Mégis megépülhet a JEK új szárnya? – fordulat az Egészséges Budapest ügyében
Legutóbb június közepén írtunk az Egészséges Budapest Programról, mely Józsefvárost is érinti. Akkor azt írtuk, hogy a program elakadt, mert a kormány a korábbi ígérete ellenére nem fizet a kerületeknek. Most írásba adták, hogy mégis.
A történetet mi is többször körüljártuk: 2019-ben megállapodás született a főváros és a kormány között, és utóbbi vállalta, hogy 50 milliárd forint értékben hozzájárul a budapesti egészségügyi fejlesztésekhez, cserébe pedig Budapest, mint rendező város, támogatja az atlétikai világbajnokságra beadott pályázatot.
Az Egészséges Budapest Program szépen el is indult, Józsefváros is megkapta a szükséges pénzeket 2020-ra. A 2021-es év már nem volt zökkenőmentes, a megkötött alku része volt ugyanis, hogy az atlétikai stadionhoz közel felépítik a Diákvárost is. Ide azonban a kormány a kínai Fudan Egyetemet képzelte el, nekik ígértek ott területet. Ugyanakkor a 2021-es évre ígért pénzek kifizetése még őszig sem történt meg, mire Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette: nem fogják támogatni a vb megrendezését, erre közgyűlési felhatalmazást is kért. Hogy ez a bejelentés volt-e az oka annak, hogy a kormányzat lépett, biztosan nem tudni, de 2021 novemberében az esedékes évi összegeket átutalták. Többen már ekkor azt mondták,
ez volt az utolsó ütőkártyája Karácsonynak, innentől nincs alkupozícióban.
Ezt megerősítette az is, hogy 2021 végén a kormány úgy döntött államháztartási megszorításokra hivatkozva, hogy a 2022-es budapesti egészségügyi forrásokat lehúzzák a költségvetési listáról, és azóta sem fizettek. A választásokat követően pedig senki nem foglalkozott az üggyel. Korábban Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára egyeztetett a fővárossal erről is, de ő lemondott 2023 márciusának végén. Mára 20 milliárd feletti összeggel tartozik emiatt az állam Budapestnek.
Karácsony Gergely ugyan jelezte, ebben a helyzetben nem tehet mást, mint hogy bojkottálja a megnyitót, és felvette a kapcsolatot Sebastian Coe-val, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) elnökével. Coe azt ígérte, igyekszik közvetíteni.
Hogy végül ez hatotta-e meg a kormányt, pontosan nem tudni, de az tény, hogy
nagy presztízsveszteséget jelentett volna szerte a világon a stadion előtt tiltakozó főpolgármester a sportverseny tudósításaiban.
A világbajnokság közeledtével Sebastian Coe a múlt héten Budapestre érkezett és a Városházán tárgyalt. Ezután jelentette be Karácsony, hogy mégis elmegy a megnyitóra. Döntése mögött a csütörtök éjszakai tárgyalások eredménye lehet, ugyanis sikerült kikényszeríteni Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter aláírásával egy olyan papírt, melyben a kormányzat vállalja, hogy
betartja a korábbi – szintén papíron vállalt – ígéretét (ha egy kormányrendelet ígéretnek nevezhető).
Ez azt jelenti, hogy a félbemaradt beruházások szerződéseit soron kívül megkötik és a hátralévő keret felosztásáról is megindul a szakmai egyeztetés.
Úgy tűnik, mégis volt egy utolsó aduja a főpolgármesternek, aki maga is kijelentette:
Karácsony Gergely – Fotó: Huszár Boglárka
„Nem vagyok naiv. Pontosan tudom, hogy rengeteget kell még küzdenünk, hogy ezek a források valóban meg is érkezzenek. Azt is tudom, hogy a választásig tartó egy évben a kormányoldal minden eszközzel sanyargatni fogja a várost és a városvezetést. Budapestnek és Magyarországnak azonban az az érdeke, hogy ha már belevágtunk, akkor legyen sikeres a világbajnokság. És legyen egészségesebb város Budapest!”
A Nemzeti Atlétikai Központ – Fotó: MTI/Kovács Attila
Azonban megismerve a kormány eddigi viselkedését az ügy kezelése során, nehéz hinni abban, hogy valóban megvalósul az eredeti forgatókönyv. Augusztus 19. és 27. között lezajlik a világbajnokság, a rendezvény után pedig már tényleg nem tud mit kijátszani Karácsony. A kormány nem először nem tartja a szavát a fővárossal szemben. Emlékezzünk a Lánchíd kapcsán tett kormányzati ígéretre: a kormány a mai napig nem fizette ki a 6 milliárd forintos állami támogatást, most az autók kiszorítására hivatkozva. A Budapest és a kormány közötti nem éppen jó viszonyt látva borítékolható, hogy lesz újabb csörte.
Mindenesetre, ha megérkezik a pénz, a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ bővítése is megindulhat: a tervezési és engedélyeztetési munkákat már elvégezték. Az új szárnyban a földszinten laboratóriumi diagnosztikai részleget hoznának létre, valamint ugyancsak külön utcai bejárattal működne az ügyeleti ellátás. Az emeleten pedig pszichiátriai gondozót alakítanának ki a tervek szerint.
Térbeli képet és panorámafelvételt adó modern fogászati röntgengépeket kapott a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségközpont, itt elintézhető, ha a fogorvos, szájsebész röntgent kér.
Karácsony Gergely a múlt héten vetette fel, hogy amennyiben a kormány nem vonja vissza a Fudan-törvényt, akkor nem lesz atlétikai vb sem 2023-ban, mert ő ragaszkodik a Diákvároshoz és a megkötött megállapodásokhoz, ilyen döntés is született a Fővárosi Közgyűlésben. A sajtóban többnyire a Diákvárosról volt szó, de a főpolgármester által említett „megkötött megállapodások” egyikéről kevesebbet írtak, ennek egyik fontos elemét jelentik a fővárosi egészségügyi fejlesztések.
A fővárosi indíttatású, kormányfinanszírozású ötéves terv második etapja most kevesebb pénzt hozott, de a finanszírozás az igények szerint alakul, ha a tervek szerint többre lesz szükség, több érkezik.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.
A kormány elfogadta a belső kerületi polgármesterek kezdeményezéseit, így belátható időn belül javulhat Budapest közbiztonsága – erről tájékoztatott Pikó András, Józsefváros polgármestere, aki azt is hangsúlyozza, hogy megnyugtató eredményeket kell felmutatni a rendőrséggel, mert ennek hiányában elveszik a közbizalom a szociális intézkedések végrehajtásához.