Bendl Vera tárcanovellája

2024. március 17.

Lilukám, semmi

Anyám azt mondja, hogy Lilukám, ha ennyit tudsz, akkor ennyit tudsz. Úgy érti, hogy szar vagyok. Hogy szart se tudok. Leejtem a teásbögrét, kifröccsentem az olajat a serpenyőből, rossz fokozat – hát még mindig nem jegyezted meg, hogy forró serpenyőbe nem öntünk hideg olajat? –, nem értem azt a szót, hogy „besamel”, nem is akarom érteni, a jegyeim is rosszak, főleg fizikából, a hajamat túl sokat fésülöm, és mindig azt az „előnytelen farmert” hordom, mintha anyámnak lenne fogalma arról, mi az előnyös. Bár neki semmi, persze az ő seggméretére én már egyáltalán nem találnék nadrágot; ha egyszer megöregszem, már nem fogok figyelni ilyenekre, hogy divat, főként nem hordok feszülős farmert, honnan vette ezt a marhaságot, 1960-ból vagy a kőkorszakból? Szerencse, hogy a negyvenöt még nagyon messze van, de mikor jön már el az az idő, amikor nem nyesztet ezzel a Lilukámmal, nagyon szeretném tudni. Egyszerűen nem hagy élni, betüremkedik a bőröm alá, akár egy parazita. Odatolja az elégedetlenségét meg a parancsszavait, mintha poloskák másznának a hámréteg alatt, tisztára gusztustalan. „Vedd fel a melegebb pulcsit, igyál már még egy pohár vizet, itt van a vitaminod, miért nem szóltál az osztálykirándulásról, pakold ki a szennyest, tedd már le a telefonod a kezedből”, én nem tudom… hát aranyat ne szarjak? És akkor még a menetrendszerű kiborulás arról, hogy ő csinál itt mindent, takarít meg főz meg bevásárol meg mittudomén, én meg húzom a szám a spenóttól. Mit kellene csinálnom, ha nem szeretem a spenótot? Sose szerettem. Ennyit nem lehet megjegyezni? És hogy tegyem le a telefont a kezemből, ha a Zalán bármikor írhat? Amihez anyámnak semmi köze? Lassan szólni fogok, hogy ez effektív bullying. Bár fogalmatlan emberekkel szóba állni sem érdemes, az is igaz.

Tekla azt mondja, hagyni kell őket a francba, mármint a szülőket, úgyis elmúlik az egész, előbb-utóbb megszabadulunk tőlük, lakhatunk máshol úgy, ahogy akarunk, nem is kell majd megértenünk, hogy besamel. Kivárjuk, aztán kész. Csak hát az még egy beláthatatlan néhány év, kettő, alsó hangon, és ez nekem állati hosszúnak tűnik.

Néha viszont egészen megijeszt az anyám. Tegnap megijesztett, mert meghallottam, hogy sír a konyhában. Nem akartam kimenni, az ember sírjon egyedül, én is úgy szoktam, de zavaró, ha az anyánk csöndben zokog. Nem is lehet mit kezdeni vele, ha lehetne, megkérném, hogy írja meg chaten, mi a baja, de túl nagy boomer ehhez. Kinyitottam az ajtót, halkan megkérdeztem, „mi van, anyu?”. Erre összerezzent, és megpróbált úgy tenni, mintha nem is sírna. „Lilukám, semmi, jaj, bocsánat”, de még mindig rázkódott a válla. Eszembe jutott, hogy úgy teszek, mintha nem látnám, hogy tisztára kivan, hiszen úgyis azt mondja, hogy semmi, és akkor semmi, de aztán mégis melléültem. Nem annyira közel mondjuk. Akkor ijedtem meg kurvára, amikor azt mondta, hogy „mama”. Egy ideig még csöndben ült, aztán megint: „mama… mamát bevitte a mentő, megműtötték, de még az intenzíven van. Nem lehet látogatni most.” Fél percet processzáltam, aztán üvölteni kezdtem: „te nem vagy normális! nekem nem szólsz, hogy mamát bevitte a mentő? miért nem szóltál, hogy megműtötték? a nagymamámról van szó!”, kiabáltam, ő meg azt suttogta, hogy „de hát most tudtam meg”, és olyan arcot vágott, aminél semmit sem gyűlölök jobban. Mint egy félős gyerek, aki nem érti, mi van. Ez az, amit be kellene tiltani felnőttek között. Egyszerűen nem az a feladatuk, hogy így bámuljanak, nincs joguk egyik pillanatról a másikra szerepet váltani. De arra hirtelen rájöttem, hogy mama az anyám anyja, lehetnek végül is érzései, bár ez mitől fontosabb, mint hogy az én nagymamám.

Azt mondta, sztrók meg még egy-két másik szót is, amit nem értettem, és remegett. Így az egész teste, frankón. Erre én is remegni kezdtem. Azonnal írni akartam a Zalánnak, de a szobában hagytam a telefont, és anyámmal kellett kezdeni valamit. „Holnap már meglátogathatjuk”, nyöszörögte. Utána meg azt, hogy „minden receptet tőle tanultam… nem csak receptet, persze.” Összevissza beszélt, miközben én tovább remegtem. „Mutasd meg a besamelt, mondtam hirtelen, tanítsd meg a besamelt, majd ha mama meggyógyul, ellenőrzöm, hogy jól tudod-e.” „Besamelt? Azt nem csinál az ember magában, az mindig valamihez kell,” válaszolta keserves félmosollyal és hátrasimította a haját, hogy megfeszült az a papír bőre az arcán, kicsit ronda volt, az az igazság. „Leszarom”, válaszoltam, „jó lesz az magában most”. Anyám erre felállt, elővette a vajat meg a tejet, lisztet is, és mint egy zombi, magyarázni kezdett. „Most hevíted a vajat, most hozzávered a lisztet”, ilyeneket mondott, én meg miközben figyeltem, arra gondoltam, hogy mamából csövek lógnak ki, pittyeg egy gép, és tökre reméljük, hogy él. Meg hogy hogyan fogom leellenőrizni, hogy ő is így gondolja-e a besamelt. Elképzeltem, hogy nevetni fog és nem fekszik. Anyámmal utána túrtunk karfiolt a spejzból és megsütöttük. A negyedét eltettük mamának, hátha ehet holnap.

Később belementem, hogy filmet nézzünk, de elaludtunk az ágyon, éjjel ébredtem föl, nem értettem, mit keresek anyám mellett, de aztán a puha takaró alatt visszaaludtam. Biztos ő tette rám még este. Reggel láttam csak a Zalán nyolc üzenetét. Videókról dumált értelmetlenül. Valahol kikészültem, mit ne mondjak, mert emberek tényleg azzal tudnak foglalkozni, hogy ki mit streamel abban a súlyos sötétségben, amelyikben a béna kis lelke leledzik? Lenémítottam, hátha kibírja válasz nélkül, amíg a suliba megérkezem, bár nyilván nem. Nemtom, megmondjam-e neki, hogy anyámmal csináltam besamelt, bocs.

Kapcsolódó cikkek

2026. november 20.
A kerékpárjavítás 10 és 14 óra között lesz, az általános szerelés pedig hétfőn 16:30-tól 17:30-ig.
2026. november 20.
Szalkai Dániel kutató, designer szakembernek A felépülés kultúrája című kiállítása ma este hattól nyílik meg a Lehetőségek terében.
2026. november 20.
Huszonöt európai országban tartanak megmozdulásokat a mai napon. Követelik a jobb oktatási rendszert, a könnyebb megélhetést és a megfizethető lakhatást. A tüntetés délután háromkor indul a Fővám térről, áthalad a Kálvinon, majd a Március 15. téren ér véget.

További cikkek

2026. november 15.
Közel száz fa kivágása vált szükségessé Józsefvárosban, de az önkormányzat újabb fásításra készül: elég-e új fákat ültetni?
2026. november 14.
Az ingyenes korcsolyapálya november végétől január végéig lesz elérhető. Már ha az időjárás ezt lehetővé teszi.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.