Ilyen volt a választás előtti utolsó képviselő-testületi ülés

2024. május 20.

Koalíciós vita kerekedett a részvételi költségvetés körüli szavazásból

A választások előtti utolsó képviselő-testületi ülés (KT) május 16-án a megszokott maratoni időtartammal szemben most alig kétórásra sikeredett. Ez feltehetőleg a pártok kampányt illető halaszthatatlan tennivalóival magyarázható, de a szokásos politikai adok-kapokra azért sikerült időt szakítaniuk a képviselőknek.

Az első naprendi pont az önkormányzat belső ellenőrzési jelentésének jóváhagyására irányult, az ellenőrzés a Józsefvárosi Polgármesteri Hivatal Belső Ellenőrzési Iroda, a Józsefvárosi Szociális Szolgáltató és Gyermekjóléti Központ és a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ tevékenységét vizsgálta.

A vizsgálatok során büntető-, szabálysértési-, kártérítési-, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja nem merült fel. Vörös Tamás (Fidesz) szerint az önkormányzat működéséből hiányzik a transzparencia:

„Minden korábbinál átláthatatlanabb a működés,

sokszor nem teljesítik az információ kikérési igényeket, a belső ellenőrzés kollégáira való tekintettel az előterjesztést elutasítani nem fogjuk, de tartózkodunk a szavazásnál.”

Vörös felidézte ennek kapcsán egyik korábbi vádjukat, miszerint a polgármester önkényesen döntött a közétkeztetés ügyében: „A polgármester a közétkeztetés legutóbbi pályázata során elvonva a képviselő-testület diszkrecionális jogait aláírt egy szerződést, a szerződések szabályossága tekintetében erről kormányhivatali észrevételek is születtek. Kérjük a jegyző asszonyt, hogy rendeljen el belső ellenőri vizsgálatot, hogyan csúszhatott át ez az eset a hivatal belső ellenőrzési rendszerén, hiszen a polgármester úgy állapította meg egy milliárdos közbeszerzés eredményét, hogy erre nem volt felhatalmazása.”

Sátly Balázs (a Momentum-Párbeszéd frakció vezetője) szerint az önkormányzat működése igenis átlátható, az „Ez a minimum!” programban részvevő önkormányzatok közül

a legátláthatóbb a józsefvárosi,

ezért gratulál mindenkinek (a program az Átlátszó, a K-Monitor és a Transparency International Magyarország kezdeményezése – a szerk.).

„A fideszes képviselőtársaimnak pedig azt javaslom, hogy bátran böngészgessék az önkormányzat honlapját, ahol teljesen átfogó képet kapnak az önkormányzat működéséről.”

Szilágyi Demeter (Fidesz) azt javasolta, hogy a képviselő-testület értelmezze módosító indítványként a Vörös által elmondottakat, és hozzon egy döntést, hogy az eset kapcsán soron kívüli belső ellenőri vizsgálatot rendeljenek el. Veres Gábor (MSZP) is megszólalt a téma kapcsán, aki ismét felmelegítette a közétkeztetésről döntő bizottsági ülés jegyzőkönyvének hamisságáról szóló vádat, amit egyébként a Fidesz is hangoztatott, erről itt írtunk:

Először Szilágyi módosítóját fogadta el egyhangúlag a KT, majd az eredeti előterjesztést 11 igennel. A fideszes képviselők ígéretükhöz híven tartózkodtak a szavazástól.

A következő pont az önkormányzat 2023. évi költségvetésének zárszámadásról szólt, ennek kapcsán is talált Vörös Tamás kritizálandó pontokat: „Ez a dokumentum is ékes bizonyítéka annak, amiről ötödik éve beszélünk, tehát hogy el kellett volna kezdeni fejleszteni a kerületet, mert 15,9 milliárd forint a maradványösszeg, amiből az tűnik ki, hogy a költségvetés rosszul van megtervezve, hiszen közelítőleg sem tudják elkölteni, ami rendelkezésre áll, vagy pedig a politika nem hajtja végre a költségvetést. Beleírnak nagyívű projekteket, de nem valósulnak meg ezek, csak a Facebookon van jelen. Hatalmas ez az összeg, amit a józsefvárosi emberektől tartottak vissza.”

Pikó András erre így reagált: „2019-ben önök azzal kampányoltak, hogy több mint 13 milliárd forint van a kasszában, inflációval számolva reálértékben ez jóval több, mint amit most a fejemre olvasott.”

Egry Attila sem maradhatott ki a kritizálók sorából: „Öt év alatt nem fejlesztettek annyit, mint amennyi itt van pénzmaradványban. Zöldfejlesztéseket, bérházfelújítást hirdettek, itt a pénz rá, de nem tettek semmit, ez óriási bűn, az emberek egyszerűen nem hiszik el, hogy ennyi pénz maradt, szégyen, hogy ekkora tartalékkal megyünk bele az évbe.” Az előterjesztést 11 igennel, 6 nem szavazattal elfogadták.

