Csakugyan

csakugyan010
2024. február 04.

„Az intézményi rasszizmus ellen föl kell lépni” – Galyas Éva Klára romaügyi tanácsadó

Mi az oka annak, hogy a kerület vezetése és a roma lakosság között nem teljes az egyetértés? Hogyan fér meg egy metodista lelkész egy szabadságjogokért harcoló civillel? Mi is az a bázisközösség, és miért lesz jó nekünk? Mi fog változni, ha megvalósul a tavaly ősszel elfogadott kerületi romastratégia? Ezekre a kérdésekre mind válaszol Galyas Éva Klára a Csakugyanban.

Powered by RedCircle

Galyas Éva Klára kerületi roma tanácsadó azért ragaszkodik a tanácsadó elnevezéshez, mert folyamatosan emlékeztetni akarja magát arra, hogy amit csinál, „nem emberi alkalmazásból fakadó elhívás”. A civil múlttal és lelkészi képesítéssel rendelkező tanácsadó úgy véli, hogy lelkészi munkájában és romaügyi tanácsadói hivatásában lényegében ugyanazt képviseli: az alapvető emberi- és szabadságjogokat mutatja meg azoknak, akiknek szüksége van rá. 

„Alapvetően teológusnak lenni ugyanazt jelenti, mint civilnek lenni.”

Podcast adásunkban Éva elmondja, hogy milyen mély gyökerei vannak a kerületben élő romák és a kerületvezetés közti feszültségeknek, és megkérdeztük arról is, mi várható konkrétabban az új romastratégia kivitelezését követően.

Galyas Éva Klára és Bendl Vera beszélgetnek
Galyas Éva Klára és Bendl Vera beszélgetnek

A Csakugyan legújabb adásából kiderül, hogy

  • melyek voltak a romák és az alacsony jövedelmű kerületi lakók legfőbb veszteségei a rendszerváltást követően, ami a kerületvezetéssel szembeni bizalomvesztést is eredményezte;
  • miért lenne fontos bázisközösségek kiépítése a kerületben, és mi is az a bázisközösség tulajdonképpen;
  • miért van szükség nagy nyitásra a romák és a kerület lakói felé, és ha már részben megtörtént, hogyan kellene a nyitást folytatni;
  • hogyan áll most a józsefvárosi romastratégia megvalósítása;
  • mit lehet tenni a kerületi szegregáció ellen és miben van megkötve a helyi vezetés;
  • hogyan mutatott rá már Jézus is az alapvető szabadságjogokra;
  • miért jött haza Magyarországra Kanadából Éva, és maradt itt;
  • kik azok az „elvetemült Magyarország-fanok”?

Galyas Éva Klára
Galyas Éva Klára

Ha mindent tudni szeretne, hallgassa meg a Csakugyan legújabb adását! Vagy a fenti lejátszót megnyomva, de ha úgy kényelmesebb, iratkozzon fel adásainkra megszokott podcast közegében:
Spotify
Apple
Google

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2023. október 27.
A roma ügyekért felelős új munkatársa van Józsefvárosnak. Galyas Éva Klárával beszélgettünk.
2023. január 23.
Setét Jenő 2022. január 25-én, egy éve halt meg 50 évesen, születésnapja után két nappal szívrohamban, és ezzel a hazai romák egy jelentős gondolkodót, közösségszervezőt és aktivistát vesztettek el. De veszteséget szenvedett a magyarországi teljes közélet is. Karakterét, e veszteség mértékét egykori kollégája és barátja, Bari Jutka idézi fel.

További cikkek

2026. szeptember 19.
„Gyakran olvastam az út alatt, így találkoztam először Arisztotelésszel. Anyám is itt volt, vele korábban megismerkedtem. […] Azt hiszem, sok gond lehetett velem, mert sokat vitatkoztak, nem értettem a mondatok lényegét, de azt éreztem, hogy rólam van szó, én csináltam valamit rosszul. Arisztotelészt és anyámat sokat látom a mai napig.”
2026. szeptember 18.
Ha nincs még macskája, és mindenképp szeretné ezt az űrt az életében kitölteni, látogasson el október 3-án a Cicafesztre. Gappo, Teufel és Safranek már készen áll.
2026. szeptember 18.
A Rákóczi tér lett az egyik legmenőbb városrész a világon egy turisztikai összeállítás szerint. Egyél rament és nigériait, szól az ajánlat.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.