Neil Armstrong, az első magyar űrhajós, arra a kérdésre, hogy találkozott-e a Holdon Baross utcai lakosokkal, azt válaszolta, hogy nem. Sokan meglepődtek ezen a furcsa kijelentésen, és természetesen nem került bele a Népszabadságba, mert ez homlokegyenest ellenkezett azzal a véleménnyel, amit korábban maga Gagarin fogalmazott meg. Ő azt mondta, hogy a kozmoszban tett látogatása során találkozott Baross utcai lakókkal, akiket nagyon rendes embernek ismert meg.
Az asztronauta hosszan beszélt arról a magyar barátjáról, aki 1943-ban, tehát pontosan egy évvel Budapest ostroma előtt, négy fotót készített lakása ablakából. Gagarin elő is húzta a zubbonya zsebéből a négy gyűrött fotót, és azt, amit azon a képen láttam, amelyet a Körút felé fordulva kattintottak el, első pillantásra rosszul helyeztem el gondolatban. Úgy hittem, hogy a képen látható biciklis a mai Leonardo utcába készül bekanyarodni.
Azon a fotón viszont, amely a szemközti házat mutatja, a Szigony utca sarkát sejtettem. A képen látható gyógyszertár helyén ma gyrosos van, gondoltam. Látszik még a fotón egy pad, és mellette egy bódé, ahol talán sült gesztenyét árultak. Az utca sarkán három nőt látni, sietnek valahová. Az újságok és a rádiók háborús hírektől voltak hangosak, és ha bedőlt az ember a propagandának, akkor talán el is hitte, hogy Budapest épségben megússza ezt a világháborút is.
A harmadik fotót nézve, amit a Kálvária tér irányába fordulva kattintottak el, meglepődtem, mert jól látszik rajta a park, a távolban egy toronyépület, ami az egykor ott állt szeszgyárhoz tartozhatott. Megkérdeztem Gagarint, hogy pontosan melyik ház erkélyéről készültek a fotók, és amikor elárulta, hogy a Baross utca 122-ről van szó, az rögtön érthetővé tette a Kálvária tér közelségét, viszont azonnal felfogtam, hogy a másik két fotón látható házak egytől egyig elpusztultak az ostrom alatt.
Talán bombatalálat érte, talán ágyúval lőtték szét őket, de rommá lettek, és a háború után le kellett bontani valamennyit. A Szigony utcától a Kálvária térig látható foghíjak és beton tízemeletesek láttán mindig is kíváncsi voltam, hogy milyen házak állhattak itt az ostrom előtt, és most ezeket a fotókat nézve megkaptam a választ.
Mintha a négy kép készítője megsejtette volna, hogy ezek a házak el fognak tűnni az utolsó tégláig, a lakók közül pedig, akik a fotók készítésének pillanatában kávét főztek, a macskájukat etették, pletykálkodtak, virágot locsoltak, a gyógyszertárban heves főfájásról panaszkodnak a patikusnak, sokan meghalnak. A patikus valami porokat készített a fejfájásra. A gyógyszertárral szomszédos csemegebolt kirakatát néző nőnek megtetszik egy bonbonlikőr, ezért be is megy a boltba és vesz még szalámit is. Kicsit drága, de vendégeket várnak, egye fene, majd spórolnak később. Kész csoda, hogy így a háború alatt még lehet kapni szalámit.
Szóval ezek közül a lakók közül sokan egy év múlva, 1944-ben, a város ostromakor meghalnak, a szerencsés túlélők pedig, akik a harcok után feljönnek a pincékből, döbbenten látják, hogy otthonuk romokban, nincs víz, nincs villany, és puszta kézzel, lapáttal meg vödrökkel láthattak neki a romok eltakarításának, ami hosszú hónapokig tartott. Közben tavasz lesz, és az érkező meleggel édeskés hullaszag is terjeng a levegőben, mert a romok alatt még mindig holttestek fekszenek.
Gagarin szerint, akivel már a második fröccsnél tartottunk, minden házat, amit a földön leromboltak, újjá lehet építeni a világegyetem akár több pontján is. Neil Armstrong óvatosságra intette orosz kollégáját, hogy ez nem lesz olyan könnyű, mert a bolygók többségének nincs légköre és a tömegvonzással is lehetnek gondok. Gagarin legyintett, megoldjuk, és a következő kört ő fizette.
De mi történhetett azokkal, akik romeltakarítás közben megsebezték a kezüket, és utána a nyílt sebbel a kezükön kellett kiszabadítani a romok alól az oszló tetemeket. Mi történt volna, sóhajtott Gagarin, belehaltak a fertőzésbe, mert nem volt még tetanusz. Túléled a háborút, és belehalsz egy fertőzésbe?, tette fel magának a költői kérdést Armstrong. Szomorú.
Elkértem a negyedik fotót is Gagarintól, melyen a szomszéd lakás erkélye látható. Már akkor is lomosnak használták az erkélyeket, állapítottam meg magamban, de közelebből megnézve egy madárkalitkát fedeztem fel, tele papagájokkal. Kitették őket levegőzni. Szerencsétlenek, mondtam, ennyi madár egy ilyen szűk ketrecben. Szomorú, mondta Neil Armstrong. Kezdett berúgni.
Itt olvashatóak korábbi Borongók.
Képek: Józsefváros régi fotókon Facebook-csoport