Két kerék jó: segítenek és nevelnek

2024. március 01.

Biciklire ad pénzt az önkormányzat, de van egy hasznos feltétel is

Az idén is folytatódik a környezetbarát és környezettudatos közlekedés népszerűsítésére indított pályázat a kerületben élő fiataloknak.

A legalább 6 hónapja bejelentett lakcímmel a kerületben élő középiskolai, nappali tagozatos vagy felsőoktatási tanulmányaikat végző 14 és 26 év közötti fiatalok

támogatásban részesülhetnek, ha biciklit vagy emberi erővel hajtott mikromobilitási eszközt vásárolnak.

Az is kaphat segítséget, akinek már van bringája vagy rollere, de közlekedésbiztonságilag indokolt vagy a karbantartásához szükséges kiegészítőt, eszközt vásárol.

A korábban is népszerű pályázat keretösszege 2 millió forint, olvasható az önkormányzat honlapján. A pályázatból kizárták az elektromos vagy más üzemanyag által történő meghajtású eszközöket.

Bicikli- és rollerpályázat 2024

A jármű megvásárlására legfeljebb 75 000 forintot lehet elnyerni, míg aki valamilyen kiegészítőt szeretne, azt 25 000 forinttal támogatja meg az önkormányzat sikeres pályázat esetén. Akár mindkét célra lehet beadni kérelmet párhuzamosan.

A támogatás pozitív elbírálásának van azonban egy feltétele is, ami ugyancsak hasznos és értékes plusz egy fiatalnak, aki közlekedni szeretne a fővárosban: részt kell venni egy elméleti-gyakorlati képzésen, ami a közúti és városi közlekedést oktatja, valamint elsősegélynyújtási ismereteket is ad. Ez a képzés ingyenes és a végén vizsga is van, amit a nyertes pályázónak abszolválnia kell.

A pályázati adatlapot személyesen, postai úton vagy e-mailben lehet elküldeni 2024. április 30-ig.

Az adatlaphoz mellékelni kell a személyi igazolvány, a lakcímkártya, valamint a diákigazolvány másolatát, utóbbi kiváltható érvényes hallgatói jogviszony igazolásával is.

Személyesen a Polgármesteri Hivatal Kerületgazdálkodási Ügyosztályán, levélben a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Kerületgazdálkodási Ügyosztálynak címezve (1082 Budapest, Baross utca 63–67. III. em. 311.) Kerékpár pályázat 2024 jeligével lehet beadni a pályázatot, vagy elektronikusan hitelesítve a zoldpalyazat@jozsefvaros.hu e-mail-címre elküldve..

További információk az önkormányzat honlapján olvashatók.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2023. december 22.
Best of 2023 – podcastok. Az autómentes napon beszélgetett Bányay Géza a vérbeli kerékpáros Komjáthy Istvánnal, aki akár évi 10 ezer kilométert is beletol a biciklijébe a városban járva, terhet szállítva vagy az országban túrázva.
2023. március 01.
A két héttel ezelőtti József körúti baleset után Karácsony Gergely beszélt arról, hogy hamarosan bemutatják Budapest új közlekedésbiztonsági stratégiáját, melyen már hosszabb ideje dolgoznak a szakemberek. A napokban megjelent az a változat, melyet most társadalmi egyeztetésre bocsátottak.
2021. október 03.
Megjelent a kerékpáros kisokos. Minden józsefvárosinak ingyen jár.

További cikkek

2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.
2026. október 10.
A Bródy Sándor utca 4. és a Kőfaragó utca 12. előtt forgatják az Üvegház című, Carl Lutz svájci diplomata életéről szóló játékfilm egyes jeleneteit. Október 15. és 30. között időszakos korlátozásokra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.