Szolidaritási akció a gyerekekért, akik lyukas cipőben járnak

2024. augusztus 19.

Segítse ön is gyereke, unokája újszerű állapotú, megunt, kinőtt cipőivel a rászorulókat!

Zajlik az Új Start Alapítvány idei cipőgyűjtése, szeptember 10-ig várják a használt, de jó állapotú őszi és téli lábbeliket.

„Azt add, amit te is szívesen kapnál!” – így szól az új startosok adományozásra buzdító jeligéje.

A hátrányos helyzetű gyerekekért tevékenykedő Új Start alapítvány, amellett, hogy tehetség-, krízis- és szemüvegprogrammal is támogatja a nehéz sorsú gyerekeket, évente kétszer szervez nagyszabású adománygyűjtést: iskolakezdés előtt cipőt, az adventi időszakban pedig játékot, könyvet gyűjtenek az ország legszegényebb családjai számára.

Az idei cipőgyűjtő akciójuk szeptember 10-ig tart, székhelyükre, a Déri Miksa utca 3. szám alá várják a felajánlásokat. Főleg őszi és téli cipőket várnak most – akármekkora méretben. A lényeg, hogy jó állapotú, megtisztított, gyerekeknek, fiataloknak való legyen. 36-os méret felett viszont sport- és tornacipőt fogadnak.

A lábbelik szétosztását a korábban felvett méretigény szerint személyre szabottan osztják ki – áll a civil szervezet honlapján.

Évente több ezer pár cipőt sikerült már így összegyűjteniük, abban reménykednek, most sem lesz ez másképp.

Szívesen vennék, ha a gyűjtésbe óvodák, iskolák, cégek beszállnának. „Sokat segítene, ha az akciót meghirdetnék óvodák, iskolák, cégek is, és a gyűjtést ott helyben megoldanák.” A gyűjtéshez az akciót promotáló plakát itt tölthető le. További információ az info@ujstartalapitvany.hu címen, a 06 (30) 906-0858-as és a 06 (70) 451-8681-es telefonszámokon kérhető, vagy személyesen a Déri Miksa utca 3. szám alatt (bejárat a Víg utca felől).

Fotó: Pixibay 

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.