Szarvas Koppány Bendegúz neve még azoknak is ismerős, akik nem követik a józsefvárosi politikai életet, országos médiát megjárt ügyekben is felbukkant: decemberben az ő telefonját akarta elvenni a fideszes Egry Attila a testületi ülésen; ellene szerveztek tüntetést az önkormányzatnál a Fidesz által feltüzelt roma emberek; a napokban kapott nem jogerős felfüggesztett szabadságvesztést egy 2018-as tüntetésen tanúsított magatartásáért.
Nem konfliktuskerülő személy, ezt ő is elismeri.
„Szeretek eredeti dolgokat mondani, és alábecsültem, mennyire készek kiforgatni a szavaimat a fideszesek.”
Úgy véli, a politikusnak feladata, hogy közérthető és bizonyos szintig élvezhető legyen, amit előad. Szerinte ő teszi ki leggyakrabban a testületi felszólalásait a Facebookra, hogy az emberek érdeklődését fenntartsa a politika iránt. „Nem szeretem azt az apátiát, amiben a mindenkori állampárt a magyar szavazókat igyekszik tartani. Azt is gondolom, a rám szavazók elvárják, hogy konfrontálódjak a Fidesszel, ha kell.”
Kérdésünkre, mennyire érzi magát a Századosnegyed képviselőjének, Józsefváros politikusának vagy a Momentum tagjának, úgy reagált: szerinte nem kell sorrendiséget felállítani, ezek a feladatok egymásra épülnek és kiegészítik egymást: „Közvetlen megbízatásomat a Századosnegyed és környékének lakóitól nyertem, az a minimum, hogy az itt élőknek elérhető legyek és itteni feladataimat elvégezzem. Ez a házi feladat nem megkerülhető, a feltétele annak, hogy a kerületi vagy az országos politikában is szavam legyen.” Szarvasnak a Momentum fővárosi választmányában is vannak feladatai.
Az eredetileg meghirdetett szerdánkénti fogadóórái nem állandóak, de bármikor elérhető telefonon, e-mailben vagy Facebookon. Rendszeresen járja a választókerületét, amikor az időjárás engedi, akkor biciklivel, a Tisztes utcai parkban dolgozik a laptopján, ott személyesen is elérhető. Ilyenkor a kerületgondnokkal is találkozik.
Ősszel volt legutoljára igényfelmérés a negyedi lakosok körében, egy hete egyeztetett a tervekről a kerületi főépítésznél. Úgy látja, a Századosnegyed jó állapotban levő környék a kerület többi részéhez képest. Itt csak egyetlen önkormányzati ház van, a problémák alapvetően más jellegűek, mint Józsefváros egyéb negyedeiben. Itt olyan igények merülnek fel, hogy kevés a szolgáltató, különösen vendéglátóhely, és nincs olyan önkormányzati ingatlan, amit közösségi célokra lehetne használni. A képviselő el tudna képzelni a játszótér mellett egy cukrászda-kávézót, a játszótér forgalma ugyanis elég nagy, az ott felmerülő igényekre is igyekszik mindig figyelni. A kerület egyik első részvételi projektje volt, amikor az itt élők megszavazhatták, mi kerüljön az elkorhadt kis faház helyére.
Úgy véli, a 2019-es kampányban tett konkrét vállalásainak nagy része teljesült, a Törökbecse utca révén a vállaláson túli sikereket is sikerült elérnie. A Százados útra ígért forgalomcsillapítás még nem jött össze, ennek az akadálya az Atenor irodaház építésének elhúzódása a covid okozta hatások miatt. A tervezett négy épületből egyelőre csak két irodaház épült meg, vannak olyan hírek, hogy más funkciókat szánnak a további területeknek. De addig, amíg teherautók járnak az építőanyagokkal, a Százados út egyébként időszerű renoválásának nem lenne értelme.
Két bizottságban is dolgozik a képviselő – a Tulajdonosi, Vagyongazdálkodási és Közterület-hasznosítási, valamint a Városüzemeltetési, Közösségfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságban –, s leginkább arra büszke, hogy aktívan részt vett a járdákon hagyott közrollerek káoszának felszámolásában: egyeztetett a cégekkel és olyan megoldást találtak, mikromobilitási pontokat hoztak létre, ami nemcsak a szétdobált rollerek problémára jelentett gyógyírt, de bevételt is generál Józsefvárosnak.
Szarvas bírósági ügyében egyelőre nincs jogerős ítélet, ez azt jelenti, hogy nem kell lemondania pozíciójáról. A következő ciklusban is tervezi képviselni a Századosnegyedet.
Címlapi fotó: Karancsi-Albert Rudolf