Egy napirendi pont cseréjével indult a december 14-ei, idei utolsó képviselő-testületi ülés: a polgármester javaslata alapján a Pázmány Campus ügyének megtárgyalását előrehozták. Azonban mielőtt ez elkezdődhetett volna, közel egyórás harc szakította meg az ülés menetét, mely tettlegességig, majd a Fidesz-frakció kivonulásáig fajult.
A Fideszesek beadtak két előterjesztést, melyekre a jegyző az állítása szerint írásban visszajelzett, hogy a beadvány több ponton sem felel meg a törvényességi kereteknek. Ezután az előterjesztéseket beadták újra ugyanolyan formában, javítás nélkül.

Az egyik előterjesztés a kedvezményes várakozásra jogosultak körének bővítéséről szólt, azt javasolták, hogy a kerületi lakosok kapjanak 100%-os díjmentességet az első és a második autójukra is. Ez szembemegy a fővárosi jogszabállyal, mely szerint a második gépjármű maximum akkor parkoltatható ingyen, ha elektromos vagy gázzal működő, így ez az indítvány semmiképp nem lenne megvalósítható.
A másik javaslat mibenléte nem derült ki, de a Fidesz-frakció ragaszkodott hozzá, hogy törvénnyel szembemenő mivolta ellenére ismertessék a jelenlévő képviselőkkel és szavazzanak róla. Ezt ügyrendi javaslatként hozták elő, a testület elutasította, ennek ellenére továbbra is ragaszkodtak hozzá. Vörös Tamás (Fidesz-KDNP) úgy fogalmazott, hogy a polgármester nem szereti a kompetitív helyzeteket, nem érzi bennük jól magát, ezért nem ad nekik szót. Pikó erre megkérdezte, hogy „átaludta a jegyző úr válaszát?”, majd sokadszor is felszólította a képviselőket, hogy a tárgyhoz szóljanak hozzá.
Mivel továbbra is következetesen nem így tettek, a polgármester ismertette a testületi ülés szervezeti és működési szabályzatát (szmsz), és rendre intette a képviselőket, kilátásba helyezve, hogy ha a figyelmeztetés ellenére továbbra sem az adott napirendi ponthoz szólnak hozzá, meg fogja tőlük vonni a szót.
Ezután áttértek a Pázmány Campus ügyének a tárgyalására, és a polgármester elmondta az eddig történteket: az érintett épülettömböt november 7-én ideiglenes helyvédelem alá helyezte az önkormányzat, ennek ellenére november 23-án a Pest Megyei Kormányhivatal kiadta rá a bontási engedélyt. Az önkormányzat jelezte, hogy ezzel nem ért egyet, és társadalmi egyeztetést kezdeményezett az ügyben, emellett a Fővárosi Közgyűlésen előterjesztéssel élt azzal kapcsolatban, hogy az új campust fenntarthatóan, zöldítéssel egybekötve és az 56-os forradalom emléképületeit beillesztve építsék meg.

Majd november 30-án kijött egy kormányrendelet, ami visszamenőlegesen ellehetetleníti, hogy a kerület helyi védettséget adjon az épületeknek. Erre válaszul Pikó András levelet írt többek között Lázár Jánosnak, illetve a Pázmány rektorának, tájékoztatta őket az önkormányzat álláspontjáról, és meghívta őket a december 11-ei közmeghallgatásra. Ezután a kormányhivatal mégis visszavonta a bontási engedélyt.
A december 11-ei közmeghallgatás után egy nappal, 12-én a kormányhivatal ismét kiadta a bontási engedélyt. Az önkormányzat jogászai vizsgálják a közigazgatási per lehetőségét, de mindenképpen Alkotmánybíróság elé viszik az ügyet 50 parlamenti képviselő támogatásával.
Ezen a ponton a testületi ülésen tettlegességre került sor, az egyik képviselő, Egry Attila megpróbálta elvenni egy másik képviselő, Szarvas Koppány Bendegúz mobiltelefonját, emiatt a polgármester 10 perc rendkívüli szünetet rendelt el.
Amikor visszajöttek a szünetről, Pikó újból belekezdett a mondandójába, de bekiabálások miatt nem tudta elmondani, amit szeretett volna, így ismét 10 perc szünetet kellett elrendelni.

Miután a Fidesz képviselői kivonultak az ülésről, mely szerintük nem a megfelelő módon zajlott, Camara-Bereczki Ferenc Miklós javasolta, hogy a legközelebbi ülésre nyomtassák ki az ülés szmsz-ét, és tegyék a jelenlévők asztalára, hogy a képviselők tisztában legyenek a szabályokkal.

A fideszesek távozásával folytatódni tudott az ülés, a témához még Erőss Gábor alpolgármester szólt hozzá, aki elmondta, hogy a közmeghallgatáson egyértelműen kiderült, a palotanegyediek nem kérnek az építeni tervezett hőszigethatású monstrumból, amelynek hiányoznak a hatástanulmányai, emiatt nem megjósolható, hogy például a környező lakóházak milyen károkat szenvednek majd az építése közben. Emellett arra sem vágynak, hogy évekig dömperek százai, ezrei haladjanak el az ablakuk alatt. Elmondta, hogy több szakmai szervezet is kifejtette, hogyan lehetne kevesebb bontással, olcsóbban, több zöldfelülettel rendelkező megoldást találni, ami a Palotanegyedben élőknek is kedvezőbb.
A Pázmány ügye után az önkormányzat 2024-es költségvetését kezdték tárgyalni, erről külön cikkünk született az ülés napján. A jövő évi költségvetést végül elfogadták.
Nagy port kavart a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ (JEK) elbocsájtott vezetőinek végkielégítése, az erre irányuló előterjesztést az intézmény főigazgatója nyújtotta be. Az ügy előzménye, hogy Koroknai András főigazgató október elején azonnali hatállyal, indoklás nélkül elbocsátotta Juhász Juliánna ápolási igazgatót, minőségügyi vezetőt, és Krix Andrea stratégiai igazgatót.
A főigazgató döntése nyomán az önkormányzatnak 36.594.408 forint összegű fizetési kötelezettsége keletkezett, a jogszabály szerint fizetendő végkielégítések és egyéb járandóságok pénzügyi fedezetét ugyanis az önkormányzatnak kell biztosítania. Az elbocsájtások ügyében belső ellenőrzést rendeltek el, ami szabálytalanságokat tárt fel az intézkedéssel kapcsolatosan, ezért Pikó András kezdeményezte Koroknai felmentését. Az ellenőrzés szerint a döntésnek nem volt meg a pénzügyi fedezete, valamint a védett kor intézményét sem vették figyelembe, és nem ajánlották fel a tovább foglalkoztatás lehetőségét sem.
Az ügyet a képviselők zárt ülésen tárgyalták meg november végén, akkor a Józsefváros Jövőéért frakció (JJ) nem támogatta a főigazgató menesztését, ezért a polgármester kezdeményezése meghiúsult. A főigazgató döntése tehát érvényben maradt, ennek azonban vannak pénzügyi vonzatai, ezen kiadások fedezetének biztosítására nyújtott be előterjesztést Koroknai. A 36 milliós összeg nyilvánvalóan fáj az önkormányzatnak, különösen úgy, hogy Pikóék (kivéve a JJ frakciót) az elbocsájtások jogosságát is vitatják: „Koroknai korábban azt állította, hogy megvolt a döntésének pénzügyi fedezete, de most itt van előttünk az előterjesztése, melyből kiderül, hogy nem mondott igazat. Ez több tízmilliós közpénzt jelent, amit az önkormányzatnak kell állnia. Megáll az az állítás, hogy az eljárás szabálytalan volt, és megáll az is, hogy ezzel anyagi hátrány éri Józsefvárost, most mégis le kell nyelnünk azt, hogy a szemünkbe hazudtak, és azt, hogy kész helyzet elé állítanak minket. Nekünk kell a zsebünkbe nyúlni azért, hogy az egyébként köztiszteletben álló – egyikük a Józsefvárosi becsületkereszt tulajdonosa – és szabálytalanul kirúgott munkatársaink megkapják a nekik járó járandóságukat” – mondta a polgármester.
Szerinte az egyetlen megoldás a főigazgató menesztése: „Akkor óvjuk a közpénzt, ha felmondunk neki, és visszahívjuk az elbocsájtottakat, így nem kell kifizetni nekik a végkielégítést és további költségekkel sem kell számolnunk, de azt látom, hogy
nincs egyetértés a frakciók között, ezért nem fogom előterjeszteni Koroknai felmentését.
Azonban meg kell jegyezzem, hogy ezen egyet nem értés kapcsán sokkal több kérdés fogalmazódik meg, mint amennyire szükség volna” – utalt az ügy kapcsán keletkezett koalíciós feszültségekre Pikó.

Sátly Balázs (Momentum) is furcsállta a kialakult helyzetet: „Ön (Koroknainak címezve) korábban azt mondta, hogy van fedezet a felmentések kapcsán felmerülő végkielégítésekre, ehhez képest most finanszírozási igény érkezett az ön részéről, jó lenne ezt az ellentmondást feloldani, ráadásul a főigazgató szerint ezt a két pozíciót a jövőben nem is akarja betölteni, akkor ezek szerint eddig sem volt rájuk szükség, ez mit jelent a JEK működésében?” – tette fel a kérdést Sátly.
Koroknai szerint a döntés idején, október 10-én volt fedezetük a kifizetésekre: „Amikor aláírtam, akkor 50 millió volt az intézmény kasszájában, mert érdeklődtem a gazdasági igazgató úrnál ez ügyben. Lett volna egy tájékoztatási kötelezettségem, de az elbocsájtásról nem egyeztettem, én csak azt néztem meg, hogy ez az összeg benne van-e az intézmény kasszájában. Az, hogy utána az október 19-i testületi döntésen elvették ezt a pénzt, az egy következő kérdéskör” – válaszolt a főigazgató, aki azt is hozzátette, hogy ápolási tevékenység nincsen a JEK-ben, ezért szerinte nincs szükség ápolási igazgatóra, de stratégiai tanácsadóra sem. (Megbízott ápolási igazgató azért van: Badruddin M. Rakib lett kinevezve a pozícióra – a szerk.)
Hőrich Szilvia, az önkormányzat gazdasági vezetője szerint ezt a pénzt felhasználni saját hatáskörben nem jogosult a főigazgató: „Ez a jogszabályok értelmében képviselő-testületi hatáskör, a főigazgató nem rendelkezik döntési jogkörrel.
Ez a kifizetés a kollégák jutalomkeretének rovására ment volna,
a KT-döntéssel ellentétesen, és nincs joga az intézményvezetőnek, hogy ezt felülbírálja” – mondta Hőrich. A pénzügyi fedezet biztosítását végül megszavazta a testület, bár Pikó András tartózkodott a szavazásnál.
Fotók: Mile Máté