A l’emporio nevű étteremről már írtunk egyszer, 2022 márciusában, röviddel azután, hogy a Horánszky utca 9-ben megnyílt a streetfoodot, azaz az utcán könnyen elfogyasztható ételeket árusító hely. Két olasz (Francesco Ludovico és Giuseppe Ruscigno) és egy magyar (Ulviczki Dániel) felállással indult a hely, és kezdett el a vendéglátás mellett más éttermeknek beszállítani, online is árusítani.
Nemrég csavartak egyet a felálláson:
immáron napimenüt árulnak ebédidőben,
illetve a korábban is vendéglátásra használt helyiség teljességét kihasználják, azaz le is lehet ülni, étlapról rendelni, mint egy rendes étteremben. A sok mindent megélt 80-as évekbeli falak és dizájn most az autentikus pugliai, Dél-Olaszország keleti részének konyháját segít megismertetni az ide betérő vendégekkel.
Leültünk hát Francesco Ludovicóval egy kicsit beszélgetni az újrakezdésről és arról, miért is érdemes ellátogatni a l’emporióba. Igazi olasz ízekkel tudnak szolgálni azoknak, akik erre járnak, mondja Ludovico – így a Horánszky utca igazi ízkavalkád lett, hiszen az utca elején a Pesti Chutney indiai étterem van, a l’emporióval szemben a Padron tapasozó spanyol ízeivel lehet találkozni, a Fiktív Gasztrogaléria pedig zárja az utcát.
Hétfőtől péntekig vannak nyitva 11 és 17 óra között, a napi menü folyamatosan változik. Van leves, főétel, ami vagy tészta, vagy húsgolyó, de kapható mindig panzerotto és focaccia is, ezek pugliai streetfoodnak számítanak. Előbbi olyan, mint egy félbehajtott, töltött lángos, amiben különböző töltelék van, utóbbi pedig egy vastagabb, kenyértésztás pizzaszelet. A panzerottóba mozzarellát, paradicsomot és oregánót tesznek, ez a fapados verzió. Édességnek tiramisu, panna cotta kapható. És cateringet is vállalnak eseményekre.
Francesco beszélt kicsit a puglai konyháról is: az orecchiette, azaz fül alakú tészta brokkolival az egyik ottani specialitás, a kenyértésztából készülő panzerotto népszerűsége pedig világszerte nő. „Mi ezt hozzuk ide Magyarországra, és még olcsóbb is, mint Pugliában”, nevet Francesco. Hasonlít a lángoshoz – „igen, azt is szeretem, a tejfölt nem annyira”, mondja, „mindenre tejfölt tesztek!”, tesz egy nemzetkarakterológiai lábjegyzetet.
Most azzal kísérleteznek, hogy péntekenként este 11-ig nyitva vannak, és az ételek mellett zenét is szervíroznak – az olasz életstílusból kaphatnak itt kóstolót azok, akik lenéznek, különböző korok olasz zenéi mellett, koktélokkal, gourmet, azaz megbolondított panzerotto is lesz feltétekkel (olasz szalámi), pl. gorgonzolás szószokkal.
A capresét is kombinálják a panzerottóval, előbbi friss paradicsomból, mozzarellából és oregánóból, bazsalikomból és egy kis olívaolajból készül – „ezt azért is szeretem, mert a színei, piros-fehér-zöld, a két ország zászlóinak színei”, ez is a két kultúra közös vonását emeli ki az olasz szakács szerint.
Az alapanyagok tekintetében Francesco nekem némileg meglepő módon azt mondja, igyekeznek helyieket választani. A paradicsomszósz olasz, magyar a mozzarella. De Francesco továbbmegy: „tejből jobban szeretem a magyart, mint az olaszt, jobb az íze”. A helyi termékekhez adják ők az olasz ízeket, foglalja össze a kombinációt.
Érzelmek, ízek, erre teszik a hangsúlyt, „az ételben érezd ki a hozzávalók ízét, ne egy összeturmixolt valami legyen, legyen a hagyma, hús, paradicsom, fokhagyma, mind külön érezhető”, kezd belemelegedni az olasz szakács.
Szó, mi szó, a panzerotto, a lasagne, de még a levesek is kiemelkednek a napi menüs helyek kínálatából, miközben árban nagyon is versenyképesek. És milyen Józsefvárosban élni? Hiszen Franceso a kerületünk lakója, az Orczy téren él 2019 óta. „Nagyon szeretem, fejlődik, sok fiatal költözik be ide”, mondja. És a magyar nyelv? „Fejlődöm, a munkában megértek sokat, de a nyelvtant csak iskolában lehetne rendesen megtanulni.”
Fotók: Huszár Boglárka
