A Budapest150, a főváros születésnapjához kapcsolódó eseménysorozat egyik eleme, hogy a Brand Budapest csapatával karöltve ebben az évben
minden hónapban teljesítik egy fővárosi lakos születésnapi kívánságát.
Október nyertese Szabolcs, aki közösségi kertépítést kívánt a csapattól, hogy még zöldebbé válhasson a józsefvárosi társasházához tartozó kis park. A növényesítésben és a kert fenntartásához tanácsokkal Bardóczi Sándor, a főváros főtájépítésze segédkezett, a szülinapi hangulat megteremtéséhez pedig Szabó Simon színészt hívták vendégül.
Amikor a csapat megérkezett a kertrendezésre, elképedtek, hogy az mennyire ápolt, szép és zöld. Kiderült, hogy Szabolcs lakóközössége a covid óta építgeti-szépítgeti együtt a kertet, de úgy gondolták, még több zöldnövény sosem árt, még több fa pedig egyébként is jót tesz a bolygónak. Hogy hol van ez a titkos kert, melyik negyedben, azt nem árulta el a Brand Budapest csapata, így annyit tudunk csak, hogy valahol a kerületben.*
A jó hangulatú ünneplésről videó is készült.
A kerttervezés teljes szakmai koncepcióját az Erdőt a kertbe csapata készítette el, az ő vezényletükkel valósult meg a közösségi kertszépítés, a csapat tagjai az erdők rendszerét költöztetik be a városi kertekbe. A Compocity pedig a házikomposzttal járult hozzá a kertészkedéshez; saját készítésű komposztot hoztak magukkal, ami nagyban segíti a növények fejlődését.
A kerületi zölderedmények is számosak:
* Kiderült az is, merre van ez a kert. Szarvas Koppány Bendegúz, Századosnegyed önkormányzati képviselője hívta fel a figyelmünket arra, hogy a ház a Százados út és Hungária körút közötti részen található.
Fotó: Mile Máté (illusztráció)