Az MSZP beelőzte Pikó Andrást a bejelentéssel

2024. február 16.

Kunhalmi Ágnes: „Felajánljuk a három egyéniben győztes képviselőnket a polgármesternek és egész Józsefvárosnak”

A Blaha Lujza téren mutatta be február 15-én délután Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke azt a három embert, akik szándékuk szerint Pikó András csapatában indulhatnának a nyári önkormányzati választásokon.

Kunhalmi ajánlata megelőzte Pikó András bejelentését arról, hogy milyen összetételű csapattal vágna neki a júniusra előrehozott önkormányzati választásokon.

„Nem engedhetjük meg a luxust, hogy bármelyik komoly támogatottsággal és szervezettel rendelkező erőről lemondjunk, ha ezek a szervezetek velünk együtt Józsefvárosért akarnak dolgozni”, nyilatkozta lapunknak 2023 májusában a polgármester, aki új arcokkal is szeretné színesíteni oldalát.

A Pikót támogató Közösen Józsefvárosért frakció még 2022 kora nyarán kettészakadt, az MSZP és a DK kilépett és új frakciót alapított Józsefváros Jövőjéért néven. Ez a koalíciós együttműködést nem bontotta meg, Veres Gábor MSZP-s frakcióvezető a kiválást azzal indokolta, hogy szeretnék az önálló arcukat jobban megmutatni.

Az is ismert volt, hogy a két frakció között voltak viták, feszültségek. Ez a JEK főigazgatójának ügyében csúcsosodott ki: Pikó Koroknai Andrást egy elbocsátásokat követő belső ellenőrzés után elmozdította volna a helyéről, ám az MSZP-DK tandem nem szavazta meg a leváltást.

Ennek hatására Pikó elvonta az egészségügy jogkörét Szili-Darók Ildikó alpolgármestertől:

Ezek után indultak meg a tárgyalások az új és régi pártok, szervezetek között a 2024-es jelöltekről. Erről is szó esett már a korábbi koalíciós vitában. Veres Gábor frakcióvezető így fogalmazott: „Nagyon várom, hogy elkezdődjenek az egyeztetések a 2024-es önkormányzati választásokat illetően. Mi ragaszkodnánk ahhoz az elvrendszerhez, hogy az inkumbens (hivatalban lévő) képviselőket egyértelműen jelöltnek tekintsük, de sajnos nem tudom, mit akar a polgármester, számol-e velünk vagy nem. Ha nem, akkor is el kell indulnunk, elvégre mi egy politikai párt vagyunk, nem fogjuk feláldozni magunkat azért, mert a polgármesternek mások az elképzelései. Egy ilyen helyzet persze leginkább az ellenzéki érzelmű választóknak fog fájni nagyon, de hogy ki állítja elő ezt az állapotot, az kérdés: aki jogosan ragaszkodik ahhoz, hogy egy jelenlegi képviselője újra indulhasson ugyanolyan ötpárti támogatással, vagy aki pártlogikák mentén szedi szét a képviselő-testületet.”

Czeglédy Ádám, Kunhalmi Ágnes, Szili-Darók Ildikó, Camara-Bereczki Ferenc Miklós és Veres Gábor a Blaha Lujza téri MSZP-sátor előtt

Így különös jelentőséget kapott Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatója.

A Blaha Lujza téren az MSZP aláírásgyűjtő sátránál volt a rövid sajtótájékoztató. Az MSZP két kérdéshez is kéri az emberek támogatását: Novák Katalin botrányos lemondása kapcsán újra indítványozni kívánják, hogy a köztársasági elnököt a nép választhassa meg, a másik íven pedig azok írhatnak alá, akik támogatják, hogy a pártok közösen induljanak az önkormányzati és az EU-s választáson.

Kunhalmi Ágnes végül is nem bejelentést tett az MSZP-s jelöltek indulásáról, hanem egy felajánlást Pikó Andrásnak:

„Felajánljuk a három egyéniben győztes képviselőnket a polgármesternek és egész Józsefvárosnak: Camara-Bereczki Ferenc Miklóst, Szili-Darók Ildikót és Czeglédy Ádámot,

hogy újrázni tudjanak, újra egyéniben győzzék le a Fideszt, és biztosítsák a többséget a következő ciklusban is.”

Kunhalmi Ágnes kérdéseinkre is válaszolt

Mint mondta, az MSZP álláspontja az, hogy győztes csapaton ne változtass! „Kezdettől fogva azt mondtuk, hogy a hivatalban levő polgármestereket nem támadni, megkérdőjelezni kell, hanem támogatni, méghozzá nagy T-vel.” A támogató aláírásokat is azért gyűjtik, „mert mi mindig is az együttműködésben hittünk. […] Nem engedhetjük meg, hogy a Fidesz megosszon bennünket.”

A rövid beszéd után pár kérdésünkre is válaszolt Kunhalmi Ágnes.

– Miért tartották fontosnak, hogy Pikó András bejelentését megelőzzék?

– Remélem, hogy meggondolja magát. Nem tudom, hogy mit akar bejelenteni, de bízom abban, hogy számít az MSZP képviselőire, hiszen mi őt támogatjuk. Sőt, minden regnáló jelöltet, minden olyan képviselőt, aki győzni tudott, ez elvi álláspontunk évek óta, nem titkoltuk soha.

– A parlamenti és európai választásokon érthető, hogy pártokra és programokra szavazunk. Önkormányzati szinten azonban a helyi ügyek, a helyi közösség dolgai fontosak, ez nem igazán a nagypolitika, pártpolitika terepe. Ehhez képest most mintha a pártérdekek lennének hangsúlyosak.

– Ez el fog olvadni, mihelyst megvan a megállapodás a pártok között. Akkor lesz egy pont, ahol együttesen fordulunk rá a helyi kérdésekre. Most van az az időszak, amikor a pártok bejelentik, hogy mely polgármestereket támogatják, milyen együttműködéseket szeretnének kötni. Mi ebben világos álláspontot foglalunk el. Abban a pillanatban, hogy Józsefvárosban is összeáll újra a csapat, már nem az lesz a kérdés, hogy melyik pártnak mi a véleménye, hanem hogy az önkormányzati képviselőknek a saját körzeteikben mi fontos, mit szeretnének elérni a következő öt évben Józsefvárosban. Mi az a három dolog, amit egy képviselő a saját körzetében ki akar lobbizni, miért akar győzni? – ezek fognak előtérbe kerülni, bízom benne, sőt biztos vagyok benne.

Úgy értesültünk, Pikó András a napokban bejelenti, milyen csapattal, felállásban vág neki a kampánynak.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.