Nem romáknak is érdekes

2023. április 04.

Együtt – roma fotókiállítás az összefogás jegyében

Négy roma szervezet állt össze és szervezett kiállítást az összefogás jegyében a H13-ban – példaértékű együttműködéssel. A nemzetközi roma nap jegyében megszülető tárlat egyben a korai roma értelmiségi generációk küzdelmére is emlékszik.

Április 8. a nemzetközi roma nap 1990 óta, s ennek jegyében fotókiállítás nyílt a H13-ban (Horánszky utca 13.) Khetane címmel, ami romani nyelven azt jelenti, együtt. Ez az együtt a roma és nem roma emberek együttélésére is utal. Négy roma szervezet (a Független Színház, a Romaversitas Alapítvány, a Romani Design és az Uccu Alapítvány) együtt csinálta ugyanis a kiállítás anyagát.

A fotókon a roma kulturális reprezentáció, megjelenítés megteremtésén dolgozó roma civilek aktivistái láthatóak, ahogy Pályi Zsófi kamerája előtt, a Romani Design által tervezett ruhákban, kollekciókban megjelennek. A kiállítás gesztus, tisztelgés az első roma értelmiségi generáció ikonikus személyiségei előtt: „Ők indították el a kulturális roma mozgalmat Magyarországon”, mondja el nekünk Szénási Szilvia, az Uccu vezetője. Így kötötték össze a múltat és a jelent, a régi elődöket, példaképeket és akik most a roma reprezentáció ügyén dolgoznak. „Ennek a legfontosabb üzenete az összetartozás és az összefogás. Mert nem nagyon volt szerintem ilyen, hogy négy fővárosi roma szervezet dolgozik együtt”, emeli ki Szénási.

A Romani Design csinálta az installációt és a kurátori koncepciót, illetve biztosították a fotók minőségét. A Romaversitas Alapítvány alapvetően roma fiatalokkal dolgozik, abban segítenek, hogy minél több és minél erősebb roma értelmiség kerüljön ki a középiskolákból, és menjen tovább egyetemre. Tehát a középiskolás korosztállyal és egyetemistákkal is foglalkoznak, és itt a koncepcióban fontos volt az is, hogy megjelenítsék azokat, akik szerepet vállaltak a Romaversitas létrehozásában. Az alapító is ott van ezen a fotózáson. Emellett roma aktivistákat, fiatalokat hoztak. A Független Színház a Páva utcában székel, a színházzal, művészettel fogalmazzák meg az üzeneteiket, az Uccu pedig informális oktatási módszertannal oktat roma fiatalokat, és fogalmazza meg gondolatait az interkulturális párbeszédről, a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd megteremtéséről, az inklúzióról az oktatásban.

És hogy miért érdemes megnézni a kiállítást nem romáknak? Szénási szerint azért, amit amúgy is csinál az Uccu. „Szerintem nagyon fontos az, hogy ne csak a romák, de a nem romák is ismerjék azt a történelmet, azt a kultúrát, amiben élünk, hiszen a roma kultúra a magyar kultúra szerves része. És ahhoz, hogy elinduljon egy valódi társadalmi párbeszéd roma és nem roma emberek között, valóban találkoznunk kell, és ez egy lehetőség erre. Illetve ez az egyetlen olyan ünnepünk, ami rólunk szól. Tehát ennek van egy történelmi üzenete, meg van egy történelmi háttere, amit nagyon kevesen ismernek. És arra is felhívja a figyelmet ez a kiállítás, hogy minderről beszélni kell, és hogy fontos, hogy a nem romák is megismerjék ezt.”

A kiállítás április 20-ig tekinthető meg.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.