos dolgokról kellene tárgyalni, és

nincs olyan döntés, hogy át kellene adni a JEK-et az államnak.

A határozati javaslat elfogadásáról szóló szavazás 11 igen, 5 tartózkodás és 1 nem szavazattal ment át, a fideszes képviselők tartózkodtak, illetve Juharos Róbert szavazott nemmel az elfogadásáról.

A 2022. november 24-i KT-ülésen lezajlott szavazás eredménye a határozati javaslat elfogadásáról
A 2022. november 24-i KT-ülésen lezajlott szavazás eredménye a határozati javaslat elfogadásáról

Jámbor András a napokban Pikó Andrással közösen a Vasas Szakszervezet Székházában tartott fórumán beszélt a témáról, és elmondta, hogy azért kezdtek el már tavaly nyáron gyűjteni a rendelő maradása mellett, mert az akkori egészségügyi államtitkár már akkor kijelentette, hogy államosítani akarják a szakrendelőket, ezt tavaly szeptemberben megismételte. Amikor a parlamenti vita zajlott az ügyben maratoni hosszúságú 24 órás ülésen, Jámbor nyolcszor kérdezett rá, hogy elveszik-e a rendelőket, de feleletet egyetlen alkalommal sem kapott. Pontosabban a hetedjére feltett kérdés után annyi választ kapott, hogy márciusban fognak erről véglegesen dönteni. A tervezet első példányában még szerepelt, hogy elveszik a szakrendelőket, ez később finomodott.

Azt is elmondta Jámbor, hogy a novemberi kerületi vita után volt olyan Fidesz-képviselő, aki négyszemközt elmondta neki, hogy nem kell aggódni, mert bár nagy harc van a Fideszen belül is, az egészségügyi államtitkár és a magán-egészségügyi lobbi azt szeretné, ha államosítanák a szakrendelőket, de a fideszes képviselők ezt nem szeretnék, és az ügy meg lesz oldva. Azt is mondta neki, hogy majd három hét múlva nézze meg, hogy bemegy a parlamenti Törvényalkotási Bizottságba egy módosító a témáról – ez azonban azóta sem történt meg, már 3 hónapja – tette hozzá Jámbor.

Próbáltuk a józsefvárosi Fideszt is megkérdezni a párt álláspontjáról a JEK-et illetően, és Sántha Péternét hívtuk, mert vele már többször is előfordult, hogy hajlandó volt szóba állni lapunkkal korábban, de csak ennyit mondott:

Még mindig ott tartunk, ahol korábban tartottunk: a Józsefváros Újságnak nem nyilatkozhatunk.

Így kénytelenek vagyunk arra hagyatkozni, amit még hétvégén írt a józsefvárosi Fidesz a Facebook-oldalára:

„Politikai hisztériakeltés zajlik a Szent Kozma rendelőintézet kapcsán. Pikó és Jámbor András már egyenesen az Auróra utcai szakrendelő bezárását és államosítását vizionálja a még tárgyalás alatt lévő egészségügyi módosítások miatt.”

Azt írják, hogy

„senki nem akarja elvenni a józsefvárosiaktól a szakrendelőt, és főként annak bezárásáról nincsen szó”.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.