A hetvenes‒nyolcvanas években készült fotókat nézve eddig szinte mindig az volt az első gondolatom, hogy milyen fiatal voltam még akkor. Nem mintha olyan jó lett volna. Régi fényképek láttán most már inkább az jut eszembe, hogy akkor még nem volt ilyen hőség nyáron. Voltak persze forró napok, de nem hetek vagy hónapok. Nagy forróság lehetett azon a reggelen is, amikor valaki lefotózta a Körút és a Baross utca sarkán ezt a néhány elárusítóbódét, amelyek ma már persze nincsenek sehol.
Maga az elárusítóbódé szó sem létezik már. Képzeljük el, mennyire szomorú lehetett egész nap egy ilyen kabinban üldögélni, fásultan nézni, de leginkább hallgatni és szagolni a Körút forgalmát, a dübörgő villamosokat, a büdös pótkocsis Ifákat, a pöfögő Barkasokat. Árulni valamit, ami olcsó, mondjuk hírlap vagy cigaretta vagy virág. Hány dobozt, példányt vagy szál virágot kér a kedves vevő, aki csörgeti az aprót, ritkán papírpénzzel fizet, akkor vissza kell adni.
Az elárusítóbódékban ücsörgők mindegyike másképp tölti a munkaidőt. A virágárus néni, aki ennek a forrónak ígérkező napnak a reggelén meglocsolja a szomjas növényeit, inkább csak sóhajtozik egész nap, aggódik a fia miatt, nehogy börtönbe kerüljön megint, mindig seftelnek a fuvarozásnál, hiába könyörög neki, hogy édes fiam, jöjjön meg az eszed végre, mert ő mindig azt fogja mondani, hogy anyuka, meg kell élni valamiből, a maga virágjait nem veszi a kutya se, pedig dehogynem, most is itt volt egy nyugdíjas, kopott konfekcióöltönyben, műbőr szandállal a lábán, de zokni nélkül, és vett a feleségének egy szálat. Vagy inkább valami prostinak, igaz is, tegnap hozták a nyugdíjat.
Ezek az öregek még tudtak udvarolni.
Az újságárus lány, a Teri persze más eset. Neki mindig udvarol valaki. Leginkább a szállítók, akik Barkasszal jönnek, mindig felparkolnak a járdára, idepöfögnek azzal a kétüteművel, és felváltva csapják a szelet ennek a rövid szoknyás lánynak. Már megint ez a rózsaszín bugyi van rajtad, mondják neki, mert persze tegezik, lekapom rólad semmi perc alatt, mondja neki az egyik, miközben a másik belecsíp a Teri combjába, aki rámolja kifelé rendületlenül az újságokat. De már mennek is, a Teri meg beül a bódéjába, szotyolát ropogtat, és az egyik lábát átteszi a másikon, néha rágyújt.
Ilyenkor szokott jönni a Feri, aki nem dolgozik, mert leszázalékolták, állítólag a MÁV-nál volt rakodómunkás, de megrokkant, azóta portás valahol, de persze mindig lóg vagy valami rosszban sántikál, lényeg, hogy sosem dolgozik. Ő is nagyon csapja a szelet a Terinek, aki csak kineveti. Jön a Feri, kér egy Füles rejtvényújságot, de csak azért, hogy bedughassa a fejét a bódé ablakán, mert lenyűgözi a Teri combján felcsúszó rövid köpeny látványa.
A Teri sosem hord harisnyát, és hófehér a combja. Teri cicamókus, úgy lennék pihe a combodon, mondja a rossz fogsorával meg a büdös szájával a Feri, mire a Teri odadobja neki a Fülest.
Nesze, itt a rejtvényed, mondja neki, és húzzál szépen dolgozni. Engem inkább az a rejtvény érdekel, ami a lábaid között van, mondja a Feri tőle szokatlan szellemességgel. Nincs ott semmi rejtvény, feleli a Teri, szültem két gyereket, egyik hülyébb, mint a másik, mert mind a kettő az apjára hasonlít, aki sosem küldi időben a gyerektartást, úgyhogy húzzál te is szépen a jó fenébe, nem szülök még egy gyereket, pláne nem neked.
Az újságárus melletti zöldséges, a Sanyi mogorva ötvenes. Ő nem udvarol a Terinek. A postás, aki néha megáll nála egy cigire, leszajházza, de amikor a postás megjegyzi, hogy ő bizony benézne ennek a szajhának a szoknyája alá, a Sanyi dühösen legyint, hogy ő ki nem állhatja ezeket a „piszkafalábú” némbereket. Neki a húsosabb falatok vannak ínyére, az olyanok, mint az ő drágalátos asszonya, akit eddig senki sem látott, lehet, hogy nincs is, olyan, mint a Columbo felesége. Közben a Teri vizes seprűvel még egyszer feltisztogatja az aszfaltot. Minek mártogatja azt a seprűt a vödörbe, öntse ki a járdára, és utána seperjen, mondja a Sanyi.
Ha ilyen meleg lesz ma is, estére megposhad minden, teszi hozzá bosszankodva, és a Teri undorodva nézi, ahogy a zöldséges az atlétája alól kilógó sörhasát vakargatja. Jó, hogy a tökét nem, gondolja a Teri, és visszamegy a bódéba, pedig ott egyre melegebb van, délután már kibírhatatlan. Fellapozza a Nők Lapját, és ásítozva olvasni próbál, de inkább rágyújt egy cigire, attól mindig felébred. Lassan dél lesz, nem nagyon fogynak ma az újságok, ahogy a virágok se.
Van kedve a francnak ilyen hőségben bármit is csinálni.
