Támogatások befogadásáról kell dönteni

2024. május 18.

Június 3-án lesz a görög nemzetiségi önkormányzat rendkívüli közmeghallgatása

Az eddiginél sokkal több támogatás felhasználása érdekében rendkívüli közmeghallgatást tart a Görög Önkormányzat.

A Józsefvárosi Görög Önkormányzat rendkívüli

közmeghallgatást tart 2024. június 3-án, hétfőn 17 órakor

a székhelyén, a Budapest VIII., Vajdahunyad utca 1/b. alatt.

A rendkívüli közmeghallgatásra azért van szükség, mivel 2024-ben az összes józsefvárosi nemzetiségi önkormányzaténál magasabb összegű kormányzati feladatalapú támogatást sikerült elérniük, írta a tájékoztatóban Lenkey Petrosz elnök, MSZP-s képviselőjelölt „amelynél többet Önkormányzatunk populációjának apró volta ellenére egyetlen görög önkormányzat sem kapott”.

A Görög Önkormányzat előző ciklusának 140 ezer forintos települési önkormányzati támogatását a szokásos pályázati támogatással együtt közel 4 millió forintra sikerült növelniük, a központi támogatások működési összegeivel és a központi pályázatok 2,3 millió forintos támogatásával együtt

idén 9,5 millió forintnyi forrás áll a rendelkezésükre

– további részletek a Görög Önkormányzat közleményében olvashatók.

Lenkey Petrosz elnök szerint „Önkormányzatunk képviselői több mint egy hónapja nem fogadják be a sok millió forintnyi támogatást, ami azt kockáztatja, hogy Önkormányzatunk elveszíti ezt a több millió forint támogatást, Önkormányzatunk költségvetésének több mint felét”. Ennek a kiemelkedően nagy összegnek hasznos felhasználása érdekében vált szükségessé a rendkívüli közmeghallgatás.

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 03.
Új településterv készül Józsefvárosban, amely mindenkit érint, eddig azonban csak a szakma foglalkozott vele. Ezúttal a helyben élőket is bevonják a folyamatba, hogy véleményük alapján alakíthassák ki a kerület városépítési szabályait.
2026. szeptember 03.
Brutális mennyiségű pénzt csatornázott az egykori kormányzópárt civil szervezetekhez. Ezek némelyike valós és fontos tevékenységet végez, ám tucatnyi olyan is akad, amelyik vagy semmit sem csinált, vagy csak egyet: a helyi Fidesz szekerét tolta. Százmilliókból.
2026. szeptember 02.
Jövő hét szombaton számos sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők az Orczy-kertben, ahol közvetlenül a józsefvárosi egyesületektől tudhatják meg, milyen lehetőségek várják őket, ha helyben szeretnének sportolni.

További cikkek

2026. szeptember 03.
Brutális mennyiségű pénzt csatornázott az egykori kormányzópárt civil szervezetekhez. Ezek némelyike valós és fontos tevékenységet végez, ám tucatnyi olyan is akad, amelyik vagy semmit sem csinált, vagy csak egyet: a helyi Fidesz szekerét tolta. Százmilliókból.
2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
2026. augusztus 29.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.