Roppant hangulatos helyszínen zajlott az Én Józsefvárosom néven futó eseménysorozat aktuális darabja, mégpedig a Józsefvárosi Bálaszínben. Meghitt, sajátos (adventi) hangulatú hely, kiemelkedően jó akusztikával, mely stúdióminőségű koncertek megtartását teszi lehetővé (a szalmabálákból készült falak tagolt felületüknek köszönhetően minden rezgést elnyelnek, nincsenek nemkívánatos visszhangok).

Ráadásul ezek a falak a hideg ellen is védtek, vagy 10 fokkal lehetett melegebb bent, mint a szeles Horváth Mihály téren, köszönhetően persze a 4 lapradiátornak és a 9000 wattos Dania típusú fújó melegítőnek is. Sajnálatosan a kerületi nagyérdemű ezen jó adottságokról még nem igazán tud, így a fagyhaláltól tartva az előző sztorimesélős estekhez képest kevesebben látogattak ki a rendezvényre, de azért voltak még pont annyian, hogy rendes létszámú közönségnek tűnjön a megjelent érdeklődők csoportja.

Az est konferansziéja-házigazdája Iváncsik Fanni, a részvételi iroda munkatársa volt, aki megfelelő derűvel egyengette az est menetét, melynek fő témája – karácsonyhoz közeledvén nem túl meglepő módon – az ünnep volt.

Békebombák és a megbocsájtás fotói

Az első megszólaló Bolba Márta, a Karácsony Sándor utcai Mandák-ház (evangélikus) lelkésze volt, aki először egy, a házban megtartott különleges esküvőt idézett fel, melyben az új életbe lépés ünnepe mellett a megbocsájtás kérdése is fókuszba került: „Ritkán van nálunk esküvő, de ez emlékezetes volt. Bence és Noémi intézett minden szervezni valót, a dekorációt, és azt találták ki, hogy a díszítéshez csak olyan anyagokat használnak fel, amelyeket a házban találnak, ez egy elég környezetbarát megoldás egyébként.”

„Makraméfonalakat használtak fel a dekorációhoz, csináltak a fügefa elé egy boldogságkaput fehér fonalakkal, és azon léptek be egy új életbe, de a legfontosabb nem ez volt, hanem az, hogy az istentiszteletet átalakították személyesre, hogy

Amikor jött a gyónás, s elmondták, hogy mi az, ami miatt szerintük nehéz velük együtt élni, és hogy szerintük hogyan lehet ezen túllendülni, így egymás felé történt egy valós katarzis.”

„Majd jött egy kedves pillanat, amikor is megajándékozták egymást egy-egy gyerekkori fotójukkal, és mert a gyerekekhez eléggé elnézőek tudunk lenni, így kértek bocsánatot egymástól. Aztán kicserélték ezeket a gyerekfotókat, mégpedig azért, hogy ha valami rosszul sikerül, akkor is tudjanak megbocsájtani egymásnak. Ezt mindenki nagyon át tudta élni, mi is be tudtunk kapcsolódni a saját gyónásunkkal, hogy vajon miért vagyunk elviselhetetlenek olykor. Meghatározó élmény volt, hogy egy ilyen őszinte szertartáson vehettem részt” – mondta a lelkésznő.

Márta következő története „békebombákról” szólt: „Mi a menekülteknek segítünk, és alapvetően a békét hirdetjük mindig, mi mégis bombákat csináltunk az egyik karácsonyra készülődvén, de ezek békés bombák voltak. Az egyik egy úgynevezett virágbomba volt, ezt úgy kell elképzelni, hogy földlabdába virágmagokat kell gyúrni, ezeket aztán eldobáltuk a kertbe, és ebből mindenféle virág kinőtt. Aztán volt itt energiabomba datolya és különböző magvak felhasználásával, nagyon finom volt, de volt vécébomba, mely szódabikarbónából van, ezt inkább ne kóstolja meg senki, mert ez egy fertőtlenítő, melyet a Domestos helyett használhatunk környezetbarát módon” – mesélte Bolba Márta lezárásképpen.

Petárda perspektívák

Ezután Szabó Krisztina következett, aki a sztorimesélés műfaját némileg kitágítva inkább felolvasásba kezdett, Pál Dénes Levente Egy ember nyolcadik kerülete című könyvéből olvasott fel, mely kötet természetesen csak a VIII. kerületről szól. Szabó olyan részletet választott a könyvből, ami egy láthatóan kiirthatatlan jelenségre, a petárdázásra fókuszált. A Petárda perspektívák – kísérletek egy szilveszter éjszaka rekonstruálására című írás felolvasásánál

mikor is azt tudakolta tőlük, hogy vajon ki lehetett az a beszélő, akinek a mondatait éppen halhatták a megjelentek (a válaszok: petárdázó, petárdaárus, kutyatulajdonos). Egyébként a „pirotechnikai termék birtoklása is pirotechnikai tevékenységnek minősül, ezért a szabálysértési törvény alapján az a személy, aki engedély nélkül pirotechnikai tevékenységet végez, vagyis a tilalom ellenére petárdát birtokol, illetve felhasznál, 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható” – csak hogy tudjuk ezt is. Erről a produkcióról itt ennyit írnánk, akit érdekel a könyv, szerezze be.

„Szóljatok a Pikónak, hogy legközelebb ne cukrozza túl a forralt bort!”

Meg kell jegyezzük, hogy a bálaszínben nemcsak, hogy viselhetőre sikerült felvinni a hőmérsékletet, de egyéb jóságok is voltak: az eseményre a szervező Részvételi Iroda munkatársai többféle süteménnyel készültek, fémedényekben

mindezt természetesen ingyen. Voltak betévedők is, akiknek nem sok fogalma volt arról, hogy hol is járnak, de nekik sem volt nehéz hamar akklimatizálódni a bálaszín derűs csoportosulásához. Egy középkorú férfi először nem is nagyon akarta elhinni, hogy a bor ingyen van, majd fel lett világosítva, hogy ő most egy önkormányzati rendezvényen van. Később ugyanez a férfi vicceskedett imigyen: „szóljatok a Pikónak, hogy legközelebb ne cukrozza túl a forralt bort, mert nem fogok rá szavazni” – majd kacsintott egyet.

Sok műhó semmiért

Jóval személyesebb, ezért ide valóbb hangot ütött meg Liszka Tamás, a kerületben székelő Budapest Film vezérigazgatója, a budapesti Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál alapító igazgatója. Liszka szerint annak ellenére, hogy Budán él, lassan elveszíti budai identitását, mert már nincsen olyan sztorija, ami ne kötődne valahogy Józsefvároshoz.

Liszka egyébként itt, a kerületben született, ráadásul kétszer is: „Történt egy olyan eset még gyerekkoromban, mikor is nem néztem körül az úttesten és elütött egy autó. Na, akkor

a Heim Pál gyerekkórházba, ahol röpke egy hónapot töltöttem, úgyhogy mondhatom, hogy másodszor is megszülettem, és én tulajdonképpen megszületni (is) járok Józsefvárosba” – mesélte.

Felidézte 1988 telét is, amikor is az előző évvel ellentétben (1987 januárjában hatalmas mennyiségű hó hullott az országban) száraz, de rendkívül hideg volt az időjárás: „Éppen ezen a télen voltam gyerekszínész, statiszta Bereményi Géza Eldorádó című filmjében, és habár hideg az volt, hó viszont nem, a forgatáshoz viszont épp az kellett volna, jött tehát a műhó. Egy Teleki téri ház gangján a műhó-labirintusban közlekedtünk, de rendkívül sokat kellett várni a hidegben, amíg mi sorra kerültünk, amikor is az egyik tapasztalt, nagykabátos öreg statiszta bácsi elmordulta magát, miszerint »sok műhó semmiért«, de végül nem lett igaza, mert az egyik legfontosabb magyar film született meg akkor.

Aztán odajött Kardos Sándor operatőr, és mondta nekünk, gyerekeknek, hogy csináljunk egy nagy kupacot és kezdjünk el verekedni. Tudni kell, hogy minden kupacnak van teteje meg alja, és én mint tapasztalatlan gyerekszínész, az aljára kerültem, nem is látszok emiatt, ezért a jelenlétem nem igazán jön le a képkockákról” – idézte fel mosolyogva egyik első kalandját a filmiparral Liszka.

Aki szerint egyébként is ez a kerület „legmozisabb” helyszín az egész országban: „Mondjon bárki olyan helyet, ahol közterületeket mozikról neveznek el, az Uránia mozi például egy buszmegállóval dicsekedhet, holott lehetne azt a megállót Szentkirályi utcának vagy Spar szupermarketnek is hívni, de mégsem, ez pedig növeli az önbecsülésünket nekünk, filmeseknek. Aztán ott a Corvin: erről a moziról egy egész városrészt neveztek el, valamint ez az egyetlen olyan mozi, ami annak épült és az is volt mindig. A Corvin tavaly volt százéves, erre már önmagában büszkének lehet lenni, ezt csinálja utánunk valaki” – mondta Liszka.

Hokedlik a kapuk előtt

Ezután újra felolvasás következett, Farkas Anita olvasott fel Mándy Iván Könnyező fák című novellájából. A szerző éppen az esemény napján született 104 éve és sok helyen lakott a Józsefvárosban, többek között a Mátyás téren, a Gutenberg otthonban és a Fiumei úton (ott majd 40 évig). A mű hangulatának megidézésére álljon itt egy részlet:

Mezítlábas, klottnadrágos fiú futott végig a Nagyfuvaros-utcán.

— Itt a verklis!

Barnára sült bőrén olajosan ragyogott a nap, fekete talpa csattogott a kövezeten. Lehajolt, a járda széléről fölkapott egy szalmaszálat, és a szájába dugta. — A verklis! Itt a verklis! Feketehajú cigánylányok jöttek a tér felől összefogódzva, súlyos hajuk összeborult, mint a fák koronája. Sámlik, hokedlik a kapuk előtt, egy tetováltkarú, kék trikós férfi újságot olvasott. Fölnézett, ölébe eresztette a lapot és azt mondta: — Akkor hát táncolunk.

Mint már pedzegettük e helyt, a felolvasás szerintünk kívül esik a „storytelling” műfaján, ezért itt is inkább azt mondjuk, hogy aki kíváncsi az egész műre, az itt megtalálja.

Hová mész, te csicskalelkű?

Zárásképpen Török Ádám érkezett, aki profi standupos, ennek megfelelően mikrofonkezelése és az egész fellépése felettébb magabiztos volt. A saját bevallása szerint „későn érő férfias jegyeket” viselő 35 éves férfiú feltörekvő tehetség a műfajban, még nem tagja a Dumaszínház társulatának, azonban arra törekszik. A standup műfaj sokszor tartalmaz „nicht vor dem kind” elemeket is, ez aggodalmat szült Törökben: „Sok szövegrészem 18 pluszos, de itt, ahogy látom, az első sor összesen nincs 18, át kell, hogy alakítsam a műsort, nehogy örökre kitiltsanak a kerületből” – poénkodott.

Emberünk egyébként Zalaegerszegről származott, de szülei fel-felhozták őt a kerületbe rokonaikhoz: „Már szoktattak a nyolchoz, felhoztak minden nyáron az unokatestvéreimhez. Egyszer ülök az Opel Astra hátuljában a Leonardo – Práter sarkán, jön egy kigyúrt, atlétás, aranykeresztes csávó, megáll a kocsink mellett, vet egy keresztet, elmond három miatyánkot, majd felkiabál a tizedikre: »gyertek le, kutyák, kész vagyok«, tehát ő már délután négykor élete utolsó harcára készül, jól van.”

„Anyám egyébként pedagógus, ennélfogva óvó természet, tényleg, vannak itt tanárok? Ingyenes rendezvény, úgyhogy biztos. Na mindegy, apám meg nem pont ilyen típus, azt mondja, kisfiam akkor érezd nagyon jól magad, két hét múlva jövünk érted. Két hét, miközben én azt gondoltam, hogy hát még a ma estét se érem meg, hát megesz egy nyolcadik kerületi vérgalamb, kiszar, megint megesz és odaad a fiókájának” – idézte fel egyik korai, kerülethez kapcsolódó élményét Török.

Aki egyébként hálás a kerületi gyerekeknek: „Az életre neveltek, például a homokozóban nem az volt a lényeg, hogy befejezz egy várat, hanem az volt a szabály, hogy ugyanannyi játékkal menj el, mint amennyivel jöttél, ez nekem ritkán sikerült, és az is kiderült, hogy ők is gyűjtik a kosaras kártyákat, csak ők az enyémet.”

Török a fine dining műfaját is a kerületbe helyezte át: „Megy a nagy gasztroforradalom minden szinten, a fine dining, röpködnek a Michelin-csillagok, egyre több a gourmand, de ez itt, a kerületben is lezajlott, csak természetesen másképpen, itt nem Michelin-csillagok vívják ezt a forradalmat: a Fazekas gimi mögött egyszerre nyílt meg Margit néni magyaros konyhája és egy kínai kajálda. Na, ezek nagyon durván, ádázan egymás alá akartak verni, de egyébként a Margit néni kezdte a szemétkedést, az egyik héten annyit írt ki, hogy pacalok, pörköltek és kínai.

Tehát fogta és a szemben lévő étterem összes kajáját egy főnévbe szégyenítette kis betűvel, ez egy nyílt casus belli volt, amit a kínaiak nem hagyhattak válasz nélkül: ők erre csak annyit írtak ki, hogy szecsuáni, édes savanyú, és végül: Margit néni, ez volt a válaszuk. Azt hitték ugyanis, hogy az is egy kaja, de hogy ennek a háborúnak a végén végül ki esz meg kit, azt én nem tudom.”

Török Ádám Showder Klubos fellépéséből egy részlet:

Török kitért a párkapcsolatokra is: „Párkapcsolatban fontos az őszinte kommunikáció, de nem minden áron. Ott vannak a plázában sutyorogva, elfojtott hangon veszekedő párok »komolyan, Gyuri, most tényleg ezt fogod csinálni?”, de a nyolcban ez se így megy: jövünk vissza nyaralásból, annyit látok csak, hogy egy pár nagyon össze van veszve, a csávó már tíz méterrel megy a nője előtt hatalmas fejjel, a nő meg mint a Draco Melfoy a Harry Potterből lövi rá az átkokat egyiket a másik után, de mindegyik lepattan a csávóról, ám akkor a nő rájön, hogy ideje elővenni minden átkok legfeketébbikét, és ennyit mond: »különben is,

Na, erre a csávó mozdulni nem bírt, én meg szálltam vissza a kocsiba, nehogy rám nem nézzen a boszorkány, mert még elátkoz engem is.”

A standupos szerint a pontos szóhasználat is fontos a kapcsolatok terén: „egy esküvőn voltam a nyáron, és hajnal felé megkörnyékezett egy negyvenes hölgy, szakszóval egy puma, és el akarta nekem mesélni a válását, de én mondtam neki, tessék engem békén hagyni és visszaengedni táncolni, de erre ő csak annyit mondott, hogy »phááá, nincsen magában semmi etiópia«. Empátiában meg éheznek az emberek, ugye? Hát ez azért elég rosszulesett” – fejezte be Török Ádám.

Jó volt, jó, de azért a Babindák Pisti a király

Még nem ejtettünk szót az est zenei közreműködőiről, pedig ha valakik, akkor a Valami Swing zenekar két kiküldött tagja megérdemelné ezt, mégpedig nagyon (a zenekar egyébként öt tagú). Az, amit Babindák István (klarinét) és Makk András (gitár) duója a kis bálaszínben leművelt, frenetikus volt, na. A műfaj, amit hol hot jazznek, hol gipsy vagy szintó swingnek neveznek, a belga cigány Django Reinhard óta létezik, tudtuk meg Babindák velős, informatív és szerény hangon előadott konferálásából.

Szerény, mert ha valakinek, akkor Pistinek van mire szerénynek lenni. Hatalmas tudásával, elképesztő virtuozitásával, érzelmeket indító muzikalitásával mindenkit levett a lábáról, közben a gitáros Makk tűpontosan, alázattal hozta neki az alapot, ezért neki nem volt alkalma szólistaként kibontakozni, de kísérete mögött akkor is felsejlett a hatalmas háttértudás távlata.

Az Én Józsefvárosom esteknek egyébként mindig erős a zenei felhozatala, a szervezők jó kézzel választják ki a zeneileg igényes, nem túl kommersz, de fogyasztható produkciókat. Látogasson el ön is legközelebb egy ilyen eseményre, sőt, ha érez magában közlési vágyat, akkor jelentkezzen történetmesélőnek is az enjozsefvarosom@gmail.com címen!

Fotók: Mile Máté