Amikor gyermekfelügyelőként kezdett dolgozni, Puporka Elemér még nem volt biztos abban, hogy neki való ez a munka, aztán kiderült, nagyon is ért a gyerekek nyelvén. Húsz éve dolgozik a Deák Diák iskolában pedagógiai asszisztensként. Azóta sok minden változott (a bére ugyan nem), lelkesedése mégis a régi.
Először a Deák Diák udvarán találkoztam vele. Könnyű kiszúrni: rajta lóg a gitárja, de legalábbis néhány gyerek biztosan. Akkor is egy padon ülve gitározott és együtt énekelt a köré sereglett gyerekekkel. „Délutánra a gyerekek már eléggé igénybe vannak véve, 5-7 órán vannak túl.
Arra törekszem, hogy oldódjon bennük a feszültség, lazuljanak, legyen egy kis szabadságuk, érezzék jól magukat.”
Az Alföldi utcai Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz (TEGYESZ) még egyetemista korában jelentkezett gyermekfelügyelőnek, 12 kamaszfiúra vigyázott. Annyi lett volna a dolga, hogy figyeljen a biztonságukra, s lefürödjenek, 10 körül pedig takarodót kellett volna fújnia. A gyakorlatban ennél összetettebb volt a feladata. „A srácoknak nem adhattam volna már enni, de az este 7 órai vacsora után 9-kor farkaséhesek voltak újra, úgyhogy készítettünk közösen kaját, aztán zenéltem nekik és énekeltünk, vagy megnéztünk valami szórakoztató, de építő jellegű filmet, és éjfél körül mentek aludni. Ezek krízisben lévő gyerekek voltak, igényelték a törődést,
szükségük volt figyelemre, hogy kibeszélhessék a problémákat.”
Puporka Elemér itt ébredt rá, szeret gyerekekkel foglalkozni, sőt jó érzéke van hozzá.
Két év után váltott, akkor vették fel a Deák Diákba pedagógiai asszisztensnek. „Az igazgató látta, hogy egy VIII. kerületi iskolába, ahol sok a roma gyerek, elkél a tanári karban is egy roma férfi.”
Elemér szerint a pedagógiai asszisztens Jolly Joker figura az iskolában.
„Előfordul, hogy úgy jön elsőbe egy gyerek, hogy még a vécét sem tudja használni. Akkor megyek feneket törölni, de ha kell, beugrok megtartani egy angol- vagy egy kémiaórát is.
A kettő között pedig még rengeteg minden van.”
A Deák Diák integrált iskola, azaz sajátos nevelési igényű (ADHD-s, látássérült, hallássérült, autista stb.) gyerekeket is felvesznek, egy osztályba akár többet is. A pedagógiai asszisztens legfőbb feladata, hogy bent legyen az órákon. Ha mondjuk egy autista gyereknél eltörik a mécses, mert az órai történések túllépnek az ingerküszöbén, ki kell emelni az osztályból és ki kell mozgatni. 10-15 perc külön foglalkozás elég ahhoz, hogy újra vissza lehessen vezetni a közösségbe – mondja Elemér. „Lépcsőzünk, sétálunk egyet a parkban, de jól bevált »terápia« az is, hogy lemegyünk a klubba, ledől egy matracra pihenni, én pedig zenélek. Itt megnyugszik, akár el is szundíthat.”
Ha nincs kéznél pedagógiai asszisztens, a tanár nem tudja megoldani a helyzetet,
mert nem viheti ki a gyereket, hiszen nem hagyhatja magára az osztályt. „Pedig, ahol integrációval foglalkoznak, ott ez mindennapos történet.”
A napi munka felemelő, de nagyon nehéz és fárasztó is – mondja Elemér. Szerinte ahhoz, hogy jól végezze a dolgát, ismernie kell minden gyereket, de nem csak névről. Tudnia kell, hogy milyen háttérrel rendelkeznek, milyen családból jönnek, rendben vannak-e lelkileg, mert egy szituáció megítélésében ezeket mind figyelembe kell venni.
„Nemcsak akkor kell differenciálni a gyerekek igényei szerint, amikor feladatokat készítünk, hanem például egy vitánál is. De ehhez tudni kell, ki mivel küzd épp.”
Húsz éve ugyanannyi a bére, mondja. „Én túl vagyok ezen. El kell dönteni, hogy szeretnéd-e csinálni ezt a munkát, vagy nem. Kormányoktól vagy politikai nézettől függővé tenni a döntést nem lehet.”
Az erkölcsi megbecsülés nagyon-nagyon fontos – mondja Elemér, de úgy véli, ahhoz nincs köze a hatalomnak vagy az irányító szerveknek. „Ők azt sem tudják, mit csinálok, és csak egy módon tudnak minket megbecsülni: ha a számlánkra több pénzt küldenek.
Az erkölcsi megbecsülés az, amikor megyek a folyosón és az egyik gyerek megölel, a másik ad egy pacsit, vagy ráugrik a hátamra, és hogy a kollégák megbíznak bennem, jóban vagyunk, a szülők pedig odajönnek hozzám beszélgetni.”
Elemér lelkesedését a sok új kihívás, új helyzet, az iskola sokszínűsége és a gyerekek sokfélesége tartja fenn. „Ez olyan munka, ami után úgy fekszik le az ember esténként, hogy megint jó dolgokat csinált. Nekem ez a munka az életem.”
Nyitókép: Mile Máté
