Először Rádai Dániel alpolgármester, majd Hermann György, a körzet momentumos önkormányzati képviselője számolt be a negyed aktuális fejlesztéseiről, amelyek így állnak:
- Elkészültek a Tömő utca felújításával, de a fák még hiányoznak: az időjárás miatt a fákat még nem hozhatták ki a faiskolából, ez hamarosan megtörténik.
- Ahogy átadták a Tömő utcát, elindult a Práter utca felújítása, ez – Rádai Dániel szerint – történelmi sebességgel halad. Egyelőre mindkét utca munkaterületnek számít még, és a kivitelező tehet akut beavatkozásokat, ha szükségesnek látja.
- Zöldül a Corvin köz, zajlik a fásítás. A Kisfaludy utcának a Nap és Práter utca közé eső szakaszára is kész tervek vannak a fásításra, de ez később valósul meg.
- A mikromobilitási pontok kiépültek, ebben a kerület élen jár a fővárosban. Az alpolgármester szerint Józsefvárosban a legjobb, legkényelmesebb mikromobilitási eszközökkel közlekedni.
- A Nap utca járdaszabadítása kapcsán sok pozitív visszajelzés érkezett, örülnek a lakók, hogy végre kényelmesen ki tudnak lépni a házukból.
- Az idei év zászlóshajó projektje, a Harminckettesek terének megújítása folyamatban van, a kísérleti szakasz után mindenképpen megkérdezik a lakókat a tapasztalatokról, levonják a szükséges következtetéseket és úgy alakítják a terveket, hogy zöld, élhető, gyalogosbarát főtere jöhessen létre Józsefvárosnak. Erről a lakossági párbeszéd novemberben zajlik majd.
- Az önkormányzat célja, hogy a Corvin-, Losonci- és Orczynegyed egésze forgalomcsillapított, 30 kilométer/órás zóna legyen ez év végéig, ezen dolgoznak most.
- A Leonardo da Vinci utca közvilágításának megújítása folyamatban van.
- A Corvin sétány és egyéb terek, a Brunszvik Júlia tér, Horváth Mihály tér zöldfelületei megújulnak, az elhalt növényeket cserélik, ez is folyamatosan zajlik.
- Több önkormányzati bérház részleges felújítása van folyamatban.
- A Jázmin utcai óvoda üres épületére hamarosan bérlési pályázatot írnak ki, mert többen is érdeklődtek iránta.

Heteken belül várható a kizárólagos lakossági parkolás bevezetése a Corvinnegyedben, ám pontos dátumot még nem mert ígérni Rádai Dániel. A Palotanegyedhez hasonlóan, este 6 és reggel 7 óra között, illetve a teljes hétvégén bizonyos parkolóhelyeket csak kerületi lakossági parkolási engedéllyel lehet használni. Ez
védi a lakóknak szánt parkolóhelyeket
attól, hogy mások elfoglalják őket, és a lakóknak sokat kelljen körözni, mielőtt meg tudnak állni.
A lakossági kérdések közül az első a Kisfaludy utca járdafelszabadításáról szólt. A lakó azt kérdezte, hogy erre mikor kerül sor, mert eredetileg tervben volt. Pikó András polgármester és Rádai Dániel azt mondták: a fogadóórákat a kendőzetlen őszinteség platformjának tekintik, ezért elárulják, hogy
jelenleg ezt nem merik meglépni.
A járdaszabadításokkal, zöldítésekkel így is sok parkolóhelyet vettek el, ehhez a kérdéshez most nem mernek még jobban hozzányúlni. Rádai Dániel azt sugalmazta, ha kapnának egy akár 50 lakos által aláírt petíciót, akkor
értelme lenne újra elővenni ezt a témát.

Pikó András azt mondta, a fizetős parkolás bevezetésével sikerült elérni, hogy míg korábban nagyjából kétszer annyi parkolási engedély volt kiadva a kerületben, mint amennyi parkolóhely van, mostanra 80-90 százalékosra csökkent a parkolóhelyek kihasználtsága. Csökkent a keringési idő, könnyebben találnak parkolót a lakosok, ezt tovább fogja segíteni a kizárólagos lakossági parkolás elindítása is.
Szó volt
a Turbina szórakozóhellyel kapcsolatos problémákról is.
Amióta reggel 6-ig lehetnek nyitva, rengeteg lakó panaszkodik. A szórakozóhely közönsége sorban áll a hely előtt, kijár cigarettázni, beszélgetni. Zaj és rezgés szűrődik át a szomszédos házakba, ami ellehetetleníti a lakók pihenését, a szemben lévő hajléktalanszálló elé parkolják a bicikliket, amivel az ott lakókat zavarják stb. A polgármester azt mondta, a kerületnek nem volt szándéka engedélyezni, hogy a hely reggel 6-ig legyen nyitva. Ám a szórakozóhely vezetői a kormányhivatalhoz fordultak, és
főispáni engedéllyel, jogszerűen működhetnek.
A polgármester szerint vannak eszközök a tarsolyukban, ám ezek atombombaként hatnának, és egyelőre nem szeretnének velük élni,
inkább próbálnak tárgyalni a hely vezetőivel,
és normalizálni a helyzetet. Azt viszont kategorikusan kijelentette, hogy nem maradhatnak a dolgok úgy, ahogy most vannak. Amennyiben a vezetőség nem változtat és a panaszok okait nem szüntetik meg, az önkormányzat kénytelen lesz durvább eszközöket alkalmazni.

Bár nem érinti a Corvinnegyedet, de egy lakó felvetette, hogy az üres Szeszgyár-telken létrehozhatnának egy bográcsozós-kiülős közösségi teret a hajléktalan embereknek. A polgármester szerint ez jó gondolat, igény is volna rá, ám az magánterület, amit tulajdonosa továbbra is eladna. Másrészt bárhova terveznének egy ilyen területet, ott az lakossági tiltakozást váltana ki. Jelenleg is egyezkednek a tulajdonossal, hogy az eladásig miként lehetne jól, például közösségi kertként használni a telket.
Megkérdezték, mennyibe került a Harminckettesek terei kísérleti program, amire Rádai Dániel pontos választ adott:
bruttó 9,5 millió forintba, a bútorokkal és a programokkal együtt.
A bútorok a kísérlet után is az önkormányzat tulajdonában maradnak.
A polgármester – az igényekre reagálva – minden hónapban egész napos fogadóórát tart, melyre előzetesen online lehet bejelentkezni. Érdemes előre megadni a kérdést is, hogy a polgármester felkészülhessen a témából.
Nyitóképünkön a Horváth Mihály tér felújítása – Fotó: Mile Máté
