A vidéki táborozási lehetőségekről Alexa Györgyöt, a (lapunkat is kiadó) Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. (JKN) operatív igazgatóját kérdeztük, aki az üdültetési divízió működéséért felel.
„Az önkormányzat igen dicséretesen áll a gyermeküdültetéshez, mert idén is sok pénzt áldoz erre a célra, miközben gazdasági szempontból azért nyilván ez az év is elég nehéz lesz”, kezdte Alexa, majd sorolni kezdte, hogy ez a sok pénz mire is megy: már most is hét turnusban működik az erdei iskola Magyarkúton, kettő ilyen etap már le is futott. Az erdei iskolában a természetben tanulnak a gyerekek, lazább keretek közt, élményalapúan. Teljesen ingyenesen jöhetnek erre a programra iskolai osztályok, még akkor is, ha egy gyerek nem itt lakik, hanem csak itt tanul Józsefvárosban. A tanárok bérezését is megemelte az önkormányzat ezer forinttal, immáron nettó 15 ezer forintos napidíjat kapnak a tankerületeken keresztül, de önkormányzati forrásból.
Az erdei környezetben található tábor nyáron is működik majd, június 19-től, az oktatási szünet kezdetétől nyári tábort szerveznek ide nyolc turnusban, ősszel pedig ismét az erdei iskolás szezon jön.
Magyarkúton tematikus táborok lesznek nyáron, turisztikai és játékos önvédelmi programokkal. Ezek még nem teltek meg, mivel a nyári szezonra nagyobb az érdeklődés a balatoni tábor iránt. Ide az iskolákban lehet jelentkezni, érdeklődni.

Ugyanis idén újra lesz táboroztatás Káptalanfüreden, hat turnusban. Sajnos továbbra sem a kerület saját táborában, hanem, ahogy ez már korábban is megtörtént, a tábor melletti Kispesti Önkormányzati táborban. A gyerekek a saját, Józsefváros által évtizedek óta birtokolt és üzemeltetett strandot használják majd. Aki inkább ezt a balatoni nyaralást választja a magyarkúti helyett, az sem csúszott még le, a helyek még nem teltek be, ide is az iskolákban lehet jelentkezni, ahol részletes tájékoztatást is kaphatnak a kerületi iskolákba járó gyerekek szülei.
A káptalanfüredi tábor vonzereje nyilvánvalóan a Balaton-part, ahol a strandot és az ott található strandröplabdapályát, hintákat, drótkötélcsúszó-pályát is használhatják a gyerekek, de az önkormányzat felkészült arra is, ha rosszabbra fordul az időjárás. A kispestiek táborában a sportpálya mellett játékokkal ellátott fedett tartózkodó is található.
A nyári táborokban fejenként és turnusonként
- 15 000 forint a magyarkúti, és
- 21 000 forint a káptalanfüredi táborozáshoz a szülői hozzájárulás összege.
Ez a piaci árakat tekintve az egyhetes táborokért szinte jelképes összeg, és ehhez a rászoruló gyermekeknek az önkormányzat szociális alapon további támogatást tud adni. A pedagógusok díjazása a nyári táboroknál is az erdei iskolánál említett összeg, ami mellé természetesen teljes ellátás is jár – fejtette ki Alexa György.
Magyarkúton tizenegy, saját fürdőszobás szobával is rendelkezik az önkormányzat, ezeket a kerületben lakók és az itt dolgozó pedagógusok kedvezményes áron bérelhetik. Az üdülési lehetőségekről részletes információk az Üdültetés8 honlapon találhatók, itt lehet foglalni is nyárra szobát.
Akiket pedig a józsefvárosi napközis táborozási lehetőségek érdekelnek, azok idén sem maradnak hoppon. A Kesztyűgyár már javában szervezi azokat, idén is a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együttműködve – tudtuk meg Csőke Zitától, a Kesztyűgyár közösségi igazgatójától.

A helyszín a már bejáratott Orczy-kert a Ludovika Campuson, ahol reggel 8 és délután 4 között lesznek programok. Előtte és utána egy órán át pedig ügyeletet tartanak, hogy azoknak a szülőknek se kelljen nemet mondani a lehetőségre, akiknek a munkahelyi elfoglaltsága nem illeszthető össze a 8–16 órás menetrenddel.
Ahogy korábban is, a napközis táborok a nyári szünet alatt végig működnek tíz héten át, június 19. és augusztus 25. között, hétköznapokon, heti turnusokban. Természetesen több turnusra is lehet jelentkezni.
Az itt táborozó általános iskolások után fizetendő szülői hozzájárulás összege napi 1400 forint, ami jelképesnek tekinthető, az étkezési költségeket sem fedezi, azt a Józsefvárosi Önkormányzat egészíti ki. Továbbá azoknak a gyerekeknek, akik az iskolai időszakban is kedvezményesen vagy ingyenesen kapnak étkezést az iskolában, a napközis táborban is megkapják ugyanazt a kedvezményt.
A szülők jelentkezési lap kitöltésével jelentkezhetnek, amit az önkormányzat és a Kesztyűgyár honlapjáról lehet majd letölteni. Ezek a dokumentumok nyomtatva az iskolákban is elérhetők lesznek. Személyesen is megoldható a jelentkezés a Kesztyűgyárban hétköznapokon 9 és 18 óra között, az ott dolgozó munkatársak segítenek a kitöltésben. A tájékoztató plakátok már készülnek, nemcsak magyarul, de angol és ukrán nyelven is kint lesznek hamarosan az iskolákban.

Az infláció és áremelkedések egyre nagyobb terhet jelentenek a családoknak. Ezért is próbál az önkormányzat segíteni, hogy ne a nyaralások maradjanak el ilyen esetekben és a dolgozó szülők gyerekeinek nyári programja is megoldható legyen. Bár a Táborfigyelő oldal szerint az általános előfoglalási adatok nem mutatnak csökkenő keresletet, a nyár közeledtével egyre több a jelentkező, és a mindennapi élet drágulása ellenére a jelentkezések dinamikája hasonló, mint a tavalyi covid utáni évben, amikor rekordot döntöttek a számok – nyilatkozta Tóth Béla, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetője, ők jelenleg 40 különböző piaci alapon szervezett tábort gyűjtöttek össze a honlapjukon.
Nyitókép: Nagy Dániel István