Következett a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ Zrt. (JGK) 2023. évi közszolgáltatási beszámolójának elfogadása. És ha már JGK, Soós György (Fidesz) előhozakodott egy konkrét esettel, amely egy Dankó utcai házban esett meg: „Egy pályázaton elnyert lakásban egy egyedülálló anya neveli a gyermekét, a lakás felújításának minősége azonban megkérdőjelezhető. A patkányok elárasztották a gipszkartonnal burkolt falat, a zuhanyzótálca alól jönnek fel a patkányok, borzasztó körülmények uralkodnak” – számol be Soós.

A képviselő arra kérte a jegyzőt, valamint a JGK-t, hogy a felújításoknál az átvételre nagyobb hangsúlyt fektessenek, és hogy minden képviselő kapja meg az átvételi jegyzőkönyvet. Sátly Balázs csatlakozott Soóshoz, és arra kérte az illetékeseket, hogy rövid úton találjanak megoldást a problémára.

Vörös Tamás szerint a beszámoló tényszerű, és támogatják is, de vannak benne anomáliák: „A Gólya egyesület 1,7 millió forint engedményt kapott az ingatlanbérlésből, a nagycsaládosok pedig csak 700 ezret, ez

jól mutatja az önkormányzat prioritásait,

valamint arra is felhívnám a figyelmet, hogy 2023-ig 32 önkormányzati lakást újítottak fel csupán” – mondta. Ezt Pikó így korrigálta: „Ebben a ciklusban 201 felújítás fog megvalósulni.” Az előterjesztést egyhangúlag elfogadta a testület.

A következő pont a JGK 2024. évi közszolgáltatási szerződéseinek módosításáról és új feladatok pénzügyi fedezetének biztosításáról szólt, ezt egyhangúlag elfogadták, a Rév8 Zrt.-t érintő, hasonló tartalmú előterjesztésnél azonban 5 nemmel szavazó is akadt.

A Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt. (JKN) 2023. évre vonatkozó egyszerűsített éves pénzügyi és szakmai beszámolóját 11 igennel és 6 nemmel elfogadta a testület.

A következő pont a 2024. évi részvételi költségvetésről szólt, a program 200 millió forintról rendelkezik. Vörös Tamás szerint ez újabb szemfényvesztés az önkormányzat részéről: „Évek óta ez úgy működik, hogy önök kitalálnak valami furcsa és groteszk ötletet, és utána részvételi költségvetés címén lepapírozzák, elköltve egy tonna pénzt. 2024-ben 1365 lakos szavazott az adatok alapján, tehát a szavazókorú lakosság 2%-a, ha egyáltalán meg tudjuk állapítani ezekről a szavazatokról, hogy tényleg valós, kerületi személyek adták le ezeket. Ez az adat botrányos, óriási felelőtlenség egy ilyen projektre ennyi pénzt elkölteni. Amúgy is a Közösségi Részvételi Iroda (KRI) nélkül is vígan elvoltunk korábban, erre külön szervezeti egységet fenntartani értelmetlen,

a polgármester munkahelyet biztosított ezzel a régi-új kampányfőnökének,

Udvarhelyi Tesszának, elégetett 100 milliókat a politikai szövetségesek kifizetésére.”

Sátly Balázs erre így reagált: „Én elhiszem, hogy önök jól elvoltak enélkül, hiszen önök nem a kerületi választókat, hanem a pártérdekeket szolgálták.” Pikó szerint nem kellene ezt az évek óta tartó vitát előszedni, majd felsorolt néhány adatot a KRI működését illetően: nemcsak a részvételi költségvetést szervezik meg, hanem sok minden mást is, 64 hírlevelet küldtek 4400 feliratkozónak, 30 közösségi eseményt, 30 szomszédünnepet, 20 tematikus lakossági fórumot, 10 lakógyűlést és 14 társadalmi egyeztetést szerveztek meg.

Camara-Bereczki Ferenc Miklós (MSZP) felidézte, hogy a fideszes vezetésű XXII. kerületben is van hasonló kezdeményezés: „Ott is van ilyen, de ott külső cég bonyolítja, kérdezzék meg a polgármestert, hogy ez miért van így. Amúgy, ha keveslik a szavazók számát, akkor felvetném azt, hogy ha akarták volna, hogy ez népszerűbb legyen, akkor

a saját propagandakiadványukban, a Hírnyolcban is tudták volna népszerűsíteni ezt a programot.”

Az előterjesztésre 9 igen, 6 nem szavazat érkezett, a szavazás idején Veres Gábor és Stettner István (MSZP) nem tartózkodott a teremben, ezért a testület nem tudta elfogadni a részvételi költségvetést.

A két képviselő távolmaradása kapcsán Pikó a Facebookon úgy nyilatkozott, hogy „tisztában vagyok azzal, (…) hogy az MSZP a Fidesz egyre kevésbé csendes társaként nem érdekelt abban, hogy az olyan programok, amik Józsefváros fejlődését, zöldítését, közösségibbé tételét szolgálják, folytatódhassanak”.

Veres Gábor nem maradt szótlan a polgármester posztja alatt, visszautasította, hogy szándékosan maradtak volna távol a szavazástól, és elmondta, családi okok miatt kellett kimennie telefonálni a teremből: „Kimentem 4 percre. Addig a hozzászólásokat lepörgették. Nem szóltak utánam, hogy szavazás lesz. Ez a poszt volt a cél, semmi más!

Pikó mindent is kockára tesz egy olyan lehetőségért, amikor megvádolhat valamivel.

Különösen gusztustalan, amit Pikó művelt!” – írta Veres Pikó egyébként is heves indulatokat generáló posztja alatt – ez már az októberig koalíciós társ, de a választáson egymás ellen induló politikai szereplők kampányban felfokozódó incidense.

A következő pont a „javaslat az önkormányzat tulajdonában álló józsefvárosi ingatlanok állami kisajátításával kapcsolatos döntések meghozatalára” címet viselte, ez a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által kisajátítani kívánt 10 józsefvárosi ingatlan lakóinak adna könnyebbséget abban, hogy másik lakáshoz jussanak.

Pikó András elmondása szerint az előterjesztés a bérlakásrendeletet módosítaná: „A cél az, hogy a meglévő rendeletünk esetleges akadályait elhárítsuk, az első és legfontosabb az, hogy ebben az esetben a bérlői szerződés megkötésének feltételein módosítani szükséges. Korábban az volt az általános szabály, hogy a lakók nem rendelkezhetnek lakás tulajdon- vagy haszonélvezeti jogával, most ezt mindenkire vonatkozóan úgy módosítanánk, hogy csak beköltözhető budapesti lakás jelentsen kizáró okot, ha valakinek zártkertekben van 10-15 százalékos vagy romos lakásban 25 százalékos tulajdonhányada, akkor

emiatt ne essenek el a bérleti jogviszonytól.”

Az előterjesztést kisebb technikai módosítók után egyhangúlag elfogadták.

A következő vitás pont a 2024. évi alapítványi pályázatok elbírálása volt, itt Szilágyi Demeter azt kifogásolta, hogy az Artemisszió Alapítványnak 730 000 forint támogatást ítélnének oda: „Ezt szerintem vegyük ki, mivel itt a külföldiek szavazását propagáló előadások zajlanak” – mondta, és nem találta támogatandónak a Kult Desk Kulturális Alapítvány webrádió pályázatát sem (700 000 forint, a rádió a Gólya Szövetkezetben üzemelne), valamint a Parallel Művészeti Alapítvány 300 000 forintos pályázatát sem.

A három vitatott pályázatról külön szavaztak, a fideszesek nem támogatták ezeket, de a többség igen, így végül az ő támogatásuk is el lettek fogadva. A maradék pályázatokat egyhangúlag elfogadta a testület. Átment a javaslat a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék 2023. évi beszámolójának elfogadására, és Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyására napirendi pont is.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 22.
Október 5-én kezdődik a Mátyás téri játszótér részleges felújítása. A várhatóan egy hónapig tartó munkák alatt a játszótér egy részét lezárják, a park azonban továbbra is használható lesz.
2026. szeptember 22.
Október 18-ig lehet véleményezni a Horváth Mihály tér déli oldalának vázlattervét. Az elképzelés szerint növelnék a zöldfelületet, teljesen átépítenék a játszóteret, esőkerteket és pihenőhelyeket alakítanának ki. A kivitelezés időpontjáról és költségéről egyelőre nincs döntés.
2026. szeptember 22.
Másfél éves lett a Lakótér, a Józsefvárosi Önkormányzat önkormányzati lakásbérlőket segítő szolgáltatása. Az elmúlt időszakban a Kálvária tér 21. szám alatt működő irodájukban információkkal, tanácsadással és különböző programokkal várták a bérlőket.

További cikkek

2026. szeptember 21.
A leterhelt, sokszor diszfunkcionálisan működő oktatási és szociális rendszer miatt a tanodákra is egyre több feladat hárul. A józsefvárosi Zsendülő Tanoda vezetői szerint ideje újragondolni a szabályozást, egyértelműsíteni a kereteket.
2026. szeptember 19.
A Magyar Rádió elbontott épületei helyére tervezett egyetemi negyed sorsáról indult beszélgetés a Civilek a Palotanegyedért Egyesület szervezésében. Eredményről még korai beszámolni, de most először minden érdekelt jelen volt az állam, az egyetem, az önkormányzat, a szakma és a civilek részéről is, hogy egyeztessenek arról, mi legyen a sorsa ennek a félbemaradt kezdeményezésnek.
2026. szeptember 18.
Véget ér a telefonfülkék története. Az elmúlt húsz év látványos nyűglődéssel telt, a koszlott fülkék csupán reklámfelületként hoztak némi pénzt a Telekom konyhájára. Ez év végével ennek a fura hirdetési biznisznek is leáldozik.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.