Pest-Budaként már évtizedek óta emlegették a metropolisszá váló várost. A (fő)városi legendák szerint viszont azért nem kaphatta ezt a nevet, mert furcsán nézett volna ki a térképen a Pest-Buda kifejezés úgy, hogy a budai oldalon van a Pest felirat és a pestin a Buda. De már az 1848-as 12 pontban is úgy írták a forradalmárok a követelésüket: Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
A szabadságharc alatt a város két hétre ugyan elnyerte a fővárosi címet Budapest néven, de az ország önállóságának elvesztésével ez a szerepe odalett. Ám az osztrák közigazgatás is egyben kezelte a városokat, Óbudát is, és egyenes út vezetett ahhoz, hogy az 1867-es kiegyezés után valóban megszülethessen Budapest.
Az egyesülés valójában 1872-ben zajlott le: november 26. és december 9. között tárgyalta a képviselőház a városegyesítési törvényjavaslatot, amit a parlament vita nélkül jóvá is hagyott. Ennek első pontja így hangzott:
1. §. Buda és Pest sz. kir. fővárosok, valamint Ó-Buda mezőváros és a Margit-sziget, ez utóbbiak Pest vármegyéből kikebeleztetvén, Buda-Pest főváros név alatt egy törvényhatósággá egyesittetnek.
December 17-én a főrendiházon is átment a törvényjavaslat, 22-én Ferenc József császár szignója is megérkezett, 23-án pedig kihirdették a törvényt. A belügyminiszter felszólította a három települést, hogy kezdjék el megszervezni a közigazgatási feladatokat. Létrejött egy 34 tagú bizottság, és 1873. március 20. után több részletben terjesztették javaslataikat a három város közgyűlései elé. Kilenc hónapig zajlott a részleteket kidolgozó tárgyalássorozat, így születtek meg a főváros közigazgatási egységei. Józsefvárosról például ekkor vált le Kőbánya, ekkor vált ketté Erzsébetváros és Terézváros, és ekkor született meg Budapest címere is.
A közakaratnak nem állt ellen senki és semmi, a belügyminiszter is gyorsan jóváhagyta a felterjesztett szabályzatokat. Szeptember végén pedig Budapest első képviselő-testületét is megválasztották: 200 tagról a 16 ezres választásra jogosult polgárok, másik 200-ról pedig az 1200 legnagyobb adófizető döntött.
1873. október 25-én a pesti Vigadóban ült össze az első közgyűlés, mely Ráth Károlyt, korábbi józsefvárosi országgyűlési képviselőt tette meg az első budapesti főpolgármesternek, és 1897-es haláláig mindig újraválasztották. Ez a cím nem a fő városvezetőnek járt, a főpolgármester ugyanis a kormányt képviselte, akit a kormány és az ország uralkodójának három jelöltje közül választott a fővárosi közgyűlés hat évre.
Ez a főpolgármesteri cím – melyet a vármegyei főispáni tisztség mintájára hoztak létre – az 1950-es tanácsrendszerig létezett. Ráthról joviális alakként emlékezett meg az utókor, aki a kormány és a városvezetés között közvetített, és ő fogadta Budapest nevében az érkező neves vendégeket. Reprezentatív pozíciója révén a főváros egyik legnépszerűbb alakja lett. Még ki tudta venni a szerepét az 1896-os millenniumi ünnepségekből, de betegsége egy évre rá, 76 éves korában végzett vele.
A valóságos városvezetői poszt a polgármesteré volt, akit november 4-én választottak meg Kamermayer Károly személyében. Ő – miután 1879-ben, 1885-ben és 1891-ben is újraválasztották – 23 éven át vezette Budapestet.
1873. november 17-én pedig annyi történt csak, hogy formálisan is átvette az ügyek intézését Budapest főváros tanácsa az előző nap megszűnt városi tanácsoktól, és hivatalosan is megszületett Budapest. Amit azonban nem csupán Buda, Pest és Óbuda alkotott, ekkor lett hivatalosan Budapest része a József nádor főherceg birtokában álló Margit-sziget is. A sziget integrálásában fontos szerepet játszott az a tény, hogy 1872-ben elkezdődött a főváros második állandó hídjának, a Margit hídnak az építése, amit végül 1876. április 30-án avattak fel. Ez ihlette meg margitszigeti remetelétében Arany Jánost is, a Híd-avatás című balladáját erről írta.
Fotó: Karancsi-Albert Rudolf